Egyik kedvenc tevékenységem!Rendben, elismerem, ez enyhe túlzás, de tényleg elmondhatom, hogy nagyon nem szeretem, mikor a nyakamra nőnek a tárgyak.
Manapság nagyon divatos a minimalizmus, nemcsak a lakberendezésben, hanem az életvitelben is. „Legyen három farmered és öt pólód!” – mondja a szlogen. „Minek négy étkészlet, mikor egy is bőven elég?” „Ki a gyerekszobából a sok játékkal!”
Van ebben ráció, nem is kevés. Ám, az is igaz, hogy nem szabad átesni a ló túloldalára, mert ezek az életterek számomra túl sterilek és merevek. Kell némi dísz, kép a falra, váza az asztalra, de nem mindegy a mérték. Ami a legfőbb érték.
Érdekes, valahogy csak az embernek okoz nehézséget az elválás/megválás. A fák minden gond nélkül a földre engedik a leveleiket, mikor eljött az ideje. Ott még megvan a megújulás és a pusztulás természetes egyensúlya. Az ember viszont szeret felhalmozni, sőt, egyesek mértéktelenül telezsúfolják otthonukat haszontalan tárgyak tömkelegével. Gondolkoztam a miértjén, és talán a nagyszülőktől kapott intelmek lehetnek ennek okai, a háborús nélkülözések, az ínséges időkben kialakult „jó lesz ez még valamire” típusú hozzáállás.
Én azonban úgy érzem, a térnek és a tárgynak is megvan a maga energiája. Ha telepakoljuk mindenféle vacakkal az életterünket, akkor nem lesz képes áramolni ez az energia. Megfullad a tér, és megfulladunk benne mi magunk is. Engem a sok költözés az életem során megtanított arra, hogy kordában tartsam a tárgyaink mennyiségét. Ne felejtsük, hogy az elengedés új erőket is hoz. Megnyílnak újabb kapuk, újabb lehetőségek.
Hasznos, ha van otthon néhány gomb, anyagmaradék, fonal, de három teli szekrény már aggodalomra adhat okot. Érthető, ha emlékül őrzünk néhány tárgyat az eltávozott családtagoktól, de nem mindegy, hogy a nagypapa óráját meg a dédi gyűrűjét tartjuk meg, vagy a nagyi által kivágott összes Nők Lapja cikket, meg a papa komplett pipa-gyűjteményét.
Itt a tavasz, a böjt mellett a selejtezésre is ideális időszak. Kinyílik a tér, könnyebb megválni a tárgyaktól. Úgy tartják, a fogyó hold időszaka, különösen az újhold előtti néhány nap a legideálisabb a selejtezésre, ekkor könnyebben megy az elengedés.
A „Hogyan?”-hoz még néhány ötlet:
Állj oda a ruhásszekrény elé, és nézd át tételesen az összes holmidat! Minden egyes ruhadarab előtt tedd fel magadnak a kérdést, és válaszolj rá őszintén: „Hordtam én ezt az elmúlt évben? (Ha nagyon engedékeny vagy, akkor: az elmúlt két évben.). Ha a válasz ”nem”, a ruha mehet kifelé.
Engem még otthon arra tanítottak, hogy könyvet nem dobunk ki. Kidobni nem is, de ha úgy érzem, hogy a megvásárolt házban talált Kádár János össze művei vagy az Utazások a szocialista országokban sorozat nem passzol az értékrendemhez, akkor nagyon szívesen veszem, ha valaki megszabadít ezektől.
Az ágyneműk és konyhai eszközök megint más kategóriát képeznek. Ezekből azért nem árt, ha van egy kis plusz, ha kellőképpen ki akarjuk majd stafírozni a gyerekeinket.
Apropó, gyerekek. A legnehezebb dolgunk talán velük van, főleg, ha mániákus gyűjtögető valamelyikük. Csokipapírok, régi buszjegyek, gesztenyék, gyurmafigurák, poszterek, sok-sok vicek-vacak. Gondolom, aki anya, annak ismerős a helyzet. Nálunk az vált be, hogy időnként együtt átnézzük a játékokat, és megtanítjuk őket az adományozás örömére.
Mert természetesen a selejtezés nem egyenlő a kidobással! A ruhák mehetnek a vöröskereszthez vagy a családok átmeneti otthonába, a játékokat a helyi védőnő vagy civil szervezet segíthet továbbadni a rászorulóknak. A megunt könyveknek biztosan örül a könyvtár vagy az idősek otthona, a régiségeket pedig akár a tájház vagy a múzeum is befogadhatja. Nálam az vált be, hogy kiírom a buszmegállóba egy papírra és meghirdetem a helyi fb-csoportban, hogy ingyen elvihető ez meg az. Öröm másoknak segíteni, és közben öröm az otthonunkat is szépíteni a selejtezéssel.
Szerző: Réka