Mikulás, Télapó, Láncos Miklós – A jótevő püspök, Szent Miklós legendája

Kevés olyan „ember” (személy? figura? jelkép?) létezik, aki körül akkora  a katyvasz, mint a Mikulás. Látjátok, én például így nevezem, de gyerekkoromban hozzánk a Télapó járt, mások Szent Miklósnak hívják, hogy külföldi neveit egyelőre ne is említsem. Egy keresztény szent, egy néphagyomány által őrzött figura, és egy szocialista rendszerbe illeszkedő kedves öregúr kavarodik itt egyetlen […]

Share

Levelet kaptam, lájf!

A postásunk, Györgyike évek óta járja házról-házra, utcáról utcára a falut biciklijén. Mindenkit jól ismer, tudja, mikor érkezik hír örömről vagy bánatról egy-egy otthonba, tudja, ki az, aki notóriusan közlekedési szabályt szeg, s ki az, akinek megszűnt a munkahelye, és közüzemi tartozásokat nyög.  Diszkréten, mintegy „szakmai ártalomként” követi a mások életét, miközben esőben-hőségben tekeri a […]

Share

E-mail a sulitól – Iskolai BeiratkozáSOK(K)

1989: A szüleim a rendszerváltozás lázában égnek, én megkapom életem első levelét. Ebben a szépen formázott betűkkel írott levélben egy bizonyos (valójában „a”) Terike néni az iskolába hív, hogy iratkozzak be. A levelet nekem címezték, én bontom ki és én olvasom először. 2017: Az én óvodás gyermekem nem tud olvasni, mert nem tanítottam meg, és […]

Share

Tavaszi selejtezés – Az “elengedés” filozófiája

Egyik kedvenc tevékenységem!Rendben, elismerem, ez enyhe túlzás, de tényleg elmondhatom, hogy nagyon nem szeretem, mikor a nyakamra nőnek a tárgyak. Manapság nagyon divatos a minimalizmus, nemcsak a lakberendezésben, hanem az életvitelben is. „Legyen három farmered és öt pólód!” – mondja a szlogen. „Minek négy étkészlet, mikor egy is bőven elég?” „Ki a gyerekszobából a sok […]

Share