A boldogság utáni sóvárgás irodalmi művek, természettudományi kutatások, filozófiai fejtegetések sokaságának központi, vagy rejtett témája. Nem véletlenül,hisz ez a sóvárgás az élő szervezetek kémiai mozgatórugója.Ez az emberi agyat is ösztönző ősi vágy, egy olyan perpetum mobile-t alkot bennünk, aminek hatására és elérésére a testünk legapróbb részecskéi is küzdelmet folytatnak. E központi agyterület, a jutalmazó rendszer része, olyan elemi összetevő, ami már a rágcsálók agyában is fellelhető, minden élőlényt, aki agyi funkciókkal bír, sarkalló kényszer.
Vágyakozásunk örök, hiába etetem, hízlalom féltő gonddal, mint az éhes gyermeket, Ő tovább követelőzik és még enni kér…Soha nem lakik igazán jól, csak ideiglenesen elégíthetem ki az étvágyát, csillapíthatom éhségét. Azonban az agyunk idegpályáin való adok-kapok nem játék. Könnyen rabjává válhatunk az ön-kielégítésnek állandósuló jutalmazásnak. Az agyunkat stimuláló kémiai szerek, vagy viselkedési szenvedélyek dopamint, boldogsághormont szabadítanak fel bennünk, amitől hosszabb-rövidebb ideig megfeledkezhetünk az elvárásokról. Ez a felelősségeket feledtető, nélkülöző jóleső állapot tovább űz minket, hogy a boldogságot minél többször és minél hosszabb ideig élhessük át.
Rövid távon örömet okozó szokásainknak hosszú távon rabjává válhatunk. Róluk leszokni sokszor küzdelem. A függőség tartalmi jelentései, értelmezései között találjuk a szükségletet, ragaszkodást, hozzászokást, vagy a negatív előjelű, ártó viselkedésmintát,(valakitől vagy valamitől függő) testi, lelki kényszerűséget.
Tény, hogy függőségeink meghatároznak minket, így engem is, életem folyását, környezetemet.
A bennem kialakult és szükségszerű függőségeim egy része tinédzser koromban kezdett tudatosulni bennem. Az évek során fokozatosan szereztem be hozzájuk még párat, némelyiket útközben elveszítettem, de amik maradtak, azok mostanra csontosodni kezdtek. Felvetődött bennem, hogy írjak egy listát, amiben megfogalmazom a jó és rossz szokásaimat, függőségimet, vágyaimat. Az írásban az a jó, hogy szembesülnöm kell e megszokásokkal. Ahogy elkezdtem a gondolataimat szavakba fűzni, egyik ideából kipattant egy másik, úgy nyúlt egyre hosszabbra e felsorolás. Kurtítottam rajta.
1. Farkasétvágy, zugevés, torkosság,nassolás, evési zavarok: A kilókkal, éhséggel, evéssel, farkasétvággyal, nassolással, fogyókúrával folytatott örökös harc a legtöbb nő számára ismerős küzdelem. Ördögi kör, amiből nincs kiút. Eszem ha fáradt, ha boldog, ha felszabadult, ha szomorú vagyok, utána jöhet az önmegtartóztatás, aztán újból eszem, megint fogyókúrázom és előről kezdődik az egész….
2. Könyvek, tv, internet: Az olvasás és a filmek szeretete, lelki addikció volt, mert az inspiráció, a drámai történetekben rejlő öröm és főleg a fájdalom lelkileg épített és szépített rajtam. Elmenekülhettem és kiszakadhattam a valóságból, boldoggá tett a könyvek,filmek által teremtett világ. A technika fejlődésével, és az egyedül töltött időm megszűnésével a könyvek, egész estés filmek helyett maradta tv, internet, laptop, okostelefon, facebook, és a hírek. A könyvolvasás, minőségi filmnézés öröme redukálódott a lopott egyedül töltött ötpercekre kora reggel, verseskötetekből egy-egy versre, a közösségi oldalakon található hírekre, programokra, és likevadász érdekességekre az okostelefonomon.
3. Gyermek – szülő kapcsolat: A komplexusaim, gyengeségeim, függőségeim egy részét szüleim számlájára írtam. Gyerekként nincsenek kompromisszumok, a fekete-fehér, igen-nem játékában élünk, azt gondoljuk, hogy szülőként mi, majd másképp csináljuk, hisz ez olyan egyszerű…. Ma már tudom, hogy milyen nehéz szülőnek lenni…. rettegek, hogy gyermekeimnek “elég jó szülő”-je tudok-e maradni végig, minden életszakaszukban, de remélem, hogy e megváltozott világban is – ahol ezer nehézség, értékvesztés, uniformalizálódás, de sokkal több lehetőség is rejlik – kiegyensúlyozott, kevesebb komplexussal, függőséggel bíró felnőttekké tudom, tudjuk őket nevelni, mint szüleink a mi generációnk gyermekeit.
4. Élvezeti szerek, cigi, kávé, alkohol: Kipróbáltam, megtapasztaltam a kontroll nélküliséget, és azóta is jobban szeretem, ha az agyam által a testemet megfelelően kordában tarthatom. Sajnos a cigarettáról és a kávéról ugyanezt nem mondhatom el. Nem dohányzom most néhány éve, de néha elfog a sóvárgás, hogy jó lenne, csak egy szál… Kávé. Mindennapos őrületnek, igazi szenvedélyes, megszakíthatatlan kapcsolatnak tűnik…
5. Munka mint társadalmilag hasznos tevékenység, szintén lelki szükséglet számomra. Tudnom kell, hogy van dolgom, hogy fontos vagyok és a munkám segíthet másoknak, másokon. Rendszert visz az életembe, mert könnyebbek a napok, ha rendszerezem, ha beosztom, ha lendületben vagyok. A lendület tovább visz bevásárolni, oviba a kisfiamért,játszani vele türelemmel, főzni, részlegesen takarítani – épp amelyik szobában vagyok – csakúgy betenni egy mosást, és nem egész nap csinálni ugyanezeket fő műsoridőben. A munka hiánya boldogtalanná tesz, a haszontalanság,tehetetlenség érzését kelti bennem. Ebből kiindulva a munka tetterővel, kiegyensúlyozottsággal tölt el, örömforrás és éppúgy szenvedély is lehet, mint egyéb függőséget okozó szerek. Ismerek néhány olyan embert, aki csak a munkája által határozható meg, a munkájában leli minden örömét, vigaszát.
6. Sport: Kisgyerekkorom óta sportolok, torna, atlétika, korcsolya, síelés, tenisz, és ha nem vagyok beteg, vagy a gyerekek nem betegednek le és a férjem engedi, akkor megyek. Létszükséglet a testemnek, lelkemnek, és az idegeimnek és utána kipihentnek érezhetem magam hazaérve, öt percig.
7. Társfüggőség: A férjem a középiskolai osztálytársam, a legjobb barátom, sokszor minden problémám, haragom, önismereti hiányosságomból adódó dühöm céltáblája. Gyerekként lettünk szövetségesek, évek múlva se vele-se nélküle társak, majd egy család. Sosem voltam egyedül, nem ismerem igazán a társtalanságban érlelt és kiforrott énemet, általa határoztam meg sokáig magam. Rá kellett döbbennem, amit mindig is tudtam, hogy nem lehet a saját valóm megismerését, definiálását megúsznom, szembe kell néznem önmagammal. Iránta való ragaszkodásomban, szeretetemben minden nehézségünk, fáradtságunk, egyetnemértésünk, és individuális útkeresésem ellenére mélyülés következett be.
Helyes és helytelen cselekvéseimet, kötődéseimet kordában tartani nem mindig lehet.
Agyam, testem sóvárog az újabb és újabb örömszerzésre, szokásaim ismétlésére, elérhetetlen vágyaim beteljesítésére,így nem mondhatom, hogy a felsorolt szokásaimon kívül nincsen nekem vágyam semmi… Sokszor elégedetlen vagyok, jó lenne még több cipő,kabát,bútor,idő magamra, szebb lakás, autó… és vágyakozom mesebeli tájakra, anyagi biztonságra, nyugalomra, problémáktól mentes életre, egyetértésre, megkérdőjelezhetetlen hitre, magányra, a családi életünk nem múló harmóniájára, ébredések nélküli alvásra, biztató szavakra, szakmai elismerésre, türelmem megőrzésére, sikerre, a betegségek elkerülésére, örök fiatalságra, szerelmünk el nem múlására, gyermekeimnek gondtalan jövőre, békére a világban,minden élőlény szenvedéseinek csillapíthatóságára.
Nagyböjt idején járunk, tudatos és tudatalatti vágyaimtól megtisztítom fejem, lehunyom a szemem és megelégszem azzal, amim van. Laetare – örvendezz szól a nagyböjti vasárnapi zsoltár… Mert megvan Mindened…itt az ideje az elmélyülésnek, a megtisztulásnak, a lemondásoknak, az előkészületnek és a kiengesztelődésnek.
