A legújabb Pisa-felmérés lesújtó eredményeit olvasgatva eszembe jutott Emma Seppala, a Stanford Egyetem egészségpszichológiai szakértőjének könyve (The Happiness Track), melyben nem kevesebbet állít, minthogy mi, szülők, biztosan adunk 6 olyan útravalót gyermekeinknek, melyek bár a sikeres élet alapjaihoz kívánnak segítséget nyújtani, valójában kontraproduktívak, sőt, károsak lehetnek gyermekeink jövőjére nézve.
Az oktatás reformja mellett a szülői gondolkodásban és a nevelési stílusban is kívánatos lenne a reform, hogy a következő vagy azutáni PISA eredményeket ne szégyenkezve kelljen olvasnunk.
Mi, szülők, természetesen a legjobbat akarjuk gyerekeinknek: legyenek sikeresek és boldogok életük során. Ezért tanítunk nekik olyan készségeket, melyekről meggyőződésünk, hogy segítenek elérni céljaikat. Fent említett könyvben az írónő azonban, kutatásaira hivatkozva azt állítja, hogy mindezek nem hatékonyak, rövidtávon lehet eredményeket produkálni, de hosszútávon inkább kiégéshez vezetnek.
Összegyűjtötte a 6 legkárosabb tanácsot, útmutatást, melyet mi, szülők, elkövetünk, ugyanakkor ad helyette javaslatot, mit kellene inkább mondanunk, tanítanunk. Íme:
Azt mondjuk: Koncentrálj a jövőre! Légy kiváló!
Helyette: Élj (és dolgozz) a pillanatnak, a mának!
Kutatások igazolják, miszerint ébrenlétünk 50%-ában figyelmünk terelődik. Nem tud fókuszban maradni, egy dologra koncentrálni. S ha már el tud terelődni, akkor elkezdünk rágódni a múlton és aggódni a jövőn, teret engedve ezzel a minket megrohanó negatív érzelmeknek, mint például a harag. Ha folyton a jövőn aggódunk, úrrá lesz rajtunk a kétségbeesés és a félelem. Míg a stressz bizonyos mértékig inspiráló lehet, a hosszan elhúzódó, megoldatlan krónikus stresszállapot károsítja egészségünket, akárcsak mentális állapotunkat: romlik a figyelmi funkciónk és memóriánk működése is. Vagyis, a jövőre való túlzott fókuszálás teljesítményromláshoz vezet.
A gyerekek jobban teljesítenek és boldogabbak, ha megtanulják, hogy kell a jelenben élni. Ha az ember boldog, örömteli állapotban van, könnyebben tanul, kreatívabb a gondolkodása, és eredményesebb a problémamegoldása. Tanulmányok szerint a pozitív lelki állapot 12%-kal növeli a produktivitást, ellenállóbbá teszi a stresszel szemben a szervezetet, segít a kihívásokkal szembenézni és visszatérni a rendes kerékvágásba.
Természetesen, kell célokat kitűzni a gyermek elé, azonban ahelyett, hogy folyton presszionáljuk őket a következő feladatra, segítsünk nekik a jelen feladatban vagy beszélgetésben helytállni.
Azt mondjuk: A stressz elkerülhetetlen, haladj előre!
Helyette: Tanulj meg levezetni!
A gyerekek mára egyre fiatalabb korukban félnek és aggódnak, hogy jól teljesítenek-e az iskolában. Lesújtó a gyermekek stressz nyomása alatt elkövetett öngyilkossági mutatója: a Szilícium-völgyben lévő Palo Alto városa ebben élen jár (Google, Hewlett-Packard, Yahoo, stb. cégek otthona).
Ahogy éljük mindennapi életünket, óhatatlanul azt kommunikáljuk gyerekeink felé, hogy a stressz elkerülhetetlen része a sikeres életnek. Így aztán a koffein-függőség, a túlvállalások, a túlhajszoltság, éjszakai álmatlanság, melyre alkoholt, gyógyszereket, Xanaxot vagy egyebeket szedünk, hogy levezessük a napi őrületet, nem jó minta gyerekeink számára. Nem meglepő, hogy kutatások szerint azok a gyerekek, akiknek szülei a kiégés tüneteit hordozzák, maguk is kiégés áldozatai lesznek, már az iskolában.
Bár nem tudjuk kivédeni a stresszt minden esetben, megtaníthatjuk gyerekeinket megküzdeni azzal, hogy ellenállóak legyenek a negatív hatásokkal szemben. Meditáció, relaxáció, jóga, légzéstechnika nagyszerű módszerek a kezelésre a paraszimpatikus rendszer „pihenj és lazíts” reakcióját beindítva a „harcolj vagy fuss” válasz helyett.
A cikkben javasolt módszerek mellett vagy helyett az általam is tartott Williams Életkészségek Programot ajánlom, melyet kidolgoztak diákok számára is. A komplex, 16 órás program megtanítja az eredményes stresszkezelést és kommunikációs készségeket fejleszt facilitátor vezetésével.
Azt mondjuk: Légy elfoglalt!
Helyette: Élvezd a semmittevést!
Ha van is némi szabadidőnk, a nyugati országokban magas intenzitású pozitív érzelmeket keresünk szemben az alacsony intenzitású érzelmekkel, mint pl. a nyugalom. (A kelet-ázsiai országokra viszont épp az utóbbi jellemző).
Nincs semmi baj azzal, ha időnként keressük az új izgalmakat, élményeket, de az izgalom, akárcsak a stressz, kimeríti szervezetünket, belehelyezve bennünket a „harcolj vagy fuss” készenléti állapotba. Ebben az élményáradatban rengeteg energiát éget a gyerekek szervezete egy fárasztó iskolai nap után, pedig szintén kutatásokra hivatkozva kell megemlítenem, hogy az agy nagyobb valószínűséggel kreál briliáns ötleteket, ha nem kell koncentrálnia. Példaként lehet említeni a tus alatt érkező „aha” élményeket. Tehát, ne tűzdeljük tele a gyerekek feladatlistáját: ők nagyszerűen el tudják foglalni magukat iskolába menet vagy egy kis zárt szobában is. Megjegyzem, a cikk arról tesz említést, hogy a gyerekek szívesen olvasnak, sétáltatnak kutyát vagy csak fekszenek egy fa alatt bámulva az égboltot…ezzel nem értek egyet, mert sajnos, sokkal valószínűbb, hogy telefonnal vagy tabbal a kezükben lófrálnak a virtuális világban, ami szintén stimulálja az agyukat, ahelyett, hogy hagynák leereszteni magukat. Egyszóval, a 3-as számú tanács kizárólag abban az esetben működik, ha digitális eszközök nélkül ösztönözzük őket a lazításra.
Azt mondjuk: Az erősségeidre koncentrálj!
Helyette: Kövess el hibákat, és tanulj meg hibázni!
Mi, szülők, hajlamosak vagyunk gyerekeinket bekategorizálni erősségeik alapján, vagyis skatulyázzuk őket, miszerint „kis művész”, „matek zseni”, „igazi atléta”, „nagy színész”, stb., amivel azt érjük el, hogy ők ebben hisznek, kijelölünk nekik egy irányt, és nem szívesen próbálnak ki új dolgokat, mert elvileg abban ők gyengék. Ezzel csak azt érjük el, hogy a preferált területen elkövetett első hibánál megrendül az önmagukba vetett hitük. Pedig az agyunk éhezi az új dolgokat, ráadásul tanulni a hibáinkból fiatal korban egyszerűbb. Érdemes tehát arra tanítani gyerekeinket, miszerint gyakorlatilag bármi tanulható, ha van kitartásunk.
Azt mondjuk: Ismerd a gyengeségeidet, és ne légy gyenge!
Helyette: Bánj magaddal jól!
Azt gondoljuk, hogy a kritikus gondolkodás fontos az én fejlődéséhez. Ám amíg az éntudat valóban fontos, az önkritikus attitűdre való ösztönzés szülői oldalról nem ajánlatos, mert a gyerek így hajlamos lesz arra fókuszálni, mi a baj vele, ami aláássa az önértékelését, magabiztosságát, azaz kialakul a félelem, teljesítményromlás, korai feladás, továbbá gyenge döntéshozatali képesség. Ehelyett bátorítsuk gyerekeinket arra, hogy fejlesszék önempátiájukat, saját magukkal való bánásmódjukban kapjon helyet az elfogadás: bánjanak úgy magukkal, mint egy baráttal, aki épp bajban van, vagy hibázott. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy minden esetben elnézőnek kell lennünk velük, egyszerűen csak meg kell tanítani nekik, hogy ne ostorozzák magukat feleslegesen.
Azt mondjuk: Farkastörvények vannak, vagy Te falsz fel mindenkit vagy Téged falnak fel.
Helyette: Légy jó másokkal!
Szintén kutatások eredményeire hivatkozva megállapítható, hogy már gyerekkortól a hosszú élet, egészségi állapotunk és boldogságunk legfontosabb bejóslója a szociális kapcsolataink minősége, mennyisége. Pozitív kapcsolataink elengedhetetlenül szükségesek a jólléthez, mely viszonzásul inspirálja mentális képességeinket, és segít a sikerek elérésében. Sőt, a rokonszenvesség a legerősebb bejóslója a sikereknek, tekintet nélkül az egyén egyéb képességeire.
A gyerekek természetüknél fogva kedvesek, aranyosak, de az is tény, hogy egyre növekvő mértékben fordulnak maguk felé. Ezért is kiemelkedően fontos, hogy bátorítsuk őket arra, törődjenek másokkal és mielőtt ítélkeznek, helyezzék magukat a másik cipőjébe.
Tóth Mónika
pszichológus, mediátor
facilitátor-jelölt
Kisszoba Mentálhigiénés Műhely alapítója
Forrás: Emma M Seppälä, Psychology Today, 6 Bad Pieces of Advice Parents Give Kids
