Ha Grace Kelly, vagyis a Monaco-i hercegné teára invitálna minket, biztosan nem a 38.000 fős miniállamban lévő rezidenciáján, sokkal inkább Roc Agel-i vidéki otthonában találkozhatnánk vele. Itt szerette leginkább tölteni az idejét, amikor épp nem tartózkodott Amerikában, a szülői házban.
A Kelly család és a villámkarrier
A gyermekkoráról hosszan mesélne, ugyanis imádta a családját. Felnézett olimpiai bajnok édesapjára, aki az evezőcsapat tagjaként, háromszor is felállhatott a dobogó tetejére a nemzetközi játékokon. Mivel édeasanyja atlétika edzőként dolgozott, nem volt kérdés, hogy a családban mindenkit hajtott a versenyszellem. Grace már gyermekkorában kitűnt szépségével, de ahogy mesélné, ez otthon semmilyen előnyhöz nem juttatta. Szigorúan fogták és keményen meg kellett küzdenie mindenért, még úgy is, hogy apja, miután véget ért a sportkarrierje, milliomos lett.
Visszafogottan mosolyogna azon, hogy mennyire ellenezték a szülei, hogy színészi pályára lépjen. Szerencsére azonban két nagybátyja, a Pulitzer díjas író, rendező George Kelly és a varieté sztár Walter C. Kelly kiálltak unokahúguk mellett és segítették elindulni a pályán.
Grace elrévedne egy kissé, mintha mélyről kéne előhalásznia régmúlt karrierje emlékeit, mielőtt elmondaná, hogy színházi színésznek nem volt igazán alkalmas. “Hiányzott a lóerő a hangomból” nevetne. Így maradt a filmnél, amit amúgy is sokkal jobban szeretett.
Rövid, mindössze 6 éves mesébe illő karrierje alatt játszott Clark Gable-el, akivel egy gyors románcba is bonyolódtak, Grace egyik legnagyobb sikere, a Mogambo forgatásán. Amikor erről mesélne, a hangját lehalkítva, suttogva tenné fel a költői kérdést:
“Végül is mi mást csinálhattunk volna? Ott voltunk Afrikában Clark Gable-el, a semmi közepén, hosszú hetekig sátrakban.”
Nincs mit tenni, igazat kell adnunk neki, hisz a film férfi sztárja korának egyik legvonzóbb színésze volt, a forgatások szünetében pedig nem volt lehetőség elmenni a közeli nagyvárosba szórakozni.
A Mogambo-t amúgy is csak három dolog miatt vállaltam el – mondaná – John Ford, Clark Gable és az afrikai utazás miatt, amelynek minden költségét állták.
A 11 mozifilm és a több, mint egy tucat tv sorozat, amelyekben szerepelt hihetetlenül népszerűvé és keresetté tették. Élvezettel mesélné, hogy a legnagyobb rendezőkkel és sztárokkal dolgozhatott együtt és komoly díjakat is bezsebelt. Alfred Hitchcock például három filmben rendezte, a Mogambo-ban nyújtott alakításáért pedig Golden Globe-ot, a Vidéki lány-ért Oscar-díjat kapott.
Grace de Monaco
Amikor a házassága és a család jönne szóba, kecsesen megvonná a vállát és az arcán kissé csalódott kifejezéssel annyit mondana: “Nem tudom jó döntés volt-e…”. És ezt valóban nehéz megmondani. Végül is három gyönyörű gyereket kapott és egy nép szeretetét, amire azonban a legjobban vágyott, – a férje szeretetére – azt sosem tudhatta a magáénak.
Kesernyésen mesélne viharos románcáról a Monaco-i herceggel, akinek egy 1918-ban létrejött megállapodás miatt muszáj volt fiú örököst nemzenie, különben az országa visszakerült volna Franciaország fennhatósága alá. Elmondaná milyen megalázó volt az orvosi vizsgálat, amely bizonyította, hogy egészséges és képes gyermekszülésre. És mesélne arról is, milyen boldogok voltak a házasságtól a szülei, hiszen így a pénzük mellé a családjuk rangot is kapott, mégha áttételesen is. Az apja még 2 millió dollár hozományt is kifizetett Rainier koronahercegnek.
Afelett, hogy pontosan mi történt a házasságuk alatt, Grace elegánsan átsiklana és inkább három gyermekéről mesélne, akik közül Albert herceg ül ma Monaco trónján. Ám a mélykék szemeiben tükröződő szomorúságból kimondatlanul is éreznénk mennyi fájdalmat okozott, hogy Monacoban betiltották a filmjeit és az, hogy hiába hívta Hitchcock a Marnie főszerepére, a férje megtiltotta neki a szerep elvállalását. Az aranykalitka rácsukódott és ő egyre csak süllyedt a szomorúságba. Mikorra a gyermekei felnőttek depresszióval küzdött, a férjével pedig már elhidegültek egymástól, de mindezt a legnagyobb titokban tartották. Grace erről többet most sem mondana.
A hercegné a rá jellemező csendes eleganciával letenné a kezéből a csinos teáscsészét és odaintené az egyik szolgálót, aki udvariasan, de határozottan jelezné, hogy a beszélgetésünk véget ért. Miután elköszöntünk egymástól, Grace vágyakozva követne bennünket a tekintetével, ahogy elhagyjuk káprázatos aranykalitkáját.
Eszter
Képek forrása:
http://www.huffingtonpost.ca/2014/11/12/grace-kelly-fashion_n_6146442.html
http://ionthescene.com/throwback-thursday-grace-kelly-from-american-film-star-to-monaco-princess/
http://www.telegraph.co.uk/photography/what-to-see/grace-kelly-her-amazing-life-in-pictures/