A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) szakmai partnerével, a Magyar Női Unióval (MNU) közösen rendezte meg a „Szeresd a Nőt!” című Nőnapi konferenciát 2022. március 8-án, kedden 10 órától a Rudas Bistro, Panoráma termében. Az eseményen, a Nemzetközi Nőnap alkalmából idén ötödik alkalommal megjelenő a “Női lélek férfi szemmel 2022” exkluzív nőnapi kiadványt is bemutatásra került, mely a Fiatal Családosok Klubja és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület közös szakmai együttműködésében jelent meg.

Az eseményen az értékek, a családok és a gyermekek védelmének fontosságát hangsúlyozta a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület alapítója: “Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarországon értékek mentén élhetjük a mindennapjainkat, és ezeket az értékeket, a családokat, a gyerekeket meg kell védeni az áprilisi népszavazáson is” – mondta Király Nóra a Ficsak és a Magyar Női Unió Szeresd a nőt! című rendezvényén. Továbbá arról beszélt, a világ nagy változásokon ment át, dédanyáink idejében elképzelhetetlen volt, hogy a nő ennyi szerepben tudjon megfelelni és kiteljesedni. Úgy fogalmazott, büszkék lehetünk arra, hogy Magyarországon értékek mentén élhetjük a mindennapjainkat, és harcolni kell a “brüsszeli támadások” ellen, meg kell védeni ezeket az értékeket, a családokat, a gyerekeket.

Király Nóra bemutatta az ötödik alkalommal kiadott Női lélek férfi szemmel című kiadványt, amelyben 70 művész és közéleti szereplő nőnapi üzenete olvasható.

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió alapítója arról beszélt, hogy “felelősségünk és kötelességünk felhívni a figyelmet a nő és férfi örök egymás melletti egyensúlyára, hiszen erő van mindkettőben, de a női energia az, ami befogad, ölel, gondoskodik és biztonságot ad”.

Kiemelte, szervezeteik folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogy támogassák az embereket a nehéz helyzetekben is, hiszen a kihívásokra csak összefogással lehet jó válaszokat adni.

Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnökhelyettese azt hangoztatta, hogy 12 éve kezdődött a családbarát ország építése, azóta a kormány folyamatosan bővülő lehetőségekkel segíti a magyar nőket, családokat, a magyar családpolitika legnagyobb értéke pedig az, hogy biztosítja a nőknek a választás szabadságát, a rugalmasságot és a kiszámíthatóságot.

Az elnökhelyettes bemutatta az intézet által készített rangsort, amelyben a nőket segítő, őket “előnyös helyzetbe hozó lehetőségek” alapján vizsgálták a különböző országokat. A rangsorban Magyarország – Svédország mögött, Finnországgal holtversenyben – a második helyen végzett – ismertette az eredményt. Molnár Balázs szólt arról is, hogy Magyarországon a nők elsöprő többségének az életében az anyaság meghatározó, ugyanakkor a társadalomnak érdeke az is, hogy szakmai jövőjükbe fektetett erőfeszítések se vesszenek kárba, ezért vezette be a kormány a diplomás gyedet, valamint a gyermeket vállaló nők diákhitel-mérséklését, illetve -elengedését. Az elnökhelyettes a pozitív tendenciák között említette, hogy Magyarországon megállt a gyermekvállalási kor kitolódása, és nőtt a megszületett gyerekek száma 2020-ban a 2016-2019-es évek átlagához viszonyítva. Mindez bizonyítja, hogy átfogó családpolitikai intézkedésekkel még a világjárvány hatásait is tompítani lehet – emelte ki Molnár Balázs.

Cáfolva azt a kritikát, miszerint “a magyar családpolitika a tűzhelyhez szeretné láncolni a nőket”, elmondta, hogy a nők foglalkoztatási rátája 13 százalékkal nőtt 2010 óta, ezt pedig segítette például a bölcsődei férőhelyek számának növelése is. A magyarok családcentrikusak, életüket házasságban, gyerekekkel képzelik el, a gyermekvállalási korban lévő nők átlagosan 2,33 gyereket terveznek, de továbbra is jelentős az eltérés a tervezett és a vállalt gyerekek száma között, ezért jelentős szemléletváltásra lenne szükség, amely nem a nők “hobbijának”, hanem a társadalom közös ügyének tekinti a gyerekvállalást – mutatott rá Molnár Balázs.

A rendezvényen előadást tartott még Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója és Mihalec Gábor párterapeuta.

Galéria:

forrás: MTI

Share