325 éve kezdődött…az a tömeghisztéria, ami mára már a távoli múlt homályába vész,de tanulságai a mai társadalom számára is aktuálisak. Mélyen beleégtek a női tudatalattikba. Mágia, máglya, misztikum, bűn. A salemi boszorkányperek.
A fejlett városok, a mikrosebészet és az élelmiszerrel teli szupermarketek világában nehéz elképzelnünk, hogy milyen lehetett az élet 1690. körül egy kis, védtelen Új- Angliai kolónián a mai Egyesült Államok keleti partján.
Az 1690-es években a Boston környéki telepesek igyekeztek feltalálni magukat az ismeretlen világban. Megküzdöttek olyan betegségekkel és időjárási körülményekkel, amiket addig még sosem láttak. Ellenálltak a bennszülött indiánok újabb és újabb betöréseinek, versengtek a szomszédos, erősebb kolóniákkal a túlélésért és mindeközben próbálták kialakítani az új életüket. Az új világ folyamatos halálfélelemben tartotta az embereket. Féltek az éhhaláltól, a bennszülöttektől, a betegségektől. Az állandó szorongásnak és valószínűleg a rozsban, zabban, lisztben is megtalálható, toxikus alkaloidokat tartalmazó anyarozs nevű gombafajnak köszönhetően történt meg az az eseménysorozat, amely ma is a legsúlyosabb szégyenfoltja Salem város történetének.
A tudósok azt valószínűsítik, hogy anyarozs gomba okozta mérgezés volt az oka annak, hogy néhány Salem-i lány epilepszia-szerű tüneteket produkált. E lányok hallucinációik hatására félrebeszéltek,ijesztő módon viselkedtek. Az nyilvánvaló, hogy akkoriban az ergotizmusról (anyarozs mérgezésről) még fogalma sem volt az orvostudománynak. Azonban felmerül a kérdés, hogy a telepesek három beteg lánytól hogyan jutottak el a tömeghisztériáig, majd húsz ember kivégzéséig,és sok-sok ember haláláig a börtönökben? Ez talán némi magyarázatra szorul.
A tömeghisztéria kialakulásának egyik oka a már említett állandó halálfélelem volt, de ehhez kellett az is, hogy az 1600-as években – és tulajdonképpen még több évszázadon át utána is – a nőket morálisan gyengébbnek tartották a férfiaknál. Ez az elképzelés egészen Ádám és Éva történetéig nyúlik vissza. A gyenge és könnyen bűnre csábuló nők a puritánoknál a szigorúan erkölcsös társadalom gyenge láncszemei voltak. Ez volt a magyarázata annak, hogy miért ők estek többségében áldozatul a boszorkánypereknek.
Egy másik fontos tényező lehetett a hisztéria kialakulásában, hogy az új világ nemcsak új földterületet és új lehetőségeket hozott, hanem a szigorú puritanizmus béklyójából szabadulást is. A szabadulni kívánók számára távolságot, az eredetileg Angliából származó vallási irányzattól. Valószínűleg néhányan elkezdtek lazább erkölcsi normák szerint élni, talán nem vetették meg a szórakozás különböző formáit – amelynek bármilyen formája a puritánok számára tilos volt – és ez az amúgy is rettegő és saját kultúrájukba görcsösen kapaszkodó telepesek többsége számára túl sok volt. Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy a kor szellemének megfelelően, az erkölcsi romlás felelősségét a laza erkölcsű lányokra és asszonyokra hárítsák.
A Salemi boszorkányperek 1692 tavaszán kezdődtek, amikor három lány furcsa rohamait a telepesek orvosa boszorkányságként diagnosztizálta. A lányok három asszonyt vádoltak meg, a vallomásuk szerint ők idézték elő a rohamokat boszorkánysággal. Érdekesség a történetben, hogy mind a három asszony a társadalom perifériáján élő, védtelen nő volt. Az egyikük egy idős, beteg asszony, a másik egy fiatalon elárvult és elszegényedett koldus, a harmadik pedig egy Karib-térségből behurcolt rabszolga volt. A perekben elítéltek többségére igaz, hogy hátrányos helyzetű, gyenge szociális védőhálóval rendelkező nők voltak.
Ahhoz hogy valakit elítéljenek, elég volt pár ember terhelő, kétes bizonyítékokkal alátámasztott vallomása. Az elítéltek minden vagyonát elkobozták és csak akkor menekülhettek a halálbüntetés alól, ha bevallották, hogy az ördöggel cimboráltak. Megkívánták tőlük, hogy más bűnösöket is felfedjenek. Így aztán nem nehéz elképzelni hogyan terjedt a hisztéria és emelkedett a képtelen vádakkal börtönbe kerülők száma. Az elítéltek többsége bevallott bármit és bemártott bárkit csakhogy szabaduljon a bitófától. 1692 nyarán tizenkilenc embert akasztottak fel, egy huszadikat pedig halálra kínoztak, mert nem vallotta be bűnös üzelmeit. A nyár során már egyre többen tiltakoztak a képtelen, bizonyítékokkal alá nem támasztott vádak és ítéletek ellen, köztük egy köztiszteletben álló miniszter is – Cotton Mather. A perek ettől függetlenül egészen 1692 őszéig folytatódtak, egyes források szerint nyolcvan, míg mások szerint 150 embert ítéltek el, akik közül sokan a börtönökben haltak meg.
Végül 1693 elején befejeződtek a perek, miután többen csatlakoztak Cotton Mather tiltakozásához. May Phips kormányzó feloszlatta a pereket lefolytató bíróságokat és kegyelemben részesítette az elítélteket. 1697 januárjában a Massachusetts-i Általános Bíróság egy napos böjtöt vezetett be az elítéltek és meghurcoltak emlékére és jogtalannak mondta ki az ítéleteket. 1711-ben pedig az elítéltek leszármazottainak kártérítést fizettek.
Az összesen hat vádaskodó lányból csak egy kért nyilvánosan bocsánatot, azzal védekezve, hogy megszállta az ördög, és megtette ugyanezt a bíróság vezetője is.
A Salemi boszorkányperek fájó emléke még mindig élénken él a város emlékezetében, olyannyira, hogy 1992-ben a városban emlékművet állítottak a boszorkányperek áldozatainak emlékére. A perek megmutatták, hogy tartós félelem hatására milyen könnyen alakul ki tömeghisztéria és azt is, hogy mennyi idő kell egy közösségnek a gyógyuláshoz egy ehhez hasonló kegyetlen eseménysorozat után.
