Mintha csak Peller Mariannról mintázták volna a kiegyensúlyozott, boldog anyukát. Napsugaras egyéniség, rögtön ez jutott róla eszembe, ahogy az esőről belépett a kávézóba, pedig nem szeretem a szirupos szókapcsolatokat. A Ficsak (Fiatal Családosok Klubja) Anyák napi kisfilmjének bemutatóján ültünk le vele interjúzni.
Adja magát a kérdés, hogy mit jelent neked az anyaság, miben változtatott meg téged a két gyereked?
Hú, ez egy óriási lehetőség arra, hogy fejlődjön az ember lánya. És azért mondom, hogy lánya, mert az anyának sokkal több felelőssége van, főleg az első néhány hétben, hónapban. De talán az első másfél-két évben is. Ettől függetlenül nekem szerencsém volt az édes urammal, ő besegített nagyon hamar, bár az első fiunkat hat hétig egyedül fürdettem, ő csak állt fölöttem, és mondta, hogy nem merek hozzáérni. De annyi mindent tanultam, magamról, a félelmeimről, és hogy hogy tudom azokat leküzdeni. A türelmet megtanulni, óriási lehetőség például erre. Vagy, hogy rájöjj arra, hogy sokkal, de sokkal többre vagy képes, mint azt hitted magadról. Az, hogy 3-4 óra alvás után én úgy végighúzom a napot, és úgy tudok koncentrálni az éppen adott feladatra, mint a huzat, azt például sosem gondoltam volna. Én nagy alvó vagyok alapvetően, és az első fiamnál azért háromóránként kelni kellett. A második meg egy tündérgombóc, ő 6 órát aludt rögtön a kórházban.
Most kivel vannak? Ki az, aki segít neked a napi teendőkben?
A nagyobbik oviban van, a kisebbik pedig édesapával vár. Olyan a beosztása a férjemnek, hogy ezt meg tudjuk tenni, hál’ istennek. De ez megint csak egy nehéz kérdés. Ehhez kell egy olyan férfi, aki segít, és itt könyörgöm, hogy térjünk ki erre, mert oké, hogy Anyák Napja van, de az anyák apák nélkül mit kezdenének magukkal? Igen, az anyák a hősök, akik a munka dandárját végzik, de ha szerencsénk van, akkor ez mégiscsak egy kiegyenlített társas kapcsolat és egymást segítő viszony. Aztán megyek haza, leváltom, az uram meg megy a dolgára, megbeszéléseire, várják az elvégzendő feladatai. Innentől kezdve jön a logisztika. Emlékszem, hogy Bárdos András mondta ezt az egyetemen, hogy az élete – 4 gyereke van – a logisztikáról szól. Én meg néztem, hogy miről beszél. Hát most már értem! Pedig csak kettő van. (nevet)
Peller Mariann rádiós és tévés műsorvezető. A Petőfi Rádió Talpra Magyar! című reggeli műsorát vezeti, Harsányi Leventével és Kardos-Horváth Jánossal. Nemrégiben debütált a LifeNetwork csatornán férjével, Juni Györggyel közösen szerkesztett új műsora, az Utazás a lelked körül. Gyakorló anyuka, fiai 4 és 1,5 évesek.
Ahogy megszületett az első gyereked, onnantól kevesebbet hallottunk rólad, háttérbe vonultál. Teljesen tudatos döntés volt ez a részedről?
Hogyne! De a sors is úgy hozta, annyira szépen összecsengett ez azzal, hogy én mit éreztem belül, a hetedik hónapban… Ott azt éreztem, hogy most már nagyon letenném a lantot, most már nem esik jól kimozdulni, dolgozni, hagyjon mindenki békén. Hadd üljek le és hadd szellemüljek át és hadd koncentráljak arra az óriási robbanásra, ami történni fog, amire úgyse lehet istenigazából teljesen felkészülni. Utána már az utolsó egy hónapban nem dolgoztam, és tudatosan vonultam vissza. Amikor túl voltam a nehezén, akkor meg már tudtam élvezni a feloldódást az anyaságban. Az első hat hét nekem lelkileg megterhelő volt, a felelősségérzet, hogy te jó ég, nem mehetek mosdóba, amikor szeretnék, ezeket meg kellett tanulni. És aztán rájön az ember, hogy és akkor mi van, akkor megyek mosdóba, amikor lehet, ezek kis lépcsőfokok voltak. És ezek a kis fázisok kihagyhatatlanok, ezt mindenkinek végig kell járni. Bár a nővérem más alkat, neki ez nem jelentett problémát, ő azonnal feloldódott az anyaszerepben, nekem kellett hat hét. És utána nagyon jólesett két évig otthon lenni az első gyerekkel.
Milyen volt két év után visszatérni a munkába?
Tulajdonképpen egy kicsit dolgoztam csak. Mert jött a második bébi. Tervezett gyerek volt ő is, és az a mázlink, hogy a terveink valóra váltak. Úgyhogy jött a második, és tulajdonképpen 4 évig keveset hallattam magamról, de már lassan egy éve lesz, hogy visszatértem és elkezdtem rádiózni. Az első öt-hat hónapban nagyon rossz érzés volt, hogy nem vagyok ott a gyerekek ébredésénél. Még jó, hogy a nagyobbik korán kel! Ő felkel velem ötkor, megölelem, megpuszilom legalább. A kicsit is látom, betakarom, de ő nem ébred fel, alszik hétig-fél nyolcig. Nehéz volt nagyon, hogy akkor mindent az uramra kell hagyni. Nyilván ez úgy néz ki, hogy mindent előre elrendezek: itt van a fiúk ruhája, ezeket kell bevinni az oviba, feladtam a csekket, ez a kaja, így hagyom őket magukra. De ilyeneken mennek az sms-ezések, adás közben is. (nevet)
És ezt elnézik neked a fiúk? Nőként hogy tudsz te érvényesülni a két műsorvezetőtársad mellett?
Könnyebben. Pont azért, mert nő vagyok. Jobban észreveszed, ha a nő megszólal a két srác mellett. Tök mindegy, dumáljanak sokat, de ha beszólsz egyet, ami szórakoztató, vagy felkapja rá az ember a fejét, akkor onnantól nincs gond. Nem kell többet beszélni, vagy kepeszteni, hogy az embernek ott helye legyen. Egyébként a fiúk tündérek, mert a tenyerükön hordoznak. Nagyon jól megvan a kis háromszögünk, kialakult mindenkinek a szerepe, nagyon jól működünk együtt.
A legújabb munkáddal a képernyőre is visszatértél, ráadásul a férjeddel közös műsorban. Ez jelent valami külön pluszt?
Ez a műsor a harmadik gyerekünk. És csodálatos a munka! Annyira közös gyerek, hogy mindent együtt csinálunk. Miközben a férjem hagy benne lubickolni, mert ez az, ami istenigazából a szívemből jön, és annyira jó, hogy van egy ilyen ember mellettem. Ez egy sorszerű találkozás, ő volt az, aki megkérdezte tőlem, miután összejöttünk, rá három hétre, hogy mit szeretnék csinálni. „Műsort vezetni.” „Jó, de milyen műsort?” „Hagyjál már ilyenekkel, honnan tudjam?” Akkor voltam 26, miért kellene tudnom 26 évesen, hogy mit akarok?? Akkor még nem volt meg, hogy mi legyen az irány. De ha ő ezt nem kérdezi, én nem kezdek el ezen pörögni.
Akkor szerencsés vagy, hogy van egy ilyen férjed?
Igen, de tudod, az van, hogy azt mondom, szerencse, de nem az. Valamiért azt találtuk ki az égiekkel együtt erre az életre, hogy a párkapcsolattal ilyen jellegű gondom ne legyen. Mert elég sok mindenféle mással emésztem saját magamat. Sokat stresszelek, idegeskedek, ami talán elsőre nem látszik, de legalább ez az egy, ez biztos pont az életemben.
A nővéred, Anna is képernyőzik most, ráadásul a te régi műsorodban. Milyen érzés ez neked?
Én ezt nem is így élem meg, hogy ez ugyanaz a műsor. Egyszerűen kitaláltak valami új koncepciót, férj és feleség a műsorvezetők, sose volt ilyen még. És annyira jó, mert felhív, meg én is felhívom adás után és megbeszéljük, hogy mi volt jó, mi az, ami még jobb lehetne, mi az, amit esetleg ne csináljon. Ezek csak apróságok, mint, hogy ne könyökölj le, mert akkor esetleg karikásabb a szemed, de a nőknek számítanak. És Anna olyan hálás az ilyen apróságokért, én pedig szívből szorítok értük. De egyébként meg jó, amit csinálnak, engem szórakoztatnak.
Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyire csinos vagy. Az első gyerek után sok plusz kilóval küzdöttél.
A második után is. Mind a kettőnél über, ultra tudatos odafigyelés kellett, mert én hízékony alkat vagyok. Ez van, ilyen testet kaptam. És ezzel folyamatosan foglalkoznom kell. A kamera pedig még rápakol pár kilót az emberre, és én arra készültem, hogy visszatérek előbb-utóbb valamilyen formában a képernyőre. És ha csak vendégként meghívnak valahova, akkor se azt érezzem, hogy takargatni kell magamat, a tokámat. Sajnos, igen, ezek ebben a szakmában rohadtul számítanak, úgyhogy az elsőnél magamtól fogytam le, a másodiknál úgy kértem segítséget, hogy egy fehérjeport beillesztve végigcsináltam egy kúrát, és sikerült leadni azt a fölösleges 28-30 kilót. Kicsit többet fogytam, mint amennyi előtte voltam, és ennek nagyon örülök. Most a megtartás ugyanolyan meló… Nem dőlhetek hátra, húsvétra tömtem a csokit magamba, fel is jött rám három kiló helyből, most azt próbálom újra ledolgozni.
Annyira kiegyensúlyozottnak tűnsz, áruld el a titkot, honnan töltekezel? Jut időd magadra?
Szinte sehogy nem jut idő magamra. Ha jógázom is pár naponta, a kisebbik fiam akkor is mindig rajtam csüng, esélytelen rendesen végrehajtani egy teljes gyakorlatsort. De ezek a pillanatok nagyon sokat segítenek, tényleg töltenek, csakúgy, mint a relaxációk. Sajnos a rendes meditáció nem jön össze, egyszerűen elalszom, mielőtt eléggé el tudnék mélyülni. Vágyom egy pár napos jógatáborra, már szemezek velük az interneten, előbb-utóbb meg fog valósulni. Valószínűleg, csak néhány év múlva, amikor már elég nagyok lesznek a fiúk, hogy két napig nélkülözzenek. De nem baj, kivárom, mint mindent az életemben.
Amari
