A szeptember az iskola ünnepe. A tornacipőnek egyelőre steril kínaibolt szaga van. Az iskolatáska alján még nem gyűlt fel kimutatható mennyiségű morzsa és szikkadt kalácsdarabka. A radírok testét nem lyukasztotta át egyetlen rotring hegye sem. Sehol egy firka-birka. Persze, mindez majd úgyis bekövetkezik, de higgyük el, hogy most nem így lesz, tisztára kivételesen.

Jól van ez így. A Facebookon mindenki megcsodálja az iskolakezdős képeket − van, aki vidáman feszít, és van, aki kissé csüggedten néz farkasszemet az okostelefonnal. (Én hálát adok az égnek, hogy gyerekként legalább ezt megúsztam.) Csak azt nem tudom, hogy ennyi kedélyes öröm között a romlás virágai mikor és hogyan nyílnak ki? És nem is a tucat-tolltartó leszakadásra kész cipzárjára gondolok, hanem arra, ami igazán elronthat mindent: az agresszióra. Hogy az meg hogy kerül csizmaként egyszer csak az asztalra?

Wéber Anikó regénye, „Az osztály vesztese” már nyár elején szemet szúrt nekem egy könyvesbolt kirakatában, de őszintén: kit érdekel nyáron bármiféle iskolai téma? Csak augusztus végén jutottak igazán eszembe a különféle alsós és felsős osztályok (na, meg a zárt is), amikor a gyerekeim siránkozni kezdtek a közelgő iskolakezdés apropóján, felemlegetve megszégyenüléseket, kicikizéseket, csúfolódásokat. Pedig nem küzdenek beilleszkedési zavarokkal, ahogyan annak idején jómagam, aki az iskolai zaklatás bugyraiba csendesen alámerítkeztem.

Nem tudtam, hogy a bullying, avagy mobbing elnevezésű jelenség áldozata vagyok, mely kifejezéseket ma az iskolai bántalmazás szinonimájaként használunk. A regényben szereplő eset ezen belül még nem is a legkegyetlenebb, bár kétségkívül megalázó, ha az ember fejére Minion jelmezt húznak és „az osztály veszteseként” kiposztolják az osztály zárt Facebook csoportjában. A drámai feszültséget a nyomozási helyzet adja, mely abból fakad, hogy találóan nem lehet tudni, ki az elkövető és ki az áldozat? Egy-egy fejezet erejéig beleláthatunk az egyes osztálytársak gondolataiba (és az e mögött felsejlő felnőtt világba), mintha csak a Facebook profiljukban lenne egy gondolat fül.

Ez a könyv a bántalmazott gyerekek szüleinek is hasznos, noha nem gyűjti csokorba a legalapvetőbb tanácsokat, miszerint: komolyan kell venni a problémát, nem szabad hibáztatni a gyereket és érdemes szakembertől segítséget kérni. Ez egy elgondolkodtató történetet, ami segít megérteni a lényeget és továbblépni úgy, hogy közben nem unatkozunk és nem a moralizálás kikoptatott ösvényén poroszkálunk. (Ugyanilyen izgalmas, mély stílussal találkozunk Wéber Anikó El fogsz tűnni című regényében is, melyben egy osztálykirándulás különös történetét meséli el.)

Szerintem mindenki találhat a történetben egy-egy olyan szereplőt, akivel könnyű lesz azonosulni. Nekem Fanni volt a kedvencem és a tesiórai élményei, pedig azt hittem, hogy a tesitanárok az én időm óta empatikusabbak lettek. „Kriszti néni két csapatkapitányt választott a kidobóshoz, mindegyik felváltva szólíthatott magához tagot. Elsőnek az erős fiúk fogytak el. Aztán a népszerű lányok. Aztán azok, akik nem voltak népszerűek, de nagyon jól sportoltak. Utoljára mindig ugyanaz az öt ember maradt. A cigány Kristóf, a félős Feri, a kövér Kata, a kétballábas Anti és ő: Fanni. A büdös.”

Vagy, már a hétköznapi életben, de mintha csak a regényben lennénk, itt van az egyik gyermekem osztálytársa: Ricsi. A lányos. Csatok vannak a hajában, szereti a pónikat, nyafog. Mondjuk, tényleg szokatlan jelenség. A szülők korábban tettek egy ügyetlen kísérletet, hogy tisztázzák a helyzetet, de szakemberhez fordulni senki nem akart (ez még mindig ciki?). Az osztálytársak megígérték, hogy nem fogják bántani és ezt az ígéretet becsülettel meg is tartották – azon még vitatkozom a gyermekemmel, hogy bántásnak minősül-e, ha a másikat egész nap levegőnek nézzük?

Azt viszont mi már soha nem fogjuk megtudni, mit gondolhatott saját magáról és az osztályról az egyébként meglepően tehetségesnek mutatkozó, hullámos fürtű, elvarázsolt fiú. Egy idegesítő gyerekkel kevesebb − elszalasztottuk a változás lehetőségét. Remélem, Ti majd jobban éltek vele. Mert Ricsi másik iskolába ment.

Evarek írása

Ha segítségre lenne szükséged, vagy a gyermekednek az alábbi linken találhatsz néhány szervezetet, amelyik segíthet:

Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: https://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/

Kicsit más tészta, a kapcsolati erőszak kapcsán jelezhetnek a gyerekek az Ökomenikus Segélyszervezet oldalán: http://www.segelyszervezet.hu/hu/hirek/meddigmehethu-anonim-kerhetnek-segitseget-bantalmazottak

A Unicef oldalán is találni egy táblázatot, ami segíthet az eligazodásban, hogy mikor és hova érdemes fordulni.

Szervezetek, akiktől segítséget kérhetsz Mivel foglalkoznak? Mikor fordulj hozzájuk?
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

116-111

info@kek-vonal.hu

Célja, hogy a gyerekek valódi odafigyelést, elfogadást, és a bajban segítséget kapjanak. Ehhez széleskörű, gyors, és ingyenes elérhetőséget biztosítanak. Ha szeretnél megbeszélni valamit, ha problémákkal küzdesz, ha veszélyben érzed magad, segítenek átgondolni, mit tegyél. Az Alapítvány akkor is tud Neked segíteni, ha úgy érzed, el akarod hagyni, vagy már el is hagytad otthonodat. Név nélkül, ingyenesen hívhatod gyermek Lelkisegély-vonalukat, de e-mailen, vagy chaten is elérhetőek.
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (Ombudsman)

+36 1 475 71 00

panasz@ajbh.hu kerdesemvan@ajbh.hu

Az ombudsmannak az a dolga, hogy védje az emberek alapvető jogait. A gyermekek jogainak védelme különösen fontos feladata. Ha az ombudsman megállapítja, hogy egy hatóság megsértette valakinek az alapvető jogait, lépéseket tesz annak megszüntetéséért. Ha egy hatóság (pl. iskola, rendőrség, kórház, gyermekvédelmi szolgálat, stb.) vagy annak egy dolgozója  bánt, megsért, megaláz, nem hallgat meg, vagy eljárása, döntése során valamilyen más módon megsérti alapvető jogaidat, akkor az ombudsman segítségét is kérheted. Mindezért semmit nem kell fizetned, és ha kéred, személyes adataidat senki sem fogja megtudni.
ESZTER Alapítvány

+36 (1) 466 9872

info@eszteralapitvany.hu

A szexuális erőszak áldozatainak nyújtanak segítséget. Céljuk, hogy az áldozatok könnyebben tudják feldolgozni a velük történteket, és jogaikat jobban tudják érvényesíteni. Ha szexuális erőszak ért, vagy ismersz olyat, akit szexuálisan bántalmaztak, és pszichológusra vagy jogi tanácsadásra van szükséged, akkor kérheted az ESZTER Alapítvány munkatársainak segítségét telefonon vagy e-mailen. Minden szolgáltatásuk ingyenes.
 Safer Internet

http://www.biztonsagosinternet.hu/

https://saferinternet.hu/kapcsolat/

 

A program célja, hogy az internet és online világ biztonságosabb legyen. Küzdenek a jogsértő vagy káros tartalmak ellen, forródrótot, panaszfelületet üzemeltetnek, és tájékoztató, figyelemfelhívó programokat szerveznek. Ha az interneten (pl. közösségi portálokon, chatszobákban, vagy más felületeken) zaklatással kapcsolatos, erőszakos, hozzájárulásod nélküli sértő tartalommal találkozol, vagy pedofil, rasszista, gyűlölködő, vagy drogfogyasztást kínáló tartalmat látsz, akkor mindenképpen keresd fel oldalukat. Tájékoztatást kaphatsz a biztonságos internethasználatról, és lehetőséged van a zaklatás vagy jogsértés bejelentésére is. A bejelentést követően kivizsgálják az ügyet, és a káros vagy illegális tartalmak le is kerülnek az internetről.
Patent Egyesület

06 70 252 5254
06 70 277 6522

jog@patent.org.hu

A nők, gyermekek elleni és a szexuális irányultság  miatti erőszak és megkülönböztetés ellen küzdenek. Jogi segítséget nyújtanak, érdekérvényesítő és tájékoztató munkát végeznek. Ha bántottak, vagy megkülönböztetés ért nemed, szexuális irányultságod miatt, és emiatt jogi segítségre van szükséged, fordulj a Patent Egyesülethez.
NANE

06-80-505-101

info@nane.hu

Bántalmazott nők és gyerekek megsegítésével foglalkoznak. A családon belüli erőszak áldozatainak támogatására, nők által létrehozott és működtetett szervezet. Ha lányként megkülönböztetés ért, ha családon belüli erőszak áldozata vagy, vagy ismersz olyat, akit családjában bántalmaztak, a NANE névtelenül és ingyenesen hívható segélyvonalán segítséget kaphatsz. Női önkénteseik minden este 18 és 22 óra között fogadják a hívásokat.
Drog-Stop

06 20 223 7253

drogstop@chello.hu

 

A drogsegély telefonszolgálat célja, hogy információkat nyújtson a droghasználattal kapcsolatos segítő helyekről, jogszabályokról, a drogok veszélyeiről, és lelki segítséget nyújtson a telefonálók számára. Felkészült szakembereik meghallgatnak és segítenek átgondolni, hogy mit tegyél. Ha a drogokkal kapcsolatban jogi vagy lelki támogatásra, tájékoztatásra van szükséged, vagy segíteni szeretnél valakinek, a nap 24 órájában ingyenesen hívhatod a Dog-Stop segélyvonalát. Velük tabuk nélkül, őszintén beszélgethetsz gondolataidról és kérdéseidről, anélkül, hogy  amiatt minősítenének, vagy rád szeretnének erőltetni valamit.
Országos Kríziskezelő Információs Szolgálat

06-80-20-55-20

okit@ncsszi.hu

A hozzátartozók közötti erőszak (párkapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak), a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak megsegítésével foglalkoznak. Krízishelyzetben titkos menedékhelyen történő azonnali elhelyezésben is segítenek. Ha családon belüli erőszak, protitúció, vagy emberkereskedelem áldozata vagy, vagy ismersz olyat, akit ilyen módon bántalmaztak vagy kizsákmányoltak, hívd ingyenesen a OKISZ segélyvonalát. Ha ilyen krízishelyzetben vagy, és azonnali segítségre van szükséged, abban is megpróbálnak segíteni. A hívásokat éjjel-nappal fogadják.
Gyermekjóléti Szolgálat

Ha beírod a keresőbe a lakóhelyed nevét, és hogy “gyermekjóléti szolgálat”, akkor megtalálod azt a szolgálatot, ami nálatok működik, vagy hívd a tudakozót.

A gyermekek testi, lelki egészségének, családban való nevelkedésének elősegítése a gyermekjóléti szolgálatok alapvető feladata. Ha egy család nehéz helyzetbe kerül, akkor igyekeznek minden támogatást megadni ahhoz, hogy a család meg tudja oldani a problémát. Gyakorlatilag bármilyen családi problémával felkeresheted őket. Akkor is  fordulhatsz hozzájuk, ha azt érzed, hogy veszélyeztetve vagy, esetleg nem érzed magadat biztonságban a családodban.
Családsegítő/Családtámogató Központ

Sok helyen a gyermekjóléti szolgálat és a családsegítő egy helyen működik. Ha beírod a keresőbe a lakóhelyed (városod, kerületed, stb.) nevét, és azt, hogy “családsegítő”, akkor megtalálod, hogy nálatok hol van a családsegítő, vagy hívd a tudakozót.

Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok segítése a feladatuk. Programokat szerveznek, segítenek a segélyekhez és más támogatásokhoz való hozzájutásban, tanácsot adnak, segítenek a család problémájának megoldásában. Ha azt érzed, hogy a családod komoly problémákkal küzd, amit magatok nem tudtok megoldani. Ha krízisben vagytok, és  úgy gondolod, hogy jól jönne a tanácsa, segítség.
Rendőrség

112

A rendőrség feladata a közbiztonság védelme, bizonyos törvények és szabályok betartatása. Ha úgy gondolod, hogy bűncselekményt láttál, vagy valamilyen büntetendő cselekményt követtek el veled szemben.
Háziorvosi vagy házi gyermekorvosi szolgálat, más egészségügyi szolgáltató

Nem biztos, hogy van a lakóhelyed szerinti háziorvosnak saját honlapja. A biztonság kedvéért írd be a keresőbe a lakóhelyed nevét, és hogy “háziorvos”.

Vagy hívd fel a tudakozót, és ott megmondják, hogy abban a városban (faluban, községben), ahol te laksz, mi a háziorvosi szolgálat telefonszáma.

Gyógyító és tájékoztató feladatokat is ellátnak. Életmódbeli vagy családi problémákkal is foglalkoznak Bármiféle egészségügyi problémád van, fordulj orvoshoz.
Iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelős vagy iskolai szociális munkás Minden oktatási intézményben működnie kell gyermekvédelmi felelősnek vagy szociális munkásnak. Az osztályfőnöködtől kérdezheted meg, hogy nálatok  ki látja el ezeket a feladatokat – de általában ki is van plakátolva az elérhetősége. Bármilyen iskolai, vagy családi problémával felkeresheted a gyermekvédelmi felelőst vagy az iskolai szociális munkást. Ha ő nem is tud segíteni közvetlenül, meg tudja mondani, hogy kit keress fel (ha szeretnéd, segít is a kapcsolatfelvételben).
Iskolapszichológus

Írd be a keresőbe az iskolád nevét, és azt, hogy “iskolapszichológus”.

Az osztályfőnököd (de más tanár is) tudni fogja az iskolapszichológus telefonszámát.

Minden oktatási intézményben működnie kell, vagy önállóan, vagy pedig a nevelési tanácsadó keretében. Az osztályfőnöködtől (vagy más tanártól) is megkérdezheted, hogy nálatok ki látja el ezt a feladatot. Általában ki is van plakátolva az elérhetősége, és hogy mikor van az iskolában. Bármilyen iskolai, vagy családi problémával felkeresheted az iskolapszichológust. Ha ő nem is tud segíteni közvetlenül, meg tudja mondani, hogy kit keress fel (ha szeretnéd, segít is a kapcsolatfelvételben).
Iskolai védőnő

Írd be a keresőbe az iskolád nevét, és azt, hogy iskolai “védőnő”.

Az osztályfőnököd (de más tanár is) tudni fogja az iskolai védőnő telefonszámát.

Valamennyi oktatási intézményben elérhetőnek kell lennie a védőnőnek. Valószínűleg te is találkoztál már vele iskolai egészségnapon, vagy amikor valamilyen szűrővizsgálatot végzett nálatok. A védőnő feladata, hogy segítsen titeket az egészségmegőrzésben, szűrővizsgálatokat végezzen, stb. Bármilyen egészségügyi problémád van, vagy többet szeretnél tudni valamilyen egészségügyi kérdésről (pl. fogamzásgátlástól, vagy valamilyen fertőző betegségről), akkor nyugodtan fordulhatsz az iskolai védőnőhöz.

 

Kép forrása: pagony.hu

Idézet a könyvből: Wéber Anikó (2016): Az osztály vesztese, Budapest, Pozsonyi Pagony Kft., 81. o

http://gyermekpszichologus.blog.hu/2011/08/18/bullying_avagy_az_iskolai_bantalmazasrol

Share