A minap volt szerencsém részt venni egy progresszív teológia fórumon. „Mi a nő dolga? A férfiak már elmondták nekünk, most mi jövünk” címmel hirdették meg az eseményt a facebookon.
A dolog attól a disszonanciától lett igazán izgalmas számomra, hogy az elnevezése alapján liberálisnak látszó rendezvényt teológusnők szervezték.
Első blikkre úgy tűnt, hogy Kövér László házelnök, és Ákos nemrégiben nagy port kavart, női szerepekkel kapcsolatos kijelentései lesznek sortűz alá véve, de szerencsére nem ez történt, a címválasztás viszont jó marketingfogásnak bizonyult, hisz a terem csordultig megtelt érdeklődőkkel.
Rám, bevallom, vegyesen hatottak az elhangzott gondolatok. Hívő katolikusként szemlélem a világot, és bár alapvetően én is azt vallom, hogy az egyháznak „haladnia kell a korral”, a hagyományos női-férfi szerepek ellen fellépő, a nők egyenjogúságáért harcoló feministák hangneme nekem sokszor túlzottan agresszív, taszító. Miután az előadók mindegyike (az egy szem férfit is beleértve) büszkén vállalta, hogy ő bizony feminista, egy kicsit tartottam a folytatástól, de végül kellemesen csalódtam. A szónokok határozott álláspontot képviseltek ugyan, de nem lépték át azt a bizonyos, számomra már visszatetsző határt, így eljutott hozzám a mondandójuk. Volt amivel egyetértettem, volt amivel nem.
Dr. Perintfalvi Rita, katolikus teológus, az esemény egyik szervezője elmesélte, hogy mindig is nagy vágya volt a doktorátus megszerzése. Püspöki ajánlást viszont állítólag azért nem kapott, mert egy 26 éves nőnek ebben a korban inkább már a szüléssel kellett volna foglalkoznia. A teológus nőnek végül sikerült ledoktorálnia, külföldön. Ezzel a történettel az a bajom, hogy még ha el is fogadjuk, hogy egyházi berkekben alapvetően a férfiaknak van lehetőségük az érvényesülésre, azért a világ már nem ennyire fekete és fehér. Az egyetemi vezetők és a politikusok között is szép lassan utat törnek maguknak a legelszántabbak, a gazdasági életben pedig egyre több előremutató példát látni a női munkaerő, tapasztalat, érzékenység megbecsülésére. Van még bőven teendő ezen a téren, nem vitatom, de az általánosítás félrevezető! A címben szereplő „a férfiak már elmondták” kitétellel is ugyanez volt a gondom.
Dr. Perintfalvi Rita a későbbiekben felvázolta, hogy az egyháznak kétféle válasza lehet a világ változásaira: egyik a teljesen elzárkózó, fundamentalista reakció, a másik a progresszív, párbeszéd kereső. Abban egyetértünk, hogy csak az utóbbi lehet célravezető, viszont abban vitatkoznék a teológus nővel, hogy csakis „antimodernista” felfogású ember vélekedhet úgy, hogy a feminizmus az oka annak, hogy kevés gyerek születik ma Magyarországon. Nyilván nem ez a kizárólagos ok, de véleményem szerint van a feminizmusnak olyan ága, megnyilvánulási formája, ami alapvetően nem ösztönöz a gyermekvállalásra, sőt!
A kritikai észrevételek után most viszont jöjjenek a női lelket melengető gondolatok, merthogy ezekből is volt bőven a tanácskozáson.
Számomra a „Mi a nő dolga?” kérdésre ugyancsak dr.Perintfalvi Rita adata a legemlékezetesebb választ, idézem: „A lényeg, hogy én dönthessem el, miben tudok kiteljesedni. Az Istennek mindenkiről van egy álma, az lesz boldog, aki ezt meg tudja valósítani! Aki ebben akadályozza a nőt, az nem Isten útját járja.”
Laborci Dóra, a „Kötőszó” evangélikus közéleti blog főszerkesztője szerint a hagyományos női szerepek frusztrálják a mai nőket. (Már akit- szerk.) Szerinte itt az ideje, hogy felvegyük a harcot ezzel, ha nem akarunk örökre a ”már a nagyanyám is ezt csinálta” sztereotípia árnyékában élni. Kisgyermekes anyukaként hangot adott annak is, hogy a várandóssága alatt bizony találkozott olyan, magát hihetetlenül okosnak képzelő férfi orvossal, aki butuska kismamaként kezelte. Ezzel kapcsolatban megint csak az volt az érzésem, hogy igen, sajnos vannak ilyen „szakemberek” is a pályán, meg olyanok is, akik maximális tisztelettel tekintenek az édesanyákra. Az viszont igaz, hogy fel kell emelnünk a szavunkat, akárhányszor sérelem ér minket, hisz a pozitív mellett a negatív tapasztalatok átadása révén tehetjük a legtöbbet azért, hogy idővel csak az arra emberileg is alkalmas orvosok tudjanak praktizálni.
„Fészkelődünk”. Folytatta a gondolatsort dr.Varga Gyöngyi evangélikus lelkész, egyetemi oktató. Ahogy mondta, bár egyre több nő jut katedrához, de az oktatás struktúrája alapvetően még mindig férfias. „Ezeknek a zárt kereteknek fel kell oldódniuk, hogy levegőt kapjunk! Ma kétszer annyit kell dolgoznunk az elismerésért, az elférfiasodás és a lemondó női attitűd között azonban nagyon keskeny a mezsgye.”
Balogh Éva, evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember szerint a nő dolga ugyanaz, mint az emberé: tapasztalni, tanulni, tanítani, tovább vinni az életet. Véleménye szerint, „ha nők írták volna a Bibliát, teljesen más lenne, de most ez van, ezzel kell dolgozni”. Laborci Dóra erre úgy reagált, hogy „Jézus mindig odaállt a számkivetett nők mellé, akikkel senki sem állt szóba. Ezzel mégiscsak ki akart fejezni valamit a Teremtő!”
Az est csúcspontján, pozitív férfi gondolkodóként képbe került Ferenc pápa is, aki kapott egy hatalmas lájkot az előadóktól azért, mert Húsvét után napvilágot látott, „A szeretet öröme”c. enciklikájában így fogalmazott: „Vannak, akik úgy vélik, hogy néhány aktuális probléma a női emancipáció óta létezik, pedig ez nem igaz, ez a hímsovinizmus megnyilatkozása.”
Dr.Varga Gyöngyi faramuci helyzetként értékelte, hogy a feminizmus mellett az emancipációt is gyakran szitokszóként szokták emlegetni az „erősebbik nem” képviselői, pedig a férfiak nélkül ez a két fogalom nem is létezne.
Számomra is kedves megfogalmazása szerint a nemek egymásnak mondott „igenje”az egyetlen út, ami előttünk áll.
Szücs Balázs, református lelkész, családterapeuta, az esemény társszervezője örömmel konstatálta, hogy a nők egyre inkább magukra találnak ebben a megváltozott világban, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jó lenne, ha a következő évek a férfiakról szólnának! „Újra ki kéne magunkat találni, és ebben sok segítséget kaphatunk a nőktől!”
Lehetne akár ez is a Progresszív teológiai fórum soron következő vitaestjének témája, az érdeklődés szerintem legalább ekkora lenne.
Örülök, hogy a teológus nők bármennyire is elkötelezettek, nem akarták átkeresztelni a rendezvénynek helyet adó Király utcát Királynő utcává, vagyis megismertettek a feminizmus egy olyan változatával, amire érdemes odafigyelni!
