A Dívány (divany.hu) pályázatot írt ki az „ország legkreatívabb tanára” címre. A „Szupertanár” pályázat győztese az Árpád Gimnázium matematika tanára, Számadó László lett, és ebben az a legszuperebb, hogy 30 éve ő volt a matektanárom. Matematikáról és cirkuszról, zsonglőrködésről és tankönyvekről, játékról és tanulásról beszélgettem vele.
– A gimnáziumban egy évig te tanítottad nekünk a matematikát. Én arra emlékszem veled kapcsolatban, hogy jó fej voltál, és csodák csodája: nem utáltam, sőt, viszonylag kedveltem a matekot. Hogy lehet valaki egyszerre jó fej és közben azért következetesen szigorú is?
– Soha nem szerettem volna olyan matematikatanár lenni, akitől rettegnek a tanítványai. A Napról és a Szélről van egy régi történet. Versenyeznek, hogy ki az erősebb. A céljuk az, hogy melyikük bírja levenni egy vándorról a kabátot. A Szél kegyetlen erővel elkezdi letépni, de nem sikerül neki, mert a vándor nagy erővel ellenáll. A Nap barátságosan elkezd sütni, és a vándor leveszi a kabátot. Én a Nap módszerével próbálom elérni a célomat. Az első pillanattól kezdve a matematika szépségét szerettem volna megmutatni a diákjaimnak, és vidám hangulatban átadni azt a tudást, amire szükségük van egy sikeres érettségihez, egy sikeres felvételihez. Azt látom, hogy ilyen módon a következetesség, a szigor is elviselhető.
– Ilyen vezetéknévvel, hogy Számadó, evidens volt, hogy számokkal fogsz foglalkozni? Hiszel abban, hogy „Nomen est omen”?
– Természetesen nem hiszek benne. Gondoljuk meg, ha ez igaz lenne, akkor milyen túlkínálat lenne az országban kovácsból, juhászból, takácsból. Egyébként hajdanában a számadó volt az a személy, aki a legelőre kihajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős volt, tulajdonképpen ő alá tartozott az összes pásztor. Vagyis a nevemből fakadóan nem feltétlenül matematikatanárnak kellene lennem, de örömmel viselem ezt a helyzetet.
– Mindig is matektanár akartál lenni? Vagy kisfiúként tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász?
– A matematikát szerettem. Emellett csak szép lassan, a középiskola végére fogalmazódott meg bennem a tanárság gondolata. Ezért jelentkeztem Szegedre a József Attila Tudományegyetem matematika szakára.
– Kik inspiráltak és segítettek abban, hogy tanárrá válj?
– Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem speciális matematika tagozaton. Szikszai József volt a matematikatanárom. Ő az első, akit ki kell emelnem. Az egyetemen Hajnal Imre elemi matematikát tanított nekem, és nála végeztem a gyakorlótanításomat is. Kezdőtanárként pedig Rácz Jánossal taníthattam együtt. Mai szóhasználattal ő volt a mentorom. Ők hárman adták a mintát, nekik köszönhetem, hogy 32 évi tanítás után még mindig szeretem a hivatásomat.
– Nemcsak tanár vagy, hanem előadásokat is tartasz, na meg tankönyveket is írsz. Állítólag több könyvet írtál már, mint ahány éves vagy. (Ez lehetne akár egy matekpélda is…) Melyikben mit kedvelsz? Ha választanod kellene, hogy kizárólag az egyiket csinálhatod, melyik lenne az?
– A tanítás, a tankönyvek írása, az előadások tartása szorosan összekapcsolódik. A gyerekek nélkül nem tudnám elképzelni a másik kettőt. A mindennapok gyakorlata mutatja meg számomra, hogy mit és milyen formában lehet egy tankönyvbe beletenni. Ezeket az ötleteket pedig szeretem elmondani egy-egy továbbképzésen, konferencián a tanároknak.
A főzéshez tudnám hasonlítani ezt a folyamatot. Van, aki szakácskönyv alapján nagyon finomakat tud alkotni, és persze van, akinek könyv sem kell. Néha azonban érdemes lehet egy-egy főzőtanfolyamra is bekukkantani. Még a nagyon gyakorlott emberek is kaphatnak újabb, jó ötleteket egy-egy ilyen alkalommal.
– Szabadidődben zsonglőrködsz. Ennek van bármi köze a matekhoz?
– Már gyerekkoromban elkezdtem zsonglőrködni. Rájöttem, hogy nagyon jó kikapcsolódás, tanulás közben gyorsan felfrissít, és újult erővel folytathatom a dolgaimat. Ezt középiskolás koromban, egyetemen is alkalmaztam. Aztán felnőttként olvastam róla, hogy a zsonglőrködés jótékony hatását tudományosan is kutatják. Jó hatással van az agyféltekék összehangolására. Vagyis amire évtizedekkel ezelőtt ösztönösen rájöttem, az hasznos is, nem csupán szórakoztató. Annyi labdát, karikát, tányért, buzogányt vásároltam, hogy a matematikaóráimon a diákjaim is tudják használni. Szörnyen hosszú lehet naponta hat-hét órát fegyelmezetten ülni és figyelni. Nekem 20-25 percig megy. Ezért az óráimon fel szabad állni pár percre. Aki három labdát dobál, vagy egy érdekes Rubik-játékot tekerget, az közben rám is tud figyelni.
– Nemrégiben egy igazi különlegességbe is belevágtál, a cirkuszos-projektbe. Azért vagy szupertanár, mert artisták és bohócok között matekozol?
– A cirkusz egy különleges világ. Nagyon sok mindent megmutat, nagyon sok mindenre megtanít minket, ha egy előadás közben nyitott szemmel, és nyitott szívvel figyelünk. A Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával, Fekete Péterrel úgy látom, hogy tartós lesz az együttműködésünk. Ő a cirkuszt, én a matematikát népszerűsítem. Úgy látjuk, hogy ha ezt egyszerre tesszük, akkor hatékonyabbak lehetünk. Fantasztikus élmény a gyerekeknek, amikor a cirkuszi előadás után lemehetünk a manézsba, és ahol pár perccel azelőtt még a művészek voltak, most ők léphetnek fel. Kipróbálják, megtapogatják a porondon lévő kellékeket, majd az előadáshoz kapcsolódóan egy rendhagyó matematikaóra következik. Így a matek is élvezetesebb lesz számukra! A számelmélet, a geometria, a sorozatok vagy a kombinatorika is izgalmasabb a porondon, mint az unalmas osztályteremben. Aztán az iskolában ezekre a közös élményre pár héttel később is jobban vissza tudnak emlékezni, amikor az ismeretek bővítése lesz a célom.
– Módszered egyik alapkövének tartod a játékot. Az általában száraznak és unalmasnak tartott matekanyagot hogyan lehet játékkal megfűszerezve emészthetőbbé tenni?
– Az Árpád Gimnáziumban heti rendszerességgel van játékszakkör. Vannak olyan játékok, amelyekből országos bajnokság is van. Az óráimon persze inkább matematikai játékokról van szó. Az iskola bejáratánál sok emléktáblát helyeztek el az öregdiákok a legendás tanáraik tiszteletére.
Az egyik ilyen táblán olvasható, hogy aki gondolkodik, az játszik is. Kolléganőmmel, Gedeon Veronikával – aki egyébként pályakezdőként a gyakornokom volt – fordítottunk rajta egyet, és egy országos konferencián „Aki játszik, az gondolkodik is egyben” címmel előadást tartottunk. Megmutattuk, hogy ezeknek a játékoknak miért van fontos szerepe a tanítási órákon.
Mi minden korosztálynál használjuk. Együtt írtuk az új felső tagozatos tankönyveket, munkafüzeteket, amelyben ezek az ötletek is megtalálhatók. Ezek ajánlások, nem kötelezőek, de meggyőződésem, hogy a gyerekeket jó hangulatban, játék közben több mindenre meg lehet tanítani. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy nincs nekik ilyenre idejük, mert a gyerekek még számolni sem tudnak, és a mértékegységváltásban sem jeleskednek. Ezért mindent szeretnének törölni a könyveimből, ami szerintük fölösleges, és elveszi a helyet a fontos gyakorló feladatoktól. Számomra ez azt jelentené, hogy maradjunk a jól bevált unalmas módszereknél.
– Huszonévesként kezdted a pályát, most ötvenöt vagy. Harminc év távlatából hogyan látod a múltat és a jelent? Mitől volt akkor szuper egy tanár, és mitől most? Egyáltalán, változott a lényeg?
– A lényeg nem változott. A gyerekek régen és most is szeretetre vágynak. Ha megérzik, hogy szeretet veszi őket körül, akkor egy-egy kellemetlenebb érdemjegyet is könnyebben elviselnek.
– Ez a díj kiknek az elismerése, a diákoké, a kollégáké, az egész tanári szakmáé? Számodra kiknek az elismerése a legfontosabb?
– Ez egy pályázat volt. Olyan tanárok jelentkezését várták, akiknek van valami nem szokványos módszerük. Sejtettem, hogy a zsonglőrködés, a cirkuszi rendhagyó matematikaórák nem mindennaposak. Ezért adtam be a pályázatot, és nem azért mert magamat szupernek tartom. Egy zsűri kiválasztott hármat, akikre az olvasók szavazhattak. Nagyon jó érzés volt látnom, hogy volt tanítványaim, ismerőseim, és persze rokonaim is milyen sokan rám voksoltak. Ez egy nagy játék volt számomra!
– Tanárként neked fontos a szakmai ranglétra, vagy az a lényeg csupán, hogy a diák sikeres és boldog felnőtté váljon egy kicsit a te segítségeddel is?
– Nem szeretem az álszent magatartást. Nekem mindenféle elismerés fontos. Az is, amikor pénteken fodrásznál voltam, és hétfőn a folyosón azt mondja az egyik tanítványom, hogy „jó a sérója a tanár úrnak”, és az is, amikor a matematika népszerűsítéséért egy országos díjat vehetek át. Így lesz természetes számomra, hogy a gyerekek is vágynak az elismerésre. Jó úgy együtt lenni a gyerekekkel, hogy tudunk egymás eredményeiről, sikereiről, és az esetleges szomorúságainkról is.
– Manapság egy komplex minőségbiztosítási rendszer létezik az iskolákban. A tanárt a szülők vagy kollégái is értékelik. Mi a véleményed erről? Ez hatékony, tényleg a valóságot tükrözi arról, mennyire szuper az illető tanár?
– Abban biztos vagyok, hogy a tanároknak is szükségük van visszajelzésre a munkájukkal kapcsolatban. Az sehová sem vezet, ha a diploma megszerzése után nyugdíjig „mindenki azt csinál, amit akar, és az sem kötelező”. Mindent lehet jól és rosszul is kivitelezni. A minőségbiztosítási rendszer ötlete szerintem fontos, a szereplőkön múlik, hogy hogyan kivitelezik.
– Kaptál már eddig is elismerést, címet, rangot, díjat? Ha igen, melyik mit jelentett számodra?
– Jóleső érzés volt, amikor 1997-ben az Óbudai Pedagógiai Érdemekért kitüntetést kaptam a kerület polgármesterétől. Az elismerés megerősítést is adott, hogy jó úton járok. Az alapítás évében, 1999-ben megkaptam az Ericsson-díjat, a matematika népszerűsítéséért. A szakma egyik legnagyobb kitüntetése a Beke Manó Emlékdíj, ezt 2003-ban vehettem át. Óriási élmény volt számomra, hogy 2013-ban a Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért díjban is részesülhettem. A könyveim révén pedig az egyik legnagyobb elismerés a HunDidac Nagydíj volt.
– A szupertanár-pályázatra több tucatnyian jelentkeztek. Olyan tanárokat kerestek, aki újszerű módszereket alkalmaz, a gyerekek imádják az óráit, ráadásul eredményes is. Te tényleg ilyen vagy?
– Erről a diákjaimat kellene megkérdezni. Igyekszem. Szeretnék ilyen lenni.
– A zsűri egy oktatási szakértőből, egy tudománykommunikációs felderítőből és egy gimnazistából állt. Ők milyennek láttak téged? Szerinted miért választottak be pont téged az első három közé?
– A matematika és a cirkusz összekapcsolását biztosan nagyon egyedinek tartották. Azt is el tudom képzelni, hogy előttem még soha senki a világon nem tartott matematikaórát a cirkuszban. Lehet, hogy ez világszám? Fekete Péter cirkuszigazgató viszi a hírét a világba annak, hogy milyen új dolgok történnek Budapesten a cirkuszban.
– A három jelölt között aztán a közönségszavazás döntött. Milyen érzés volt a régi tanítványok szavazatait látni, a régi idők felelevenítéseit olvasni?
– Nagyon sok régi emléket osztottak meg egymással a tanítványaim. Rengeteg történet jött elő a múltból. Ezek mindegyike az „és arra emlékeztek …” szófordulattal kezdődött. Az egészben az az aranyos, hogy már olyan szavazatokat is kaptam mostani tanítványaimtól, akiknek a szülei is szavaztak rám, mint volt tanítványaim.
– Mivel jár az, ha valakiről kikiáltják, hogy ő mostantól fogva „szupertanár”? Egyéni örömöt? Egy lépcsőfokot felfelé a szakmai ranglétrán?
– Számomra örömöt, feltöltődést jelentett. Egy visszaigazolás arra, hogy mehetek tovább a megkezdett úton.
– A díjad egy iPad és egy 100.000 forintos vásárlási utalvány lett. Amit persze nem magadra költesz… Hanem?
– Mivel ez valóban egy játék volt, ezért az elején eldöntöttem, hogy ha nyerek, akkor a matematikaterem fejlesztésére fogom fordítani a nyereményemet. Így a mostani tanítványaim közvetlenül is kapnak belőle, és együtt örülhetünk. Egy projektort fogok vásárolni, amit aztán nap, mint nap használhatunk.
– A felhívás szerint az a legszuperebb tanár, aki a legkreatívabban dolgozik, újszerű módszerekkel. És szerinted?
– Nem tudom! Erre a kérdésre nehéz választ adni. Szerintem nem is kell. Tudnánk precízen definiálni például azt, hogy hogyan kell szuper verset írni? Mitől lesz egy költő szuper?
– Te tényleg szuper tanárnak tartod magadat?
– Az előzőekből fakad, hogy nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Már csak azért sem, mert a kérdésben szereplő fogalom is nehezen tisztázható. Jól érzem magam a bőrömben. Szeretek a gyerekek között lenni. Nem szokott csütörtökön olyan érzésem lenni, hogy mikor lesz már hétvége.
– Lehet ennél nagyobb elismerés, mint hogy nyilvánosan is kimondják rólad: szuper vagy? Avagy: mit hozhat még a jövő?
– Szerintem az elismerések nem összehasonlíthatók. Egy finom töltött káposztát sem tudok összehasonlítani egy fagylaltkehellyel! Mindegyiket szeretem! Mit hozhat a jövő? Ezt elismerések szempontjából sem tudom megjósolni.
Réka
