Dm, kint 30 fok, bent kellemes hűvös. Nagybevásárlásra időzítettem magam ma. Mert otthon már nincs se mosogatószer, se szappan, se fogkrém (utolsó esélyként már kettévágva se tudtunk kicsiholni belöle egy hangyányi anyagot se), a szőrtelenítő krémemről már nem is beszélve. A bölcsiben is egy hete ígérgetem a pelenkát, kölcsönpelusban jár már haza a gyerek. Az oviban a hó eleji tisztasági csomag még mindig érkezőben. És hát a szőrhelyzet egyre fokozódik…
Készen állunk a maratoni menetre, a dm kártyám és én. Na, meg persze a két gyerek. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem egy hétig kell lelkileg felkészülnöm a “gyerekekkel közös nagybevásárlásra”. Ez az igazi kihívás, nem a Challange Day.
Szóval begyűjtöttem az egyiket, majd a másikat. Közben versenyt futva a hasonszőrű anyákkal. Vajon ma lenyomom-e Lili mamáját, morfondírozom magamban. Aki négy gyerekkel közlekedve is wonderwoman, úgy mellesleg, és általában előbb teljesíti a bölcsi-ovi futótávot, mint én. Hogy csinálja? Állandóan leköröz… A gyakorlat teszi?
Bevásárlás előtt azonban kell egy alapos játszóterezés, hogy lefárasszam őket, akkor talán nem a boltban élik ki a napi mozgásigényüket. 1 óra után nyakig sárosak, koszosak. A térdükön őspiszoknak tűnő valami. Mintha még sosem fürödtek volna. A helyzet azért nem ilyen rossz második ránézésre, már nem látszik, hogy meztelenül rohangáltak 10 perce, és a homokvárak vizesárok rendszeréből keltek ki. Könyörtelenül kimosdattam őket a sár, homok, kavics és mindenféle ételmaradék egyvelegéből.. Egy jó kis hidegzuhany a játszótéri csapnál, és már mehet is a agyleszívó nagybevásárlás.
Felajzva érkezünk nem a megszokott, de legközelebbi boltba.
Dm, kint 30 fok, bent kellemes hűvös. Ha eddig nem izzadtam meg, akkor majd most. Áron (2) végigzihál a véget nem érő tisztítószer folyosón, visítva fordul be a a wc papír és pelenka hegyeknél, utána meg sem állva rója a köröket. Marci (6) utána. Csak reménykedem, hogy itt is van autós terepasztal. De azért sincs. Sebaj. Marad a vevők, eladók által csodálattal kísért fellépés. Ordibálás, rohangálás. Persze én is beszállok az előadásba, mert egy-egy játék szünetében, kosarat, táskát, pénztárcát magam mögött hagyva kell kivágtáznom a kisebb után az utcára. Ravasz ám a kicsi, van, hogy elbújik az egyik sor mögé, engem a szívinfarktus kerülget. Rémeket látok. Soha többet nem jövök el a gyerekekkel vásárolni! Fogadkozom ismét már sokadszorra. Orrom alatt elnyomok egy káromkodást, de csak egy gyerekbarátra futja – bakker! Felmerül bennem, hogy megfutamodom. Hazamegyünk és kész. Kit érdekel, hogy nincs pelenka, mosószer, vagy öblítő. Nem kell az a sok vegyszer. Vízzel is lehet fogat mosni.
Kenyerezzem le őket? Fiúk, ki kér egy túrórudit? Vagy, aki nem rohangál, jól viselkedik, kaphat egy fagyit. Ez talán segített egy kicsit. De nem sokáig. Viszont belekezdenek egy kiadós verekedős, lökdösődős, civakodós, gyepálom a testvéremet játékba. Ez jó. Már mindenki minket néz. Én diszkréten arrébb tolom a kocsit és káromolom magamat a felelőtlenségemért, aztán folytatom a vásárlást. Bedobálom a cuccokat a kosárba. A közönség ma egész baráti, állapítom meg, egy kicsit elsietve, mint később kiderül. Semmi pisszegés, vagy ilyesmi, csak figyelnek. Egy-egy kárörvendő mosolyt azért elkapok, pedig még nem is látták a hasravágom magam/üvöltök 30 percig/magamból teljesen kifordulok mutatványunkat. A színdarab tovább folytatódik – show must go on. Basszus. Anyám, ne, kezdik. Jön a nyaggatás, pedig már a tisztasági csomagok kipipálva.. Anya, vedd meg a csokis kekszet, a biodínót, a pókemberes fürdetőt. Anya, anya, van piros színű fürdető is. Szuper, milyen jó hír. Ez ma a legjobb, eddig. Dobálok már mindent, majdnem kész vagyok.
Dm, kint 30 fok, bent kellemes hűvös. Már folyik rólam az izzadság. Ütemesen, egymást követik a legördülő patakocskák a hátamon. De még ezt is tudom fokozni, mert eszembe ötlik, hogy hú, nőgyógyászhoz ebben a hónapban sem jutottam el, hogy megbeszéljük a részleteket a fogamzásgátlás egyéb – felnőtt módjairól…és hát azért jó lenne addig is valami. Viszonylag gyorsan döntök, ez van. Bevállalom a gumivásárlást a gyerekekkel. A korai felvilágosítást szeretném most szkippelni..ezért az elterelő hadművelet indul. Figyelmüket az állatos fürdetőkre terelem. Meggyőztek, vegyünk bármit. Válogassatok csak nyugodtan – mondom a rosszban sántikálók bizonytalanságával. Keresgetem a szememmel az óvszert. Ja, inkább fél szemmel, és a két gyerekkel a pukkanós fürdetőkkel szemben. Fürkészem a thin, ultrathin, banános és egyéb kínálatot. Lekapom az egyike, senki sem látott, reménykedem. Nem szeretnék belekeveredni a klasszikus gyógyszertári jelenetbe. Cilikém, az Óvszeres úr ott… (jelen esetben hölgy)
Végre, az utolsó tételt is feldobtam a kocsim tetejére, mint i-re a pontot és indulunk. Hurrá..
Dm, kint 30 fok, bent kellemes hűvös. Úgy, gondolom már nincs hova fokozni a helyzetet, de ahogy pakolom a tetemes mennyiségű cuccomat, eszembe jut, hogy számlát is kell kérnem, mert megígértem az egyik barátnőmnek. A pénztárnál nem álltak sokan, eddig.. De mögöttem a sor feltorlódik.. És a fiúk sem akarnak alfa üzemmódba kapcsolni valamiért…
A hátam mögött hangos sóhajtozás. “Nem hiszem el. Ez nem lehet igaz.”
Hátrafordulok, és kedvesen,mosolyogva biztatom a hölgyet, hogy máskor szóljon nyugodtan előbb, mert szíves örömest magam elé engedem. Semmi válasz. Viszont durva szemforgatás. Utoljára a 15 éves húgomtól láttam ilyen profi szemfenékmutogatást.
Amikor benyögöm, hogy rááadásul még számlát is kérnék, mögöttem hangos felhorkanás. A pénztáros hölgy orra alá dugom a barátnőm által felfirkantott cetlit a névvel és címmel. Az utolsó adag tisztítószert és a gumit betetriszezem a zsákomba. Még egy mosolyt villantok a kedves hölgy felé a sorban és könnyedén, a hozott nagy cekkerrel és két gyerekkel kilibbenek a boltból. Még akkor is, ha kint 30 fok van, mámorosan érzem magam, e teljesítményhez csak a Mount Everest megmászása fogható.
A fülemen is lóg valami, de még a kisebbik felkéredzkedik az egyensúly kedvéért. Most nem bánom.
A kocsiba ülve – büszkén magamra – írom a barátnőmnek, hogy feladat teljesítve. Nagy összegű számla complete.
Útközben eszembe jut, hogy van a vásárlásban mindenféle. Hazaérünk, telefon elő, bepötyögöm, hogy nem baj-e, hogy mindenfélét összevásároltam. Dehogy baj, köszöni szépen.
Kint 30 fok, bent kellemes hűvös, de 40-nek érzem, mert valami szöget ütött a fejemben.. A biztonság kedvéért rákérdezek, nehogy kárba vesszen – a sorban puffogó hölgy feletti diadalom – és persze a számla se. Most már nem köntörfalazva, a tárgyra térek.
Nem baj, hogy egy csomag gumi is van benne?
ÖÖÖÖ, a válasz..
Megvizsgálom a számlát, elolvasom, kinek a nevére kellett kérnem. Formálom a szavakat, érzem, hogy nem teljesen okés ez az egész így.
Budapest, Kisfóka Egyesített Bölcsőde és Óvoda…..
Kint 30 fok, bent kellemes hűvös. Röhögőgörcsöt kapok. A gyerekek furcsán sandítanak rám. Vizesen az izzadságtól, indokolatlan nevetési rohamok között furcsán nézhetek ki. Áh, csak az élet apró örömei, mondom nekik – és ők kacagnak velem, rajtam.
Theodora
P.s.: Egy-két tipp a pikk-pakk, hisztimentes bevásárláshoz, annak aki kihagyná ezt az “élményt”!
Képek forrása:
http://www.rebelcircus.com/blog/shopping-fails/
