Nagy a sürgés a Margiszigeten. A Japán kert mellett elfutva úgy érzem magam, mintha Zdenek Miller Vakond a városban című gyerekkönyvében lennék. Forognak, morognak a kis buldózerek – a fák maradnak (remélhetőleg), a madarak elrepülnek, szerencsére tojások nem potyognak. Futok, szaladok, mindjárt a csúszdákhoz érek: milyen jókat fogunk csúszni itt nyáron. Aztán jön a Hajós Alfréd uszoda, ahol az úszóiskolák kisbuszai szoktak várakozni.

Most egy darabig nem jön több. Pár hete nagy hírrel érkezett a kislányom: nem kell többet a margitszigeti uszodába menni, ezután a Dagályba járnak, ahol biztosan „luxus” lesz. Aztán az a hír jött, hogy nem mennek oda se, mert az úszóiskola − mely számos budapesti iskola testnevelés órába ágyazott úszásoktatását szervezi −, már nem jut hozzá a tanmedencéhez.

Úszás
Úszás

Luxus ide, luxus oda, a kislányom nagyon boldog volt, s elmondása szerint az osztály is. Hát nem lesz több sóhajtozás, panasz, hiszti? Nem támad fel az úszások előestéjén a menetrend szerint visszatérő torokfájás, nem kell ügyelnem, nehogy „véletlenül” itthon maradjon az úszócucc (ez a kedvenc trükk az osztályban), nem kell kárpótlás finomságról gondoskodnom.

Sok óvoda és iskola szervez úszásoktatást a gyerekeknek. Jó ötlet, melynek létjogosultságát többek között az is indokolja, hogy az általános iskolánkban kevés a hely a mindennapos testnevelések megtartásához. Szerintem jobb a medencében lenni, mint a folyosón szaladgálni, vagy lépcsőzni (bár a gyerekek szerint néha ez is nagyon vicces). Örültem, hogy nem kell tanuszodákba hordanom és az oktatás díját is megspórolhattuk. Míg vannak iskolák, ahol az iskolai órarendbe illeszkedő úszást a szülők fizetik, nálunk ezt az önkormányzat állja, úgyhogy az anyagi részét illetően nincs okunk panaszra.

Amikor a szülő felkeres egy úszóiskolát, minden hónapban értékeli is az oktatókat azzal, hogy újra bérletet vásárol, vagy nem. Amikor az önkormányzat bíz meg egy úszóiskolát, a szülőnek nincs sok lehetősége, hogy a későbbiekben jelezze észrevételeit. Pedig kérdéses, hogy az adott úszóiskola felkészült-e arra, hogy akár 30 gyereket foglalkoztasson egyszerre? Van-e elegendő, felkészült oktató? Van-e elegendő sáv? Megfelelő-e az uszoda tisztasága? Meg tudja-e találni egy alsós időben a mosdót (esetleg segítik ebben), vagy a többség ezzel már nem is próbálkozik, és az történik a vízben, aminek nem kéne történnie?

Ha nincs elég hely, mit lehet tenni? Látni ilyet máshol is: a gyerekek végigússzák a medencét, a végén kimásznak és visszaszaladnak a medence elejére. Az viszont egyéni döntés kérdése, hogy van-e mód egy kis játékra, hogy beengedik-e a gyerekeket óra végén a melegvizes medencébe? De ami a legfontososabb és egyéni felelősség, az az oktatók viselkedése. (Jóllehet véleményemmel − mely szerint jónéhány oktató általában és külön-külön is kiabál a gyerekekkel − nem vagyok egyedül, a számomra rendelkezésre álló minta nem reprezentatív.)

Az iskolai úszás nem edzés, a cél annyi lenne, hogy a gyerekek érezzék jól magukat a vízben, alakuljon ki a vízbiztonság, lehetőleg tanuljanak meg úszni, de azért érezzék is jól magukat. Mellékesen pedig lehetőséget is adhatnának ezek az órák arra, hogy a hozzáértők nagyobb tömegből válogathassák ki a tehetséges gyerekeket (akik járhatnának edzésre is). De az is siker, ha a gyerekek örömmel mozognak, máskor is szívesen mennek uszodába.

Sok az eszkimó, de fóka is lenne elég. Remélem, hogy ettől az eszkimók nem kényelmesednek el. Most egy ideig kicsit uszoda szűkében leszünk, de azért örömteli, hogy a vizes vébé révén több szép, jó állapotú medencénk lesz hosszú távon. Biztató az is, hogy a két úszóiskolás olimpikon, Darnyi Tamás és Hosszú Katinka mégsem ugrottak egymásnak az Arénában, hanem megegyeztek arra a pár hónapra, amíg erre szükség van. Mindenkinek jut hely, hogy megmutassa, mit tud? Így jövő héten a kislányom mégis mehet a Dagályba. Azért egy kicsit mégis örül!

Szerző: Evarek

Úszás
Úszás
Úszás
Úszás
Share