Boldog Föld napját! – Így köszöntött ma a Facebook. Köszönöm, de nem érzem, hogy a boldog ünneplés ideje van.
Épp azon gondolkodom sokat, hogy is jutottunk odáig, hogy a pillanatnyi egyéni szükségleteink bármilyen korlátozása a szabadságvesztés szinonimája lett. (Lásd pl vasárnapi boltzár.)
Sok mindent teszünk a szabadság nevében, mégis úgy látom magunkat, mint a pók hálójában kapálózó legyet, akit csak egyre jobban befonnak a szálak.
El kellene hagyni az egoizmus paradigmáját, és átlépni egy másik folyóba, különben (ahogy Heidegger mondta) “már csak egy isten menthet meg bennünket”.
Elkezdődött a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Tegnap arra sétáltunk a gyerekekkel, és a parkban rögtön a Typotex standjába ütköztünk. Meg is vettem egy régóta kiszemelt könyvet: Boldogság és gazdaság. A buddhista közgazdaságtan eszméi című könyvet Zsolnai László szerkesztésében.Olyan fogalmak játszanak benne főszerepet benne, mint “közép út”, “együttműködés”, “boldogság”, stb. Ajánlom mindenkinek, nem kell hozzá közgazdásznak lenni (és most 500 ft-ért beszerezhető).
Én a buddhizmus ideráncigálása nélkül, a saját kulturális tudásanyagunkra építkezve is el tudnám képzelni szinte ugyanezt a szöveget, de talán jobban beengedjük a világosságot, ha kívülről érkezik. Mi, valahogy elfogadtuk, hogy etikán kívül áll a világnak az a része, ami a működik, és ennek a működésnek a hasznán éljük azt a másik életünket, ahol a boldogság, szeretet, erkölcs fogalmai működnek. Biztos, hogy ennek így kell lennie? Lám, a fizikai világunk is leképezi ezt a kettősséget: rejtett szeméttengeren élünk izolált steril kis otthonainkban. Egyre többen egyedül.