A jó nagyszülő-szülő-gyermek kapcsolat olyan „szent háromság”, melynek gyümölcseit a kapcsolat minden tagja egyaránt élvezheti.
Az idősebb generáció tagjai a gyermekek kirepülésével és a munka világából való fokozatos (vagy elvágólagos) kivonulással komoly krízishelyzetet élhetnek át, azt érezve, hogy a korábbiakkal összehasonlítva kevésbé van rájuk szükség, kevésbé hasznos az életük. Ezt a helyzetet alapvetően változtatja meg, ha unoka születik a családba, ami új perspektívát nyit a nagyszülővé avanzsáltakban. A nagyszülő mintegy újrakezdheti legszebb életszakaszát, saját korábbi hibáiból okulva, érettebben, bölcsebben kapcsolódhat be a kicsik gondozásába, nevelésébe – immár a szülői felelősség nyomasztó súlya nélkül.
És micsoda öröm a csöppséggel kockázva nagyokat nevetni, vagy látni, ahogy a nagy lakli unoka jóízűen kanalazza nagyi húslevesét, esetleg kikéri nagyapa véleményét valamivel kapcsolatban!
Szülővé válni ugyancsak komoly megrázkódtatás (szakszerűbben normatív krízisnek nevezik), melynek feszültségét szépen oldhatja a tapintatos nagyszülői odafigyelés, gondoskodás, bátorítás. A kisgyermek cseperedése során pedig a fizikai (sokszor a nagyszülők testét is igénybevevő) segítségnyújtást fokozatosan felváltja az unokákkal való lelki-szellemi kapcsolat előtérbe kerülése. Mekkora kincs, ha egy szülőnek van kire jó szívvel, biztonsággal hagynia legféltettebb kincsét, és ha tudhatja, hogy fontos szeretetkapcsolata van gyermekének a nagymamáival, nagypapáival.
A gyerekek számára ugyancsak pótolhatatlan kincs nagymama és nagypapa: velük, általuk tanulhatják meg, hogy az élet nem csak a fiatalok és erősek számára értelmes, hogy akár betegeskedve, gyengébb testben is értékes minden ember. Nagyapa és nagymama egész másképp fordulhat oda egy gyermekhez, nem feszíti a szülők többirányú megfelelésének kényszere és sokkal kevésbé nyomasztja őket a felelősség, az aktív élet diktálta megannyi döntés kényszere és ez olyan izgalmas kapcsolatot eredményezhet, amely a gyermek számára is önfeledt örömöt kínál.
És micsoda szuper dolog nagymamával begyúrni a tésztát a karácsonyi bejglihez vagy nagyapával beszélgetni az élet nagy dolgairól a csillagos égbolt alatt!
Természetesen a fent vázolt „szent hármasság” alkotói korántsem szentek, csak botladozó, sokszor a jó szándék mellett is hibázó emberek. Épp ezért a legfontosabb, hogy türelemmel, megértéssel és az egyes életszakaszok problémáiba való beleérzőképességgel legyünk egymás iránt. Még ha csetlünk-botlunk is ebben a szép, hármas kapcsolatban, akkor sem szabad soha szem elől veszíteni annak mindenki számára jótékony és rengeteg lehetőséget rejtő mivoltát.
Ebben a finomhangolásban segít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom most megjelent és innentől a védőnői szolgálaton keresztül minden kisgyermekes családhoz eljutó Nagyszülő-füzete (a füzet ezen a linken letölthető: http://haromkiralyfi.hu/nagyszulo-fuzet) . A kiadvány írói a korábbi, nagysikerű Apa-füzetet is jegyző szerzőpáros: Andrek Andrea és Léder László, pszichológusok, akiknek életszerű és megszívlelendő tanácsait Szűcs Édua humoros illusztrációi viszik még közelebb az olvasók lelkéhez.
Bár a füzetke elsősorban a nagyszülőknek szól, érdemes forgatni minden generációnak, hiszen nem létezhetünk egymás megértése, kölcsönös elfogadása nélkül. Ahogy ajánlásában a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgató-helyettese, Túry Ferenc írta: a hiánypótló kiadvány „segítséget nyújt abban, hogy a generációk egymásba kapcsolódása hogyan lehetne oldott és derűs.” Valóban ez a két fogalom: az oldottság és derű lehet a harmonikus nagyszülő-szülő-unoka kapcsolat záloga.
Lotte
