Amikor az Egyesült Államok korábbi first lady-jeire gondolunk, általában először az elegáns Jackie Kennedy, a határozott Nancy Reagan vagy a férje mellett igencsak aktív szerepet játszó Hillary Clinton jut eszünkbe. Kevesek elméjében jelenik meg a nem túl elegáns, szépnek pedig semmiképpen sem mondható Eleanor Roosevelt arca.
Az 1920-as, 1930-as évek elnökeiről és feleségeikről ugyan kevesebb információnk van, mint azokról, akik a nyolcvanas, kilencvenes években töltötték be ezeket a pozíciókat, de Franklin Delano Roosevelt nevére azért mindenki emlékszik. A férfi fókuszú történelemkönyvek sokkal kevésbé emlékeznek meg arról a nőről, aki az elnök jobbkeze, sőt volt idő, amikor egyenesen a helyettese volt.
A fiatal Eleanor Roosevelt
Anna Eleanor Roosevelt, 1884. október 11-én született, egy gazdag, New York-i családban. Szülei, főleg csinos édesanyja nagy csalódására, Eleanor sem elegáns, sem szép nem volt. Az, hogy a külseje távolról sem felelt meg a kor szépségideáljának, mély nyomott hagyott a kislányban egész életére. Valószínűleg később emiatt találta meg magát jobban a felvilágosult, politikailag aktív nő szerepében, mint az otthonülő, a külsejével és a gyerekekkel foglalkozó nőében.
Eleanor fiatalon elárvult, a nagyanyja pedig egy angliai bentlakásos iskolába küldte. Itt találkozott egy progresszív és tájékozott nővel, az iskola igazgatójának személyében. Madame Marie Souvestre különleges figyelmet szentelt Eleanornak és hatalmas hatással volt a fiatal lány életére. A 17 éves Eleanor már úgy tért vissza az Egyesült Államokba, hogy eszébe sem jutott az otthonülő feleség szerepét eljátszani senki mellett.
1905-ben feleségül ment ötöd unokatestvéréhez, Franklin Delano Roosevelthez, ám a házasságuk nem volt a hagyományos értelemben boldognak mondható. Pár évvel azután, hogy összeházasodtak Eleanor rájött, a férje viszonyt folytat az egyik alkalmazottjukkal. A fájdalmas felismerés hatására az asszony teljesen elhidegült a férjétől, de mégis együtt maradtak. Ebben nagy szerepe volt Roosevelt anyjának, aki megfenyegette a fiát, hogy ha elhagyja a feleségét, akkor kitagadja az örökségből. Kiábrándulva a házasságából Eleanor az addigiaknál sokkal intenzívebben vetette bele magát a társasági életbe és egyre jobban fókuszált a szociális kérdésekre. Befolyását és vagyonát kihasználva igyekezett olyan szervezeteket, egyesületeket támogatni, amelyek javítani akarták a munkások és a nők helyzetét.
1921-ben Rooseveltet gyermekbénulással diagnosztizálták és a betegség következtében mindkét lába lebénult. Eleanor ekkor vérre menő vitákba szállt az anyósával, aki sürgette a fiát, hogy vonuljon vissza a politikától és költözzön vidékre. Szerencsére Eleanornak sikerült meggyőznie a férjét arról, hogy így is sokat tud tenni az országért és hogy az ő segítségével bármit elérhet, amit csak szeretne. Az, hogy Roosevelt nem vonult vissza, eldöntötte az évtizedek óta húzódó háborút a férfi anyja és felesége között. Roosevelt anyja, Sara Ann Delano, már a kezdetektől ki nem állhatta Eleanort és igyekezett a fiatalok egész életét, még a gyermekeik életét is teljes mértékben irányítani. Egyszer még azt is kimondta, hogy jobb anyja a gyermekeknek, mint a saját anyjuk. Roosevelt döntése után végre csökkent az anyós befolyása Eleanor életére.
Roosevelt lebénulása után Eleanor a helyetteseként szolgált számos alkalommal, emellett pedig elkezdett a Nők Kereskedelmi Ligájánál dolgozni. A szervezetnél a 48 órás munkahetet és a gyermekmunka eltörlését tűzték ki célul. Roosevelt feleségének a befolyása egyre nőtt mind politikai, mind gazdasági téren. A gazdasági válság előtt pár évvel még egy üzemet is felállított, ahol a helyi farmerek juthattak kiegészítő jövedelemhez bútorok és ruhák készítésével.
Élet a Fehér Házban
A sok munka és a politikai aktivitás meghozta a gyümölcsét. Eleanor, aki bevallottan nemigen végzett házimunkát és nagyon ügyetlennek érezte magát az anyaság kérdéseiben is, 1933. március 4-én az Egyesült Államok First Lady-je lett. Az elnökfeleségek szerepe addig mindössze arra korlátozódott, hogy elegánsan megjelentek a férjük mellett, újradekorálták a Fehér Ház egyes részeit és vendégül látták az elnöki rezidenciára meghívottakat. Ez egyáltalán nem tetszett Elenornak. Mi mást tehetett volna, mint hogy újradefiniálta a First Lady szerepét? A férje támogatásával és sok kritika ellenére, folytatta üzleti és politikai tevékenységét. Olyan is előfordult, hogy nyilvánosan ellentmondott a férjének egy-egy kérdésben, heti rádióshow-t vezetett és állandó hasábja volt egy napilapban. Az előadásaival, cikkeivel és más tevékenységeivel keresett pénzt jótékony célokra ajánlotta fel. A First Lady a Fehér Házban eltöltött tizenkét éve alatt hihetetlenül sűrűn utazott, részt vett szakszervezeti és politikai üléseken, amelyeken a munkások helyzetét tárgyalták, hogy jelezze, az Elnök nem felejti el a munkásokat a gazdasági válság alatt sem. Ekkor történt az is, hogy a Fehér Házban hét és fél centért szolgáltak fel igen sovány vacsorát fejenként. Eleanor hihetetlenül élvezte, hogy ilyen gazdaságosan tudta megoldani az étkezést. Úgy érezte, hogy a gazdasági válság alatt nem illik fejedelmi étkezéseket csapni a Fehér Házban. A máshoz szokott elit pedig gyorsan megtanulta: ha Roosevelték meghívják vacsorára a Fehér Házba, jobb ha előtte eszik az ember.
Eleanor élénk és kockázatvállaló természete a fehér házi évek alatt is megmaradt, jó barátságot ápolt a legendás pilótanővel, Amelia Earharttal. A pletykák szerint, egyszer még ki is szökött a Fehér Házból, hogy együtt elmenjenek egy partira.
A második világháború alatt Eleanor Roosevelt társelnöke volt a Civil Védelmi Hivatalnak és 1941-ben egy rövidfilm forgatókönyvét is megírta, ami arról szólt, hogyan segíthetnek a nők az országnak felkészülni a háborúra. A nők ügye mindig is kiemelten fontos volt számára, ezért sokszor csak női újságíróknak tartott sajtótájékoztatót, hogy tiltakozzon az ellen a gyakorlat ellen, amely szerint a női riportereket kizárták a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatókról.
A második világháború idején Eleanor sokat vitázott a férjével arról, hogy az Egyesült Államok fogadjon be több nácik által üldözött menekültet, de végül nem sikerült meggyőznie az elnököt. 1945. április 12-én Roosevelt agyvérzés következtében elhunyt, a feleségének pedig sietősen ki kellett költöznie az elnöki rezidenciáról.
Eleanor Roosevelt a férje halála után is aktív maradt, Harry S. Truman elnök őt delegálta az ENSZ-be és döntő szerepet játszott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elkészülésében is. Az ország legellentmondásosabb First Lady-je 1962-ben bekövetkezett haláláig kivette a részét a politikából és bár nem adta meg az amerikaiaknak azt a mindig elegáns, méltóságteljes, csendes elnökfeleséget, akit szerettek volna, nagyon sokat tett az országáért és az emberekért.
Eleanor Roosevelt a kezében tartja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (1949)
Szerző: Eszter