Ez egy kihívás, ami külhonból érkezett hazánkba, és én nagy merészen úgy döntöttem: bevállalom. Amikor megnéztem a külföldi fotókat, azért kissé elbizonytalanodtam a férjük által felöltöztetett hölgyek láttán. Nő az utcán mackó-felsőben, kis fekete koktélruhában ebédet keverő, babát a kezében tartó nő a konyhában… Ajaj, mi lesz itt!?
Tudniillik rólunk ugyanis, hogy az én ízlésem egyáltalán nem olyan, mint ami alapvetően a párom kedvence. Nekem az évek során kialakult egy jellegzetes stílusom (a „rékás”), ami főként hosszú, bő szoknyákból és ruhákból áll, keverednek benne a népies, a hippis, az ősmagyaros és a keleties jegyek. A erőteljes szín- és mintavilág jellemez.. Na, ez az, ami a kedvesemnek valójában sohasem jött be.
Neki kétféle öltözék tetszik egy nőn: vagy legyen sportos, vagy feltűnően dögös. Tehát simán azt képzeltem, hogy túranadrágot ad majd rám hegymászós pólóval. Hűs időben polár-pulcsit, plusz bakancsot. Avagy előszedi a szekrény egyik eldugott polcán lévő, eddig talán 2-3-szor hordott miniszoknyámat. Esetleg rálel valamelyik testhez simuló cicanacimra (télen a hosszú szoknyáim alatt szoktam hordani láb- és fenékmelegítőnek). Kiválasztja a legkivágottabb trikómat, valószínűleg feketét, és ha lenne olyanom (de nincs), akkor a lábamra tűsarkút adna.
Már most előre mondom, hogy ezek a feltételezéseim egyáltalán nem jöttek be!
Az egy hét konkrét tapasztalatai előtt jöjjön még egy kis adalék a témához. Amikor megismerkedtünk, elég hamar kiderült számomra, hogy az én szerelmem ideálja a tipikus bombanő. Koromfekete (esetleg szőke) hosszú haj, kilónyi smink, feketére kihúzott szemek, vérvörös rúzs, hosszú köröm élénk színű lakkal. Testre feszülő, mélyen dekoltált felső, fenékig érő miniszoknya, szűk nadrág (például bőrből), a lábon magassarkú körömcipő vagy térdig érő lakkcsizma.
Az már az elején nyilvánvalóvá vált számára, hogy én nem vagyok ez a fajta szexis rocker csaj, de ugye a szívnek parancsolni nem lehet. Igy szeretett belém, amilyen vagyok. A nő viszont milyen tud lenni: óhatatlanul is megpróbál a férfi ki nem mondott elvárásainak megfelelni. Megvettem hát a minit, a leggings-et, a testből többet mutató trikókat (tűsarkút nem!), hogy kissé idomuljak az ideálképhez. És itt jön a csavar! Egyik nap megszólal: „Réka! Te miért nem hordod mostanában a hosszú szoknyáidat? Téged úgy ismertelek meg, hozzád az a stílus illik. Nem kell az ideálhoz alkalmazkodnod – az ideálod alkalmazkodott hozzád. Nekem most már az tetszik, ami te vagy.” Ez az egy hét is ennek a szellemében telt.
Első nap felkelek, kérdem, hogy akkor most mit vegyek fel. Tanácstalanul vakarja a fejét: „Azt se tudom, mid van!” Persze később kiderült, hogy nagyon is tudja. Kétszer nem volt itthon, mikor felébredtem, akkor távvezérléssel bonyolította le az öltöztetést. Egyszer a vonatról sms-ben küldte el az aznapi kollekciót, másszor meg felhívott, és úgy magyarázta el, hogy azt a barnás, virágos izé-bizét vegyem fel.
Mind a hét napra bő alsót választott, ebből hat alkalommal szoknyát, és csak egyszer nadrágot. A szoknya ötször hosszú volt, és csak egyszer térdig érő. A lábamon egy napon volt bakancs, az sem túrás, a többin a szandálom (itthon persze mezítláb mászkáltam).
A legnagyobb meglepetés a szín- és minta téren ért. Eddig mindig kiakadt a rikító színeimtől, és viccesen mondogatta, hogy Rékának az a ruha nem is ruha, amin nincs legalább hat különböző szín (Rékás stílus = papagáj stílus). Ehhez képest a szolid földszínes indítás után válogatott nekem rózsaszínhez lilát, lilához kéket, türkizhez zöldet, de volt rajtam sárga és piros is. Na és a minták! Kisvirágoshoz nagyvirágos, ilyen virághoz olyan virág, csíkok és napraforgók kavalkádja jellemezte a múlt hetemet.
Azok a férfiak a cikkben vajon ennyire nem ismerték a feleségüket? Jó poén volt az egész, és nem vették komolyan a párjukat (lásd. tréningfelső)? Esetleg kivetítették rájuk vágyaikat, hogy milyennek is szeretnék őt látni (szexis estélyi otthonra)? Én nagyon örülök annak, hogy az én párom nem a személyiségemtől eltérő darabokat választott, hanem hozzám illő ruhákat. Majd tartok egy olyan hetet is, amikor a gyerekeim fognak öltöztetni. Azt hiszem, az nagyobb kihívás lesz!
Réka
