Viktor 31 éves masszőr. Édesapa, aki egyedül neveli 3 és fél éves kislányát. Születésétől fogva vak. Címkék, amelyeket egy embert jellemeznek, de nem mutatják meg az ember valóját. A kíváncsiság vezérelt hozzá, megtudni, hogy milyen az élete. Amikor egy ismerősömnek meséltem, hogy egy egyedülálló, vak apukához megyek interjút készíteni, az volt az első kérdése, hogy juj, nem félek-e, hogy nagy piszok lesz a lakásban. A kérdés meglepett, lévén, hogy aki feltette, nem egy előítéletes valaki. Ugyanakkor elgondolkodtatott, hogy mekkora zűrzavar lehet a fejekben arról, milyen a vakok élete. Épp ezért még fontosabbnak érzem, mint eddig, hogy megmutassam, a fogyatékosság nem jelenti a teljes élet hiányát, sőt. Látogatóban Viktornál arra is rájöttem, nem attól jó szülő valaki, mert lát.
Jól csak a szívével lát az ember. /Antoine de Saint Exupery: A kis herceg/
A belső udvaros újpesti házba lépve azonban még nem tudom, mire számítsak. Viktor a lakás ajtaja előtt fogad, kérdezi, hogy kint vagy bent beszélgessünk. Azt már telefonon leegyeztettük, hogy édesítővel, tejjel iszom a kávét. Míg leülök kint, az udvarból kihasított, a szomszédok tekintete elől nádkerítéssel óvott kis magánkertben, térül-fordul, már hozza is a kávét. Naná, hogy rögtön felfigyelek arra, az ajtó előtt leveszi a papucsát, úgy lép be a lakásba. A válla mögött bekukkantok, nem úgy tűnik, mintha nem takarítanának. Kávézunk, korán van még. Viktor javaslatára találkoztunk reggel nyolckor, szerinte nyugodtabban tudnánk beszélgetni, ha Kitti nincs otthon, olyan témákról is, amik nem biztos, hogy egy három és féléves fülének valók. Mivel a bölcsiben épp nyári szünetet tartanak, zavartalan beszélgetésre csak olyankor van lehetőség, amikor a kislány fejlesztésen van.
Egy kicsit zavarban vagyok, nem tudom, hogy fogjak bele, talán mégsem kéne azzal indítani, hogy te, mégis milyen vakon, férfiként egyedül nevelni egy kisgyereket. Viktor viccelődik, a zavarom oldódik. Kedves, közvetlen ember, jó humorérzékkel, aki szívesen beszél, és nincsenek tabutémák.
Rágyújtunk. Megbeszéljük, hogy mindkettőnknek le kéne szokni. Viktor egyszer már leszokott, amikor néhány éve sehogy sem akart összejönni a vágyott baba. Feleségével kivizsgálásokra jártak, az derült ki, hogy a probléma férfiúi, ezért Viktor lefogyott, abbahagyta a dohányzást, és meg is lett az eredménye, világra jött Kitti. Öt perc múlva már Viktor mellkasára rakták, azóta tart a szerelem apa és lánya között. Lassan viszont kihunyt férj és feleség között. Kitti születése után a házasság alapjaiban kezdett repedezni. Viktor most már utólag úgy érzi, ő is tehet róla. „Úgy fogtam meg a dolgot, mint egy tipikus férfi. Elmentem dolgozni, hazaestem éjszaka, másnap újra csak dolgoztam. Persze én is odamentem éjszaka, amikor Kitti sírt, én is kivettem, megmütyürgettem, de a feladatok zöme a feleségemre maradt. Biztos, hogy az én hibám is volt valahol az ő feszültsége.”
Vakvágányra került a kapcsolatuk, és az egyre több konfliktus miatt az apa a válás mellett döntött, hogy a kislánya ne állandó viaskodásban nőjön fel. A konfliktusok ellenére nem volt csúnya válás az övék. Viktor azt mondja, az ő szülei elváltak, amikor 9 éves volt, az hangos, veszekedős történet volt. Az édesapja néhány évre el is tűnt az életéből. Ő nem szerette volna, hogy Kitti ugyanezt élje át. Közös megegyezéssel váltak el, a kizárólagos gyermekfelügyeleti jogot az apa kapta. Az anyának csak láthatási joga van. Viktor hosszan sorolja, mikor viheti el az anyuka Kittit, minden le van szabályozva. Kéthetente szombat reggel 9-től vasárnap este 9-ig, nyári szünetből két hét, ünnepnapok, karácsony. A szülők viszonya változó, de alapvetően megmaradt a baráti kapcsolatuk, a gyereket illetően meg tudják beszélni a fontos teendőket.
Amikor tavaly, egy bulvárújságban napvilágot látott Viktor története, sokan elítélték az anyát, aki elhagyta a gyerekét. Kényes kérdés, de muszáj feltennem, miért ment bele az anyuka, hogy lemond a felügyeleti jogról. Viktor megvédi a volt feleségét. Egyrészt nem mondott le a gyerekről, mondja, hiszen rendszeresen látogatja. Másrészt pedig tudja, hogy Kitti jó helyen van. Viktornak stabilabb az anyagi helyzete, és több türelme is van a gyerekneveléshez.
Amikor az anyagiakra terelődik a szó, sóhajt egy nagyot. Most már kevesebb munkát vállal, hogy többet lehessen Kittivel. Néhány hónapja otthon dolgozik, mert rájött arra, hogy így nem kell külső segítséget igénybe venni. Régebben az édesanyja is sokat vigyázott Kittire, és próbálkozott bébiszitterekkel is, de volt, akivel nem értett egyet gyereknevelési kérdésekben. „Nekem is nehéz természetem van, megvannak az elképzeléseim, és úgy gondolom, hogy úgy bánjanak a gyerekemmel, ahogy én akarom.”
A kevesebb munka persze kevesebb pénzt jelent. Február óta pedig megnövekedtek a költségeik. Kiderült, hogy Kittinek fejlesztésre van szüksége, megkésett a beszédfejlődése, gyakorlatilag még nem beszél. Mivel még kicsi, a Pedagógiai Szakszolgálat nem igazán tudott érdemben foglalkozni vele, egy csoportos foglalkozást ajánlottak, ahová viszont Viktor állapota miatt nehezen tudtak eljutni, ráadásul egy jól fizető, vállalati ügyfelet kellett volna lemondania emiatt. Az apuka azt szerette volna, ha Kitti mielőbb megkapja a szükséges fejlesztéseket, ezt a heti egy foglalkozást nem érezte elegendőnek. „Hiszen minden szakember ezt sulykolja, hogy minél korábban elkezdik a fejlesztést, annál hatásosabb.” Ezért úgy döntött, magánúton oldja meg, a kislány heti kétszer kap mozgásfejlesztést, és szintén kétszer jár logopédushoz. Júniusban átesett egy orrmandula-műtéten is. Miután másfél évig folyamatosan küzdöttek az állandó orrfolyással, egy magánrendelésen derítették ki, hogy Kittinek 20-30 decibeles halláscsökkenése van, ezért indokolt a műtét, hogy megszüntessék a kiváltó okokat. A halláscsökkenés biztosan akadályozza a beszédfejlődést, vagy talán egyedüli okozója is, de mivel nem tudni, mióta állt fenn, ebben nem lehetnek biztosak.
Viktor bizakodó, reméli, hogy a műtét és a fejlesztések meghozzák majd a várt eredményt, július végén lesz a következő hallásvizsgálat, szeptemberben pedig oviba megy Kitti, akkor talán a hivatalos úton keresztül is több fejlesztést kap majd. Mert a fejlesztés költségei nagyon megterhelik a családi kasszát. Ennek ellenére nem panaszkodik. „Legyünk őszinték, egy átlag háztartás havonta ennyi pénzt nem tud erre kifizetni. Én szerencsésnek tarthatom magam, hogy van egy viszonylag magas órabérem, és megoldom. Egyszerűen azért, mert úgy érzem, muszáj valahogy megoldanom, hogy fejlődjön a gyerekem.”
Amikor arról kérdezem, milyen gyerek Kitti, elmosolyodik. „Vannak hasonlóságok apa és lánya között. Akaratos és nagyon jól tud dobbantani, ha akar valamit.” De Viktor ezt már megtanulta kezelni. Hagyja, hogy Kitti maga válassza ki reggel a ruháit, türelmesen megvárja, amíg felveszi a cipőjét. Egyedül a bugyit segít neki felvenni, megmutatja, melyik az eleje, bár azért néha még így is előfordul, hogy a kislány megfordítja. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Kitti nagyon önálló, és bár általában szeret hangot adni a különvéleményének, a közlekedés során még soha, egyetlenegyszer sem merült fel benne az ötlet, hogy elengedje Apa kezét. Viktor szerint biztos, hogy ő valamilyen szinten tisztában van a vaksággal. Ha nem is érti pontosan, a körülményekhez alkalmazkodott, tudja, hogy egy-egy helyzetben hogyan viselkedjen. Ha megjelenik az apja mögött, akkor hozzá is ér, mert megtapasztalta, hogy ha nem ad ki hangot, nem érinti meg, akkor lehet, hogy Apa átesik rajta. A játszótéren odaviszi Viktort ahhoz a játékhoz, amivel játszani szeretne, majd játék után újra megfogja a kezét, és viszi tovább a következőhöz. Elég nagy a kontroll, ám így mindketten biztonságban vannak.
A lényeget tekintve ugyanolyan az életük, mint az átlagos családoké. Játszanak, zenét hallgatnak, mesét néznek együtt. Este lefekvés előtt a Boldog szülinapot kell énekelni legalább ötször, és a Csillagos az éjt, összebújva. Viktor tervezi, hogy beszerez egy-két Braille mesekönyvet, hogy olvashasson is Kittinek, ám ez nem olyan egyszerű. Egy 200 oldalas könyv Braille írással körülbelül 13 kötetes, nem lehet csak úgy hurcolászni ide-oda. Nyaralni például, mert most épp a Balatonra készülnek.
A család most már jóval kevesebbet segít, mint régebben. Egyszerűen azért, mert nincs rá szükség. Apának és lányának megvan a saját, jól bevált napi rutinja. Végre választ kapok a feszítő kérdésre is: Viktor szokott takarítani. Mániákusan szereti a tisztaságot. Minden nap porszívóz, háromszor-négyszer felmos egymás után, biztos, ami biztos alapon, étkezés után lemásznak együtt Kittivel a földre, és összetapizzák a morzsákat. „Anyukám azt mondja, sok nő megirigyelhetné a szintet, ami nálam van!” – nevet. Erről a saját szememmel is meggyőződhetek, amikor bekéredzkedek a mosdóba. Patikatisztaság mindenütt, kicsit elszégyellem magam, amikor eszembe jut a saját lakásom állapota. Üzenem az ismerősömnek, hogy az ő lakása is elbújhat.
Viktor nem panaszkodik, látszik rajta, hogy boldog, elégedett életet él, egyedül a jövő miatt aggódik. A masszőr szakma nem egy életbiztosítás, sose tudhatod előre, hogy 2 órát fogsz dolgozni egy nap, hatot vagy nullát. – mondja. „Azon túl, hogy stabilitást nem ad, örökké sem lehet ezt csinálni, ki tudja, hogy a kéz meddig bírja.” Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha valamiért kiesik a munkából. Nemrégiben az egyik masszőr barátjának eltört a keze, 6 hétig nem tudott dolgozni. Viktor pszichológus szeretett volna lenni, de amikor megérett arra, hogy tanuljon, el kellett döntenie, hogy válik, és egyedül neveli a gyerekét, vagy tanul. Most azon gondolkodik, milyen foglalkozásra válthatna még ennyi idősen. De mindenképpen valamilyen segítő szakma lesz, szeret emberekkel foglalkozni.
Ezen a ponton csöngetnek, Viktor felugrik, a fejlesztő pedagógus meghozta Kittit. A kapu felől hatalmas trappolás, boldog vigyor a kislány arcán, ahogy befordul az udvar sarkán, és rögtön meg is torpan, ahogy meglát engem. Apára számított egyedül. Oda is rohan hozzá, de közben engem méreget, kicsit bizalmatlanul. A mosoly nem olvad le közben az arcáról, gyönyörű kislány, hatalmas, égszínkék, nevetős szemekkel. Amíg Viktor megbeszéli a mai óra tapasztalatait a fejlesztővel, addig az ajtóban lehúzza a cipőjét, és rohan is befele, de közben azért folyamatosan szemmel tart engem. Aztán rövid és kedélyes vita arról, hogy olvadós rágó csak kézmosás után jár-e. Viktor szerint igen, Kitti köti az ebet a karóhoz, hogy nem. Kitartó, de Apa is, a kézmosás megtörténik. Gondosan elraktározom az agyamban, hogy lám, így kell hangos szó nélkül rábírni a gyereket a nemszeretem dolgokra.
A harmónia apa és lánya között szemmel látható. Amikor Viktornak mondom, hogy milyen jó ezt látni, megjegyzi, hogy van azért ennek árnyoldala is. A kapcsolatuk olyan erős, hogy abba már nem fér bele más. Van egy barátnője, derül ki, akinek el kellett fogadnia, hogy a párja számára a gyereke a legfontosabb. „Nem könnyű velem, elismerem… Megvan a magunk kialakult élete Kittivel, és abba nem fér bele senki. Nem vagyok egyszerű eset, szeretem a saját magam által kialakított szabályokat. Nekem Kitti a fő feladatom. Ideig-óráig persze jöhet ide bárki. A barátnőm ezt nem viseli jól, senki sem viselné ezt jól.” Megértem a barátnőt, mert második helyre Viktor a munkáját teszi, hiszen valamiből meg kell élni, harmadik helyre meg magát, és a párkapcsolat csak ezután jön. Vannak pillanatok azért, amikor az összeköltözést fontolgatja, aztán visszabújik a csigaházába. A összeköltözést persze az sem segíti, hogy Viktorék egy kétszobás önkormányzati lakásban élnek. „Saját tulajdonra az önkormányzatit fogalmam sincs, hogyan cserélhetem egyszer, és addig örülök és addig nagyon jó nekem, amíg az önkormányzat és a képviselőtestület ilyen pozitívan áll hozzánk, hiszen így van hol laknunk reális áron.”
Miközben fogócskáznak és labdáznak, rám már csak félig figyelnek, Viktor még utolsó gondolatként elmondja, hogy egyvalamit visel nagyon rosszul. Ha az utcán, hivatalban, orvosnál az emberek rászólnak a lányára, hogy segítsen apának. „Nem vakvezető gyerek, nem azért akartam gyereket, hogy ő segítsen nekem. Nyilván praktikus néha, hogy ő lát, ha valamit épp keresünk a lakásban. De azt nem akarom, hogy ő legyen apa szeme.” Elég, ha a szeme fénye, teszem hozzá egy nagyon béna szóviccel, de Viktor nem veszi rossz néven, nevet. Teljes életet él, soha nem zavarta a vaksága, egyedül csak azt sajnálja, hogy a lánya arcát nem láthatja. Amikor Kitti baba volt, a szuszogását hallgatta alvás közben, elképzelte, ahogy elmosolyodik álmában, és belesajdult a szíve.
Amikor kilépek az árnyas kapualjból a napfényre, megfogadom magamnak, hogy ezentúl megpróbálok türelmesebb lenni a gyerekeimmel. Ha nem is tökéletes, de egy kicsit jobb anyjuk leszek. Talán takarítani is többet fogok.
Amari
