Ha egy időutazó most itt teremne a múltból, igencsak elcsodálkozna mai korunk sokféle furcsaságán. Az egyik ilyen bizonyára az lenne számára, hogy a nők többnyire nem szoknyát viselnek, hanem nadrágot. A férfiak is hordták a „szoknyát” (vagy hasonló ruhadarabot) bizonyos korokban vagy kultúrákban, gondoljunk csak a római tógára, a reneszánsz „mini-ruhácskára”, vagy a skótszoknyára.
A nők viszont ősidők óta szoknyát viseltek, és csak körülbelül száz évvel ezelőtt indult el a mozgalom, hogy ők is hordhassanak nadrágot. Ebben is, mint oly sok minden másban (például a nők szavazati joga, szexuális szabadság, dohányzás a nők körében, vagy legális abortusz) a nők emancipálódásáért küzdő feministák voltak a ludasak. XX. század első évtizedei, rövid hajú, cigarettázó nők és Marlene Dietrich. Egyszóval a filmvásznon és az elit körében megjelentek a nadrágos nők, de ez a divat elterjedni csak a világháború után tudott. Hazánkban persze jóval később: nálunk igazából a beat-korszak illetve a hippis trapézgatya jelentette a nadrág forradalmát.
Mindezzel nem is lenne gond, hiszen tényleg kényelmesebb a fűbe nadrágban leülni, a kiránduláshoz, sportoláshoz is kedvezőbb öltözék a nadrág, és fizikai munkához is ez passzol jobban. Na de utcára, munkahelyre, színházba? Talán az lett a gond, hogy a nők (mint oly sok mindenben, ebben is) átestek a ló túloldalára. Ma már a kosztüm alsó része is sok esetben nadrág, egy nő hangversenyre is inkább vesz fel elegánsabb nadrágot, mint szoknyát.

Szoknyavadász, szoknyapecér, mondjuk egy nők után futkosó férfira. De „szegény” skalpvadászok, hol vannak ma a szoknyás nők? Az emancipálódásnak az lett az eredménye, hogy a nők nemcsak egyenjogúak akartak lenni a férfiakkal, hanem velük (viselkedésben és külsőségekben egyaránt) egyformák is.
Pedig mennyivel csinosabb tud lenni egy nő szoknyában! És nemcsak a viselet szépségéről van szó, hanem arról, hogy a női minőséghez ez egyszerűen jobban illik. Aki valamennyire is el tud rugaszkodni a világi gondolkozástól, az tudja, hogy a női minőségnek megvannak a maga jelképei. Víz, Hold, Föld, ezek mind női jellegűek (míg a Tűz, a Nap és az Ég férfi minőséget hordoznak). Földanya, mondják sokan. A nők a föld energiájához kapcsolódnak szervesen, és a szoknyás viselet harang alakú formájával, akár földig érő hosszúságával ezt megkönnyíti.

Ha manapság fel is vesz egy nő szoknyát, akkor az pont nem ilyen szabású, hanem vagy szűkebb, elegánsabb, irodai fazon, vagy pedig olyan miniszoknya, amiből a fél feneke kilátszik.
Évszázadokon keresztül hosszú, bő ruhákat, szoknyákat viseltek a nők, és pont ez, ami szinte teljesen kezd eltűnni a divatból. Bizonyos körökben (vidékre kiköltözött családanyák, hastáncosok, neo-hippik, öko-bio ősasszonyok, néptáncosok, keleti kultúra hívei) azért szerencsére még divat, sőt, reneszánszát éli a hosszú, bő szoknya.
Nem hiszem, hogy titkot árulok el: én abszolút szoknya-párti vagyok. Szerintem nagyon kényelmes ruhadarab, mert nem feszélyezi a viselőjét. Szétvetett lábbal is leülhetek, ha akarok, nem kell keresztbe tenni a lábamat (elzárva ezzel is az energia-áramlást); ha letelepszem a földre, csak magam köré terítem, vagy a lábam alá húzom az anyagát. Szeretem, hogy miközben megyek, lobog körülöttem, minden egyes lépésnél libben egyet, fújhatja a szél, ahogy akarja.

Nyáron még csak-csak látunk szoknyás nőket, de télen már csak mutatóba akad egy-egy belőle. Megfagyok benne, mondják sokan. Pedig alatta vastag harisnyával, akár cicanadrággal melegebb viselet, mint egy farmer. Sajnos, a mai butikokban csak az aktuális egyentrendnek megfelelő ruhákat lehet beszerezni, viszont turkálókban, internetes adok-veszek csoportokban nagyon jó darabok is kifoghatók.
Szerintem ennek a fajta szoknyának ráadásul szolid erotikája is van. Nem véletlen, hogy dédapáink attól őrültek meg, ha kivillant egy nő bokája a hosszú ruha alól. Bízom benne, hogy egyre többen ismerik fel ennek az öltözéknek a szépségét és előnyeit. Holnap vegyél fel te is szoknyát!
Réka
