Néhány hete a Facebook okos hirdetéskezelője lefülelt. Nyakon csípett. Mert a Face nemcsak az arcunkat fürkészi, hanem a gondolatainkat, érzéseinket is. A szívünkbe lát. Semmi kétségem afelől,hogy tud rólunk mindent. Kifigyeli azt is, amit mások elől oly jól rejtegetünk. Sőt, szembesít még a magunk előtt is titkolt vágyainkkal. Egyenesen gondolatolvasó. Hatással van jövőbeli tetteinkre, cselekvésünkre, vásárlásainkra és hozzáállásunkra. Az Arckönyv, mint Big Brother szeme, mindentlátó. (Nem, ez nem a mese a mindentlátó királylányról, ez a valóság.) Tudtunkon kívül hat a tudatalattinkra és észrevétlenül belopózik a mindennapjainkba. Ennek az ijesztően szemfüles marketingnek mindannyian használói vagy, ha jobban tetszik, áldozatai vagyunk. Szemünk, fülünk, agyunk, szívünk, kezünk és lábunk egyre inkább a média, a közösségi média – direkt és indirekt – hír- és reklámözönének befolyása alatt áll.
Ezt most a bőrömön éreztem. Bevallom, fájt.
És nemcsak az érzékszerveimig, de a vesémig hatolt.
Számtalanszor feldobott nekem egy oldalt a közösségi média. Csillogó fedőnévvel rendelkezett. Mini me-nek, Kicsi énnek (KicsiKém) neveztette magát.
(Ez az oldal korántsem a kedvenc titkosügynökünknek, James Bondnak a kicsinyített ellenségét (az Austin Powersben, ahol Dr. Genyát Mike Mayers játszotta) népszerűsítette.)
Egy webshop volt. Ahol édesanyáknak és lányaiknak egyforma ruhákat árultak. Volt lezser és elegáns. Komoly és bájos. Voltak nyári ruhák, szoknyák és nadrágok. Ugyanolyan színben és ugyanolyan szabással. A cukiságbomba “anya és én” rucikba beleestem egyből, szerelem volt első látásra. Hatalmába kerített ez az érzés, szeretnék én is ilyeneket.
Milyen jó kis csali ez a lányok anyák számára. Hisz, ki ne szeretné, hogy a lánya rá hasonlítson. Az ő kis fiatal hasonmása legyen.
Jobban megfigyeltem az oldalt. Kitűnt a mérges kommentekből, hogy a cég made in china – sokkicsiolcsó – termékei nem tökéletesek, sőt sokszor meg sem érkeztek a megrendelőkhöz. Az elégedetlenkedő kommenteket azonban gyorsan törölték. Így le is mondtam arról, hogy kiszemeljek magamnak egy formaruhát.
Viszont a téma, a kicsi-én, annyira belopta magát a neuronjaimba, hogy csak na. Rákerestem más oldalakra is, hogy milyen is a kínálat. Lehet-e minőségi ruhába összeöltözni anyának és lányának?
Nem túl nagy számban ugyan, de magyar tervezőket, illetve cégeket is találtam, akik olyan egyedi kivitelezésű ruhákat készítenek, amik minőséginek és tetszetősnek tűntek. Kettőt választottam ki, az egyik a meminime simple you, a másik pedig Zay-Szajcz Alexa tervező BNZ- Mother & Kid’s Wear márkanév alatt futó kollekciója volt.
Külföldi nagy vásárlós oldalakon, mint pl. az etsy-n, vagy akár a pinteresten viszont hihetetlenül nagy a kínálat, számos cég kínál összeillő ruhákat, fürdőruhákat, pizsamákat, cipőket. A nagyobb ruhacégek is ráéreztek a megnövekedett keresletre és van, amelyik saját kollekciót készített azoknak, akik szerint menő és nem ciki a családban az ikerkinézet. Minime kollekciója van, vagy volt a Mango-nak, vagy a Dolce & Gabbana-nak. A D&G 2017-es minime kollekciója lenyűgöző. A színek, a formák, a kivitelezés. Az ára is az gondolom. De, azért jó benne gyönyörködni és, akinek jó a kézügyessége, jól használja a varrógépet, még el is készíthet hasonlókat.
Itt is egy példa, hogy tényleg milyen király egyforma ruhába öltöznie az egész famíliának.
És, hogy ez miért fáj nekem annyira? Miért érzem, hogy a vesémig látnak? Hogy a szívem rejtett kamráiban kutakodnak? Kitalálhattátok.
Fiaim vannak. Egy kislány csak vágyálom marad csupán, bármennyire is sajog a szívem érte. A fel-felugró reklámok pedig felsebzik újból és újból ezt a be nem forrt sebet. Hiányzik, ha nincs is. Csak a képzeletemben. Sokszor elmélázom, milyen is lenne, ha lenne egy lányom. Mit is tanítanék meg neki az életről. Mennyire lenne más egy kislány, aki rám hasonlít, aki az én érzéseimet érzi. Az ő életútját már ismerem, többet tudnék vajon neki tanítani, mint a fiúknak? Kérdések hada zajong bennem, el-elnyomom e lázongó hangokat, és ábrándozva tovább nézegetem megadó melankóliával az összeillő ruhácskákat. Ezt a fájó hiátust csak az értheti, aki vágyakozik. Vágyakozik az elérhetetlen után. És belül sír. Igazán, teljes odaadással, lélekszakadva, mint egy kisgyermek a meg nem kapott ajándék, vagy az elvesztett kedvenc játék után. Érzéseimet nehéz szavakba önteni, megteszem majd. Na, de ez már egy másik történet…
És persze a fiúkkal is össze lehet öltözni, tanítani is van mit.
Mindenkinek ajánlom, hogy jól gondolja meg, hogy hova, milyen oldalakra és hirdetésekre klikkel. Mert egyik napról a másikra azt vehetjük észre, hogy a google, facebook, twitter, pinterest, instagram oldalak és az algoritmusok az ütőerünkön tartják láthatatlan ujjaikat. Vezérelik gondolatainkat, és megtalálják a gyengeségeinket. Rátapintanak, majd rátaposnak sajgó pontjainkra.
Ráeszmélhetünk egy szép új világban, hogy az idegenek már jobban ismernek minket és rejtett titkainkat, mint a saját családtagjaink. Álmainkat, vágyainkat, cselekvéseinket programok irányíthatják egy ismeretlen cél felé. Mi magunk pedig nyitott könyvek leszünk,akiket fogyasztásra ösztönöznek, vagy homályba vesző célok felé terelnek.
Ennek a fájó sebnek a tanulságával most bezárom az én nyitott könyvemet.
Borítókép forrása: http://www.dolcegabbana.com/woman/collection/mini-me/