Olvasom a hírt, miszerint a firenzei operaházban „a nők meggyilkolása elleni tiltakozásul” átírták a Carmen végét: immár nem Don Josè szúrja le a címszereplőt, hanem a cigánylány lövi le a féltékeny szerelmest.
Sokféle interpretációt, rendezői túlkapást elbírnak a mai színpadok deszkái, de a Bizet-opera átszabásának indoklása mégiscsak döbbenetes. Az operaház vezetése szerint azért kellett átírni a mű végét, mert „kényelmetlenül éreznék magukat, ha a zárójelenetben a nézők egy nő meggyilkolásának tapsolnának”.
Kezdjük onnan, hogy megsúgjuk, eddig sem Carmen vesztének örült a néző, hanem annak a katarzisnak, amelyet egy saját végzetébe rohanó öntörvényű, szenvedélyes és bizony nagyon is önző ember történetének szomorú kifutása jelent. Itt történetesen egy forróvérű cigánylány tragikuma áll a mű középpontjában.
Micsoda ostobaság és álszentség valamiféle nőket diszkrimináló, a női jogokat sértő összeesküvést sejtetni a remekmű dramaturgiája mögött. Arról nem beszélve, hogy az új befejezésnél pedig mi is van akkor?! Mindenki „önfeledten tapsolhat” a szerencsétlen Don Jose halálának, csak mert ő férfi? Ki is diszkriminál kit?
És már csak halkan teszem fel a kérdést, hogy mi van azzal a jogi oltalommal, ami a művek lényegének megváltoztatását nem engedhetné meg? Ha a védettség hetven éve leketyeg, vajon már tényleg mindent megváltoztathatunk, akár a Carmen alapjául szolgáló szerelmi háromszög is mellőzhető?
Szegény Bizet pedig foroghat a sírjában, hogy miféle ostoba reflexiókat vált ki a kifacsart gondolkodású kései utódokból a zseniális mű 2018-ban..
Szerintem a Carmen úgy jó, ahogy van, és ezt még ebben a felfordult, cenzúrázott világban is vállalom – ráadásul, női szemmel…
Lotte
