Ki ne látta volna a nagy klasszikust, az Esőember című filmet, melyet Dustin Hoffmann és Tom Cruise korszakalkotó fimjét, mellyel felhívták a figyelmet az autizmusra. A betegségről napjainkban is keveset tudunk és sajnos a diagnózis megbélyegzésnek számít.
Az autizmus igen széles spektrumon mozgó betegség az enyhe tünetektől egészen a legsúlyosabb szellemi fogyatékosság bezárólag, mely igen furcsa tünetekben nyilvánul meg. A társadalom nagy része furcsán nézi ezeket az embereket, sztereotipizált képek élnek a fejekbe. Egy autista gyermeket látva a kívülállók neveletlennek és elkényeztetettnek titulálnak, pedig az ilyen gyerkőcök nem tudnak a helyzettel mit kezdeni és máshogy reagálnak. Sajnos a betegséget a tudomány mai állása szerint nem lehet gyógyítani, így ezek az emberek életük végéig autisták maradnak.
Autizmus, asperger szindróma
Az autizmus speciális ága az asperger szindróma, amikor a beilleszkedés és társas kapcsolatok nehézkesek, de átlagon felüli intelligencia társul hozzá. A Rain Man-ben is ilyen problémával küzdött Raymond, de aspergeres volt Albert Einstein, Isaac Newton és George Washington is.
A betegség főleg a fiúknál jelentkezik, de vannak lányok is, akik érintettek. Daryl Hannah színésznő, asperger szindrómás, nehezen tudja kezelni, ha a figyelem középpontjába kerül. De Joe Mantegana (Hírek szerelmesei, A három amigó) kislánya, Mia is autizmusban szenved. Az Egyesült Királyságban sok autista lánynak és nőnek nincs diagnózisa, nemi megkülönböztetés miatt, mert ezt az állapotot férfiakat érintő betegségként tartják számon. Így ők nem is kapják meg a megfelelő fejlesztést.
Az asperger szindrómás nők
Nők Ők, de másképpen éreznek, másképpen reagálnak, másképpen gondolkodnak. És aki más, mint a többség, őket beskatulyázzák, címkével illetik. Ők nem követik a divatot, a megszokottat, megszeretett ruhadarabokat hordják. Fontos nekik a komfortérzetük, mely biztonságot nyújt, így megvan a kedvenc anyagú és kedvenc fazonú ruhatár. Frizurájuk könnyen kezelhető és ápolt, figyelnek arra, hogy ne legyenek elhanyagoltak, de számukra a külsőségek nem számítanak, így a dicséretnek sem szentelnek nagy jelentőséget. De ez az állapot is ingadozik. Vannak időszakok, melyekben nem törődik külsejével, csak a legszükségesebbet teszik meg, majd ez megváltozik, és nagy figyelmet fordítanak magukra és kissé különc módon öltözködnek.
A magasabb funkcionáló aspergeres nők a kétszemélyes kapcsolatokban jól működnek, de nagyobb baráti társaságokat nem kedvelik. Többen rájönnek, hogy a társas helyzetben népszerűtlenek, nem elég sikeresek, így gátlásossá válnak, szomorúak lesznek, önértékelésük lecsökken.
Többnyire nagyon naivak, hiszékenyek szociálisan éretlenek, így gyakran becsapás áldozatává válnak. Így sajnos sokan esnek bántalmazó típusú férfi áldozatául, az abuzus egész széles skáláját szenvedik el, ha szerencsétlen a párválasztásuk.
Oravecz Liza – Lélekműhely Egyesület alapítója
Néhány évvel ezelőtt Oravecz Lizával készült interjú. Ő felnőttként kapta meg az autizmus spektrumzavar diagnózist. A ’80-as, 90’-es években nem volt még meg az elegendő tudás a szindrómáról, így a fejlesztés sem volt megfelelő. Liza elmesélte, hogy egy autizmuskutató, akinek lakásában albérletben lakott, vetette fel a szindróma lehetőségét, amit Ő nem vett komolyan, de ott motoszkált folyamatosan a fejében. Mindent elolvasott róla és hosszas vívódás után keresett fel egy szakembert. Pár év múlva aktív érdekvédőként fontosnak tartotta, hogy országosan elismert helyről is legyen papírja, így felkereste az Autizmus Ambulanciát.
Liza úgy véli, felnőttként könnyebb a helyzete, int gyermekként, mert sok tanulással kompenzálni tud sok mindent. Időnként félreértések történnek abból, hogy mindent szó szerint ért és annak megfelelően is válaszol. Igen makacs és kitartó, mely az egyik tünet szintén. Hisz az aspergeresek nehezen befolyásolhatóak, ragaszkodnak az elhatározásukhoz. Lizának nehezére esik, hogy nem tudja becsomagolni mondandóját, így nyersen fogalmaz. A helyzeteket jellemzően praktikusan, sem mint érzelmesen közelíti meg. Van barátja, aki ha praktikus segítségre van szüksége, Őt keresi, mondván: „te vagy az egyetlen olyan ismerősöm, aki ennyire eltérően közelíti meg a dolgokat.”
Liza úgy látja, bővült a lehetőség az aspergeresek számára, mint tanulás, közösségbe kerülés és munkahely szempontjából egyaránt. Sok felsőoktatási intézményben komolyan veszik a speciális nevelésű igénnyel élő tanulók támogatását és egyre több munkáltató is alkalmaz autista munkatársakat, mert jó munkaerők tudnak lenni.
Magyarországon a 25 év felettiek diagnosztizálása igen nehézkes. Sajnos kevés szakember foglalkozik vele. A várólista hosszú, akár egy év is lehet, vagy sokat kell fizetni érte. Így sokan nem jutnak diagnózishoz. Ezért Liza létrehozta a Lélekműhely Egyesületet, melynek fő tevékenysége a felnőttek diagnosztizálása.