Az igazán nagy költők versei átitatják az őket követő generációk életét, búvópatakként bukkantak fel az utódok mindennapjaiban, különösképp nagy nemzeti fordulópontok idején.
Arany János egyik legszerethetőbb nemzeti közös nevezőnk: megkérdőjelezhetetlen szellemi nagysága, példás családi élete, sokoldalúsága, hazája iránti elkötelezettsége, erkölcsisége és persze elsősorban a magyar nyelv használatának virtuozitása képes őt közel hozni ma is kicsihez és nagyhoz, egyszerűbb és csiszoltabb elmékhez egyaránt. Életét és költészetét mintha a nevét rejtő arany-metszés szabálya hatná át, annak természeti- és művészi értelmében egyaránt.
Egy költő életműve akkor él igazán tovább, ha versei személyes sorsokra is hatnak. Családomnak van egy efféle szellemi vérrokonsága a ma kétszáz éve született Arany Jánossal. Apai nagyapám tudós ember volt. Botanikus professzor, aki előre köszönt a rétek, legelők minden virágának, aki nemcsak tudósként, de tanáremberként is űzte hivatását – akárcsak Arany János. Habitusában is emlékeztetett a hallgatag, tudós költő bennem élő képére, ráadásul mindketten kálvinista hitben nőttek fel.
A politikával nemigen foglalkozó nagyapámat 1956. október 23-a rektorként érte az Agrártudományi Egyetemen. Ahogy mindenütt, itt is megalakult a forradalmi diákbizottság, s a hallgatóság izgatottan várta az egyetemi vezetés álláspontjának megismerését e sorsfordító pillanatban. A diákságért érzett felelősség és a változás reménysége együtt volt jelen tudós-nagyapám lelkében.
Nem buzdított direkt ellenállásra, hisz féltette a fiatalokat, de az igazságot sem kendőzhette el. Ebben a megrendítő, kritikus pillanatban Arany János jött segítségére. Az összegyűlt diákságnak a költő 1861-es nagyszerű költeményét, a Magányban utolsó versszakát idézte:
„És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad, feltarthatlanúl;
Csak szélein marad veszteg hinárja,
S partján a holt-viz hátra kanyarúl.
Bízvást!… mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy!”
Nem bocsátkozott politikai állásfoglalásba, nem politizált nyíltan, de szavait bizton megértette mindenki, akinek volt füle a hallásra.
Nagyapám további életére kőkeményen kihatott e néhány sor idézése. A forradalom leverését követően erre hivatkozva távolították el az egyetem éléről, s száműzték őt a tudományos élet partvonalára. Nem taníthatott többet, azzal érveltek, hogy személye veszélyes az ifjúságra nézve.
Arany János és költészete e családi epizód miatt (is) különös becsben áll előttem, akárcsak személyes példaképem, nagyapa.
Szerző: Lotte
