A karrier és az anyaság összeegyeztetése, és annak nehézségei nem új keletű téma, Alan Roland Career and Motherhood: Struggles for a New Identity című népszerű könyve a témában 1979-ben jelent meg először.

Az utóbbi 20 évben azonban sokkal nagyobb figyelmet kapott a probléma, hála az internetnek, az otthonról végezhető munkák jelentős növekedésének és anya-bloggereknek. A 21. századi nő szerepe és identitása annyira eltér a korábbi generációk mintáitól, hogy kapaszkodók híján napról napra, egymás sikereiből és kudarcaiból tanuljuk azt, hogyan egyeztessük össze ezeket a szerepeket.

Ebben a bejegyzésben tippeket és módszereket szedtünk nektek össze, ami segíthet abban, ha te is szeretnéd folytatni a karrieredet a kisbaba érkezése után is.

Ha neked van olyan módszered, tipped vagy történeted a témáról, amit mi nem írtunk le, nagyon örülnénk, ha kommentben, vagy üzenetben megosztanád velünk! Dolgozzunk közösen a dolgozó anya identitásának kialakításán és társadalmi elfogadtatásán!

 

1. Fogadd el a változást, fogadd el az új önmagad

A terhesség és az anyaság megváltoztat. Megváltozik a tested, és megváltozik a lelked is. Néhány szerencsés alkatot kivéve már sosem lesz olyan a bőröd, az alakod és a tested, mint korábban, mint 20 éves korodban. De kell-e olyannak lennie?

Fogadd el, hogy egy új szakaszba léptél, ami nem jobb vagy rosszabb, hanem más. Ne ragaszkodj a régi szokásokhoz és a régi önmagadhoz. Találj rá az új énedre és fogadd is el őt! 

Emlékszel még, amikor friss egyetemistaként nosztalgiával gondoltál a gimnazista évekre? Vagy amikor újonnan a munka világában visszavágytál az egyetemista életedre? De aztán összeszedted magad, ráleltél az új életed kihívásaira, és elfogadtad, sőt élvezted a változást, igaz?

Ez a feladatod most is! Fogadd el, hogy már édesanya vagy, és ezen az identitáson keresztül szervezd át a munkádat. Meglátod, meg fogod majd találni az új rendszert. Anyukaként máshogy dolgozol, máshogy priorizálsz. Előfordul, hogy hamarabb abba kell hagynod délután a munkát a gyerek miatt, viszont cserébe az előtte lévő időt hatékonyabban osztod be, jobban haladsz a feladataiddal. 

Fogadd el önmagad. Bízz magadban.

 

2. Legyél eltökélt, de ne makacs

Lépésről lépésre találd ki az új szabályait az életednek. Mikor dolgozol, és mikor nem. Mikor kinek a vágya a legfontosabb: a gyereké, a tiéd, az ügyfélé?

Az új szabályokhoz ragaszkodj, de ne legyél makacs. A változás nem történik egyik napról a másikra. Lehet, hogy ma félrerakod a munkát, mert a kicsi nyűgös, de legközelebb már legyen egy módszer a tarsolyodban, hogyan nyugtasd meg úgy a kicsit hogy a munkát se kelljen teljesen abbahagynod.

Legyél rugalmas és megértő önmagaddal, de ne keress kifogásokat. Lásd be, ha megszegtél egy szabályt, és értékeld a helyzetet. Gondold át legközelebb hogyan oldanád meg, vagy kell-e változtatni a szabályon?

 

3. Multitasking helyett fókuszálj

Míg 5-10 éve elvárás volt a multitasking, a mai tudományos álláspont szerint hatékonyabb az életünk (és a munkánk), ha mindig csak egy dologra fókuszálunk.

Egy olyan időszakban, mint a tiéd most, amikor szimultán kell édesanyának és dolgozó nőnek lenned ez nagyon nehéz, de nem lehetetlen. A kettes ponthoz kapcsolódóan: szabályozd önmagad, alakíts ki rutint.

Abban az idősávban, amit a gyerekeknek dedikálsz, legyél 100%-ban az övék (ne nézegesd a telefont, ne válaszolj az üzenetekre, ne vedd fel, ha csörög), de amikor a munkáé a főszerep, akkor a gyerekeknek se engedd, hogy elvegyék a figyelmed.

Meglátod, boldogabbak lesznek a kicsik kevesebb, de 100%-os figyelemmel, mint az egész napos fél-jelenléteddel!

 

4. A fontos családi eseményeket ugyanúgy kezeld, mint az ügyfél-találkozókat

Ez egy olyan trükk, amit a vállalkozók már régen ismernek, de anyaként is óriási segítség lehet a számodra. Az már bevett szokás, hogy a munkával kapcsolatos találkozóinkat, megbeszéléseinket bevezetjük a naptárunkba, hogy biztosan ne felejtsük el. Ezzel nem csak az időnket, de a figyelmünket is lefoglalja, mentálisan készülünk a találkozókra.

Ha a fontos családi eseményeket és programokat is ugyanabba a naptárban vezeted, hasonló törődést és fontosságot kapnak, mint a munkahelyi megbeszélések. Vagyis nem tolod majd el, nem feledkezel meg róla és nem szervezel rá semmit.

Egyszerű, de nagyszerű trükk. Próbáld ki!

 

5. Gondolkodj hosszabb időszakokban

Ma alig foglalkoztál a gyerekekkel? Az elmúlt héten egyszer sem főztél, minden nap rendelt kaját ettetek? Holnap nem lesz 10 perced sem a munkára, mert a gyerekeket kell orvoshoz vinned? Nem gond, lendülj rajta túl!

Ne napokban és hetekben gondolj az életedre, hanem nagyobb egységekben!

Senki sem képes mindig, minden nap 100%-ot nyújtani, főleg ka egyszerre (legalább) két helyen kell helytállnia!

Egy-egy félresiklott nap vagy hét nem számít! Nem fognak kirúgni amiatt, mert néha rosszabbul teljesítesz, és a gyerekeid sem sérülnek, amiért aznap kevesebbet törődtél velük.

Értékeld a dolgaidat havonta és negyedévente. Tervezz be 1-1 óra énidőt, amikor átgondolod az elmúlt időszakot, és legyél őszinte magaddal.

Ha a nehézségek átmenetiek, akkor egy hónapos, vagy negyedéves távlatból már úgyis jelentéktelennek tűnnek majd. Ha viszont állandósultak, akkor van lehetőséged kitalálni, miben változtass, hogy újra sínre kerüljön minden!

 

+1 Találd meg a megfelelő partnereket

Ahogy a munkában, úgy az életben is fontos, hogy jó csapat vegyen körül, hogy sikeresen végezd a feladataidat. Az anyaság nem azt jelenti, hogy egyedül kell megküzdened minden nehézséggel!

Ha van egy jól kialakított rendszered, ha tudod, mikor van időd és mikor nincs a gyerekeidre, akkor már nem lesz nehéz kitalálnod, kik és hogyan segítsenek azokban a szakaszokban, amikor a munkára kell figyelned.

Mit bízhatsz az apára? Ő intézi az esti fürdetést és a péntek délutánt?

Miben segít a nagyi? A heti munka-megbeszélések alatt vele vannak a gyerekek?

Hogyan vonhatod be a nagyobbakat? A napi 1 óra fókuszált munkád alatt ők vigyáznak a kicsikre a kertben, vagy a szobájukban?

Mikor hívj babysittert? A havi személyes irodai megbeszélés alkalmával?

Tervezz rendszert az életedbe, és máris megtalálod a megfelelő partnereket! Meglátod, ha előre definiált módon kéred a környezeted segítségét, könnyen megy majd minden. Ők is szívesebben segítenek majd, hiszen ismerik a kereteket, tudnak tervezni vele!

Ezt az 5+1 segítséget szedtük össze neked most, de ahogy fentebb írtuk, számítunk a véleményedre és a további tippekre, trükkökre!

Ami pedig a legfontosabb, tudd, hogy nem vagy egyedül! 

Minden anya, aki dolgozik, hasonló problémákkal küzd, hasonló kérdések foglalkoztatják és hasonló gondok miatt forgolódik éjjel az ágyban! Nem te vagy csőd, a világ lett komplexebb, és most még minden anya tanulja, hogyan vegye sikeresen ezeket az akadályokat!

 

Share