Noémi néni mi az a seggtágító? Ugye, hogy a nőknek két puncijuk van? Úgy tudják őket ketten is….? A kérdések alsó tagozatos gyerekek kérdései egy budapesti általános iskola egészségtan óráján, 2013-ban. A történet azonban korábbról indul, egészen pontosan onnan, amikor a takarítónő rajtakapott két nyolcéves fiút az iskola vécéjében, akik állítása szerint közösültek egymással. A pontos sztorit nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy nem sokkal később egy szintén alsó tagozatos fiú orális szexre kényszerítette jóval fiatalabb társát az iskolai táborban. Ebből persze komoly ügy lett, abban az időben iskolapszichológusként dolgoztam az intézményekben. Kell ezzel valamit kezdeni, született meg végül az ötlet a teamünkben, amiből végül hat iskola összefogásával, tíz osztály tanulói számára tartottunk szexedukációs foglalkozássorozatot pszichológus kollégákkal. A projektben iskolapszichológusok, egy orvostan-hallgató és egy védőnő együtt dolgoztak azon, és két pedagógus, hogy valamilyen módon a helyükre kerüljön mindaz, ami szexualitásról a gyermekekben élt.
Az iskola tanárai már korábban is megfigyelték, hogy a gyerekek szexuális töltettel rajzolnak az órán. Ez még önmagában nem egy nagy dolog, a gyerekek azonban sokszor egészen explicit szexuális jeleneteket rajzoltak, hét-nyolc-kilenc évesen.
A pszichológusként ezért úgy döntöttünk, mi is rajzoltatni fogjuk a diákokat, hogy kiderüljön, milyen kép él a gyerekek fejében a szexualitásról. A rajz az egyik legszabadabb önkifejezési forma, rengeteget elárul olyan belső képzetekről és folyamatokról, amit ebben az életkorban még nem feltétlenül tud valaki szavakba önteni. Az egyéni feladatok során a gyerekek Milyen egy lány, milyen egy fiú címmel készítettek rajzokat, majd arról kérdezték őket, mit gondolnak, mit szeretnek csinálni a lányok, és mit a fiúk. Végül kis csoportokban egy-egy nagyobb képet is festettek.
Voltak ugyan királylányok és focizó fiúk, de a legtöbb esetben a fiú férfi, a lány nő volt, egy csomószor meztelenül, tetováltan. Megkérdeztem a fiúkat, mit szeretnek csinálni a lányok. Főzni, szopni, faszt verni. És a fiúk? Harcolni, gyúrni. De a rajzok általában sokkal kifejezőbbek voltak. Különösen a nagy képek. Ezekben mindben volt valami szex, és az volt az érdekes, hogy nem is hergelték egymást, nem is licitáltak egymásra. Volt olyan, amelyiken egy nővel öten közösültek egyszerre.
A második alkalmat már beszélgetősre szerveztük, ahol az derült ki, hogy ezek az alsó tagozatos gyerekek már szinte kivétel nélkül láttak pornót, volt, aki szokott is nézni, egyikük ott helyben is mutatott egyet a telefonján. Sokan mondták ijesztőnek, de az alaphangot mégis az olyan kérdések adták meg, amikkel a gyerekek meg akarták érteni, amit láttak. Hogy lehet például az, hogy egy nőnek csak egy puncija van, mégis ketten közösülnek vele? Nehéz ezeket az információkat beilleszteni abba a képbe, ami ennyi idős korban egy gyerek fejében él. Ezért elméleteket alkot, melyek bár kizárólag az addigi tudásából erednek, ezért teljesen tévesek, mégis magyarázzák valahogy, érthetővé teszik a látottakat. Megkérdezni pedig általában nincs kitől. Amikor pedig van, akkor kérdeznek is.
Az érzelmekről, a kapcsolatokról akartunk velük minél többet beszélni, de elég gyorsan világossá vált, hogy ennél sokkal lentebbről kell elindulni. Válaszokat kell nekik adni, és sajnos az van, hogy őket ezek érdekelték. Szóval az érzelmekről így csak az utolsó néhány alkalommal tudtunk velük beszélgetni.
A foglalkozássorozat általános tapasztalata volt az is, hogy a csoportos alkalmak után a gyerekek sokkal szabadabban kezdtek el beszélgetni a szexről. Egymással is, a szülőkkel is, a tanárokkal is. Érdeklődtek, kérdezősködtek, és nyilván provokáltak is, főleg ha azt látták, hogy a téma fogadtatása nehéz helyzetbe hozza a környezetüket. Ez pedig élesen rámutat a kampányszerű szexedukáció egyik legnagyobb gyengeségére, az idői perspektíva hiányára. Ilyen értelemben e kezdeményezések nagyjából olyanok, mintha a gyerekeknek teljesen egyedül kellene elsajátítaniuk az 1.-12. osztályos matematika tananyagot úgy, hogy (jó esetben) évente egyszer valaki segít nekik megoldani néhány egyszerűbb példát. A gyereknek ehhez képest – ahogy más ismeretek kapcsán nyilvánvaló – arra van szükségük, hogy minden életkorban az adott szinten támogassák őket a szükséges tudás és készségek elsajátításában, erősítsék bennük a önművelés igényét, segítsék az érdeklődés csíráinak szárba szökkenését. Erre a feladatra a társadalom óvodapedagógusok, tanítók, tanárok képezését támogatja, miközben a szexedukáció gyakorlati megvalósítására nem igen látni ilyen volumenű kezdeményezést.
A projekt visszhangjának másik fontos tanulsága pedig éppen az, hogy a felnőttek képzése e tekintetben legalább olyan hangsúlyos kellene, hogy legyen, mint a gyerekek felvilágosítása-edukálása-egészségvédelme. Különösen, amíg a tanár vagy a szülő zavarba jön a gyerek kérdéseitől. Egy ilyen jellegű kérdésnek vitathatatlanul nincs helye egy történelem- vagy nyelvtanórán, más azonban a gyermek megélése, ha azt látja, hogy a tanár emberként jön zavarba a mondataitól, és más, ha tanári szerepéből tereli vissza őt a tananyaghoz. A gyerekek ellenállásának egy jól ismert formája, hogy a felnőttek hitelességét feszegetik, tanárok esetében pedig ez mind szakmai, mind emberi hitelességükre irányulhat. Fontos lenne őket minden tekintetben felkészíteni a pályára, elsősorban önismereti munkával, de a gyerekek számára legtöbb kihívást jelentő életfeladatok megoldásához kapcsolódó képzésekkel is.
Fejér Noémi pszichológus
Ajánlott irodalom szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek a témában:
- Mi micsoda sorozat: Hogyan születik a kisbaba
- Móra Kiadó: Az enyém is megnő egyszer?
- Lissa M. D. Rankin: Mi újság alul?
- Dr. Rusz Edit Ariadné fonala, avagy hogyan juss ki a serdülőkor labirintusából?
- Jane Goldman: Ismeretterjesztő kalauz tiniknek, SZEX mit, miért, hogyan?
- Beszéljünk a szexről
- Hogyan működik a szex?
- Mivel már digitális bennszülöttekről van szó itt egy link: pl.: http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/szex
- Loveinfo – ingyenes, magyar fejlesztésű app ebben a témában 12 éves kortól, itt írnak róla bővebben: http://www.tinivagyok.hu/temak/szex/item/loveinfo
- Buzás Aliz: Minden egy kérdéssel kezdődik http://www.vous.hu/hir/20160620-buzas-aliz-felvilagosito-konyv-egy-kerdessel-kezdodik-minden
- Nick Fisher: BUMM a gatyában – Kényes kérdésekről kamasz fiúknak
- Howard B. Schiffer: Hogyan szeress? – A szexualitásról fiúknak – és lányoknak
- Hoppál Bori: Az én testem
- Paul Joannides: A nemi örömszerzés enciklopédiája
Képek forrása:
Photo by Mike Dorner on Unsplash
Photo by Allen Taylor on Unsplash
Photo by Janko Ferlič on Unsplash
Photo by Piron Guillaume on Unsplash