Mire kettőt pislantunk, itt van a karácsony, és ez az utolsó szakasz szokta elhozni azt a pánikot, amitől minden anya, háziasszony kiborul. Mert ilyenkor érezzük úgy, hogy a nyakukon a karácsony és még alig haladtunk valamit a feladatokkal. Még az ajándékokkal is rosszul állunk, a lakás szalad és különben is, idén se sikerül semmi úgy, ahogy terveztük.
Pánikolunk és kapkodunk és ettől a várakozás helyett feszültséggel vannak tele a szaladó napok, még úgyis, hogy az előző évek, évtizedek tapasztalatai azt bizonyították, hogy a végére minden részlet a helyére kerül. Ha mégsem, akkor az meg adott helyzetben nem okozott, okoz akkora bajt, kavarodást vagy hiányt, amilyet előzetesen gondoltunk.
Mintha a karácsony önmaga söpörné tisztára maga körül a teret, és simogatná ki a gyűrött asztalterítőt, meg az emberi lelkeket.
Ötgyerekes édesanyaként, a FICSAK alapítójaként fontos számomra, hogy megadjuk ünnepeinknek a tiszteletet és azt a méltóságot, amelyet megérdemelnek és amelyet szimbolizálnak.
A karácsony talán a legszebb, legszentebb ünnepünk. Anyaként én is azt szeretném, hogy mire eljön a Szenteste, minden fontos dolog legyen a helyén. Legyen elég ennivaló, legyen tiszta a ház, álljon a karácsonyfa szépen stabilan a talpában. Csillogjon minden, aminek csillognia kell. De nem mindenáron. Sok-sok évig én is rohantam a feladatok után és bennem is égig ért a pánik, meg az önmagammal való elégedetlenség, hogy ha megfeszülök se tudom olyan rendben levezényelni ezt az ünnepet, ahogy az elvárás felém, elvárás önmagam felé.
Aztán néhány éve egyszer csak ráébredtem, hogy számomra fontosabb a gyerekeim szemének csillogása, mint a csillogó, tisztára súrolt ablaküveg. Az ünnep nem nézi a port, se azt, hogy tökéletes lett e a bejgli vagy éppen megrepedt. Az igazi ünnep nem foglalkozik kicsinyes részletekkel. Az ünnep a családra, a családi létezésre, együttlétre, a szeretetre fókuszál és szemet huny az apróságok felett. Meg az olyan dolgok felett, amiről mi azt hittük, hisszük, hogy fontosak, pedig nem azok.
A hagyományok tisztelete természetesen fontos. Az ünnepeink IDŐBEN való megélése fontos, és az is, hogy ne feledkezzünk meg az igazi üzenetről. De nem lehet fontos a dínom-dánom, a rongyrázás, és nem mehet a meghitt percek rovására a megfelelési kényszer.
Természetesen mi is főzünk finomakat – ebben hatalmas segítség az édesanyám, a szüleim, és a testvéremmel is összedolgozunk ezen a területen. De nincs húszféle fogás az asztalon, ahogy az ajándékok beszerzése se megy át ámokfutásba.
Azt hiszem az észszerűség, a megfontoltság, a felesleges dolgok elengedése jellemzi ma már inkább az előkészületeket.
Magát az ünnepet pedig meghitt légkörben, egymásra és nem a körülményekre figyelve tudjuk megélni.
Összegyűlik a család, hatalmas beszélgetések zajlanak. Társasozunk, kártyázunk éjjelekbe nyúlóan. Olvasunk – mert a könyv értékes ajándék a mi családunkban. Napközben kirándulunk, sétálunk. Csak úgy együtt vagyunk. És tekintve az egész éves kihívásokat, a rengeteg feladatot, azt, hogy viszonylag ritkán tud az egész család huzamosabb ideig együtt lenni – már ez az együttlét önmagában ajándék.
Szerintem érdemes leadni az igényekből, és nem csak az anyagi kiadásokat értem ez alatt, bár azt is érintheti ez a szemlélet, amit képviselek. Elég a kevesebb mindenből.
De érdemes az elvárásokkal is szembe menni kicsit – nem baj, ha nem patyolat a lakás, nem baj, ha majd csak januárban mossuk ki a függönyöket. Nem baj, ha nem ötféle, hanem csak kétféle sütemény kerül az asztalra. Mert, ha az igényekből lejjebb tudunk adni, ha az elvárásokkal képesek vagyunk szembe menni, vagy figyelmen kívül hagyni azokat – akkor egy sor stressztől megkíméljük önmagunkat- de a családot is.
Akkor egy békésebb, az ünnep megélésére alkalmas, pihentebb szülőt kapnak karácsonyra. Akivel meghitt és békés az együttlét, mert nem gyűrte maga alá a sok feladat – együtt tud örülni a gyerekekkel, a család minden tagjával.
A cikk szerzője: Király Nóra, a Ficsak és a Nőiszem alapítója, az Áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri megbízott
