noiszem_logo_rgb

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás…” – állította fel a poszt-kádárista gyári munkás mindennapjainak képletét ’91-es slágerében a Beatrice. Felkeléstől-felkelésig valóban cirka 24 óra adatik a hasznos munkálkodásra, a robotból való kikapcsolódásra és a testi-lelki regenerálódásra. A hangzatos, három pilléres felsorolás azonban nem számol a családi élet fentiekkel korántsem kompatibilis voltával.

Amíg az ember alapvetően csak a maga ügyeiben jár el – és nem fűti valami különösen erős, sok időt elnyelő ambíció – tulajdonképpen kényelmesen beleférhet a napjába. Juthat idő dolgozni, tanulni, szerelmi életet élni, barátokkal találkozni, szellemi-, lelki élményeket gyűjtögetni, utazni, sőt még aludni is! (Ez még akkor is így van, ha adott pillanatban ezt senki sem értékeli.) De még egy házaspár is zökkenőmentesen megteheti ugyanezt, egészen addig a pillanatig, amíg be nem toppan életükbe szerelmük első gyümölcse…
Innentől válik a helyzet izgalmassá, s kezdi kinőni az ember fia/lánya a 24 órás napot.

Szülőként ügy-gondnokai leszünk csemetéinknek, akiknek bizony számtalan ügyük van. Gondoskodni kell táplálásukról, egészségükről, tisztálkodásukról, szórakoz(tat)ásukról, levegőztetésükről, tanít(tat)ásukról, baráti kapcsolataik ápolásáról, aztán – úgy mellesleg – jövőjükről, ügyes-bajos dolgaikról és így tovább, és így tovább. Bele kell adni anyait, apait (szó szerint) az életükbe, ha nem is az idők végezetéig, de minimum addig, míg ki nem repülnek a családi fészekből.

Elkerülhetetlenül eljön a pillanat, mikor rangsorolni kell életünk fontos és kevésbé lényeges területeit, számvetést kell végezni, mi az, amit zokszó nélkül vagy szomorkodva bár, de fel kell adjunk valami más, valami fontosabb érdekében. Mielőtt kardunkba dőlnénk, nem árt gyorsan felidézni magunkban, hogy annak idején ugyanezt – az akkor számunkra fel sem tűnő – áldozatot saját szüleinknek is meg kellett hozniuk – értünk.

A legvagányabb családalapítás előtt álló fiatal agyán is átfut: vajon milyen lemondásokkal jár majd az új élet? És bizony időbe telik, míg ki tud alakulni egy elfogadható ritmus. Ebben pedig az ifjú párnak és a nagyszülőknek, a rokonoknak és a szomszédoknak, a barátoknak és a szülőtársaknak egyaránt nagy szerepe van. Ha ugyanis egy nagyobb közösség ölel körbe egy családot, a látszólag megoldhatatlannak tűnő időhiányos állapotok is orvosolhatók. Igen, egy fenékkel akár több lovat is képesek lehetünk megülni!

Ha ki-ki felállítja saját világos érték- és sorrendjét, kimazsolázza, mi a legfontosabb számára, azt összehangolja férjével-feleségével, kialakítható egy többé-kevésbé használható órarend, viszonylag kevés lemondással, melyet ugyan felülírhat egy-egy váratlan esemény, de azért jobbára belegyömöszölhető 24 órába. (Nagy tévedés, hogy tanévkezdéskor csak a gyerekek kapnak új órarendet, minden alkalommal az egész család időbeosztása is átalakul.)

Fontos, hogy merjünk külső segítséget kérni! Ha nincs hadra fogható nagyszülő, különösen lényeges a szűk családon túlra való nyújtózkodás, a szomszédokkal, barátokkal, ovis-, és iskolatársak szüleivel való kooperáció. Több gyerek és munka mellett is eljuthatunk sportolni, ha nem is túl sokszor, de beszélgethetünk a barátainkkal, sőt, még blogot is írhatunk, ha épp ahhoz lenne kedvünk…

Share