Amikor a kiégésről van szó, sokan hiszik azt, hogy az egy olyan állapot, amitől csak munkahelyi körülmények között, vezető beosztásban dolgozó, óriási felelősséggel megterhelt emberek szenvedhetnek. Pedig a kiégés állapotába a teljes hétköznapi emberek, akár mi is kerülhetünk.
Akkor is, ha a munkánk egyenletes tempót követel és éveken keresztül semmilyen gondot nem okozott egy bizonyos pontig, a változó körülmények, és a változások hozta túl nagy terhek okán bekövetkezhet nálunk is a kiégés
De mi is pontosan a kiégés, vagy a kiégési szindróma?
A kiégési szindróma egy angol kifejezésből, a “burnout syndrome”-ból eredeztethető és azt a soktényezős, fizikai-érzelmi-mentális kimerüléssel jelentkező tünetegyüttest jelöli, amelyet a hosszú távon fennmaradó jelentős érzelmi megterhelés, valamint kimerítő stresszhatások okán következik be.
Általános körülmények között is nehéz megbirkózni a kiégés hatásaival, de jelen helyzetben, amikor nagyon sok embert kényszerített a covid a saját otthona falai közé – még reménytelenebbnek tűnhet a megküzdés. Vagy éppen a home office erősítheti fel a már meglévő problémákat. Annak ellenére, hogy sokan kifejezetten üdvözölték és optimálisnak érzik az otthoni körülmények között (is) végezhető munkát, mások számára ez a kényszerpályának bizonyult és megoldhatatlan kihívássá vált.

Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak azok a nők (de nem csak ők), akik megőrizték ugyan a munkahelyüket, de a napi munkahelyi feladatok, a háztartás vezetése mellett a nyakukba szakadt egy – két -sok gyermek egész napos otthoni ellátása, gondozása és tanítása is. Különösen, ha egyedülálló szülőről van szó. Teljesen egyértelmű, hogy hosszú időn keresztül ezt az extrém, az egyén fizikai-mentális-érzelmi túlterhelésével járó megpróbáltatást nem lehet egészséges körülmények között fenntartani. És nem lehet megfelelő, ÉNVÉDŐ módon elvégezni a bonyolult, gyakran egymással ütköző feladatokat. A szervezet kimerül és tiltakozni fog. Ebből következően nem csak a munkahelyen – csak munkával kapcsolatos túlterheltség okán jelentkezhet kiégés, de a saját otthonunk falai között is bekövetkezhet ez a szindróma. Csak éppen anyaként még nehezebben címkézzük fel állapotunkat így, hiszen riasztó szembenézni azzal, hogy a nem csökkenő feladatok nyomása így hat ránk. A legtöbb nő szereti erősnek érezni magát és megfelelni a társadalmi kihívásoknak. Még akkor is, ha azok egy idő után minden egészséges határon túlnőnek és tulajdonképpen minden ember számára teljesíthetetlennek bizonyulnak.
Mikor gyanakodjunk arra, hogy nem szimpla fáradtság (akár vészes kimerülés) áll a tünetek mögött és mik lehetnek a tünetek?
- Amikor a hosszú nap végén akkor se tudunk elaludni, pedig estére szinte leragad a szemünk és ez nem egy-egy alkalomra szól, hanem minden éjjel küzdünk ezzel a jelenséggel.
- Amikor a napi problémák éjjel (a fent jelzett állapotban) félelmetesnek és megoldhatatlanná dagadnak.
- Amikor nincs kedvünk, erőnk és lendületünk reggel felkelni az ágyból, és egyetlen feladat se vonz.
- Amikor egyik percről a másikra vagyunk csak képesek tervezni – de a nap végére se látunk rá, de nem is érdekel mi lesz a vége
- Minden tevékenységünket fásultan végezzük, semmi nem okoz örömöt.
- Inkább egyedül lennénk, keressük az elszigetelődésre való helyzeteket.
- Nincs kedvünk-erőnk kommunikálni senkivel.
- Folyton dühösek és ingerültek vagyunk, nem lehet hozzánk szólni – vagy annyira enerváltak vagyunk, hogy saját érdekeinket se védjük meg, ha valaki bánt minket.
- Egyáltalán nincs jövőképünk, nem tervezünk pozitív változáskkal vagy a pozitív változások utáni időszakra, nem is hiszünk abban, hogy a jelenlegi helyzet változni fog.
- Nem a megfelelő módunk reagálunk akkor, ha valamely családtagunkat vagy szerettünket valami veszély fenyegeti vagy bántalom éri – még a féltésbe is belefáradunk.
- Közönyösen reagálunk a családtagok közeledésére, kedvességére és szeretetgesztusaira.
- Megjelenik az apátia – a tulajdonképen „a semmi se érdekel” állapot lesz tetten érhető.

Nagy valószínűséggel számos családban, nagyon sok ember nézett és néz szembe most is ezzel a helyzettel így nagyon fontos, hogy képesek legyünk időben felismerni az állapotot és megoldást keresni a kiégés elhatalmasodása előtt. Nem csak magunk miatt, de ha a családban gyerekek vannak, akkor miattuk is, hiszen a felnőtt állapota hatással van a gyerekek mentális állapotára és fizikai jólétére is.
Természetesen nagyon nehéz olyan tanácsot adni vagy megoldást javasolni, amely valóban sikert hozhat, hiszen aki bezárva, egyedül küzd ezzel a helyzettel, szinte a saját hajánál fogva kell kihúzza magát a szituációból, így inkább a megelőzésre fókuszálunk:
- Nagyon fontos egy napirend felállítása, és a családtagokkal megértetni, hogy közös érdek az ahhoz való alkalmazkodás.
- Tanuljunk meg nemet mondani – akár a saját gyermekünknek is, de olyan külső elvárásokra is, amelyek nem produktívak. Például egy felesleges, minket túlterhelő munkahelyi elvárásra, amely nem számol jelen körülményeinkkel. (Tudjuk, hogy ez járhat némi kockázattal, de a teljes kiégés is kockázatos)
- Ha nem egyszülős családról van szó, osszuk le a korábbinál igazságosabban a feladatokat – ragaszkodjunk ahhoz, hogy a mellettünk élő felnőtt vegye vállára a feladatok felét. De a gyerekeket – a maguk szintjén- is be lehet vonni a feladatok elvégzésébe. ne akarjunk mindent egyedül megoldani.
- Legyen énidőnk – ez ebben a helyzetben mindennél fontosabb, mert ebben az időszakban tudunk pozitív energiát gyűjteni, regenerálódni.
- Keressünk sorstársakat.
- Merjünk és akarjunk helyzetünkről másokkal kommunikálni, beszéljünk érzelmeinkről, félelmeinkről.
- A nap egy bizonyos pontján akkor is hagyjuk abba a munkát, ha nem végeztünk minden feladattal. Ne nyúljon bele a nappal az éjszakába.
- Próbáljuk meg elengedni az el nem végzett, tornyosuló feladatokkal kapcsolatos szorongásainkat. Szelektáljunk a feladatok között, nem kell mindennap főzni, a mosás megvár, vasalni meg egyenesen tilos.

!!!Ha mégsem tudjuk megelőzni a kiégést és érezzük, hogy nem jó irányba tartunk, feltétlenül kérjük szakember segítségét, amely online körülmények között jelen időszakban is elérhető. Merjünk segítséget kérni!