Megújulás újra meg újra: életre tervezünk, élettel tervezünk mi nők – nincs más opció

Kipattan, energiával telik meg, zöldbe borul a természet tavasszal. És energiával telünk meg mi nők is, akiknek egyik legerősebb vonásunk a megújulásra való képesség, – hát nyújtózunk egy nagyot.

Sokan szimpla rugalmasságként tekintenek erre a vonásra, pedig jóval több ez, mint a helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodás képessége – bár az se lekicsinylendő női tulajdonság. A megújulásra való képesség azonban máshonnan merít – aligha tanulható, magunkkal hozott ősi erőforrás, ahova vissza-visszanyúlunk akkor, amikor szükségünk van rá. Hosszúra nyúlt, didergős tél után mindenképp.

És különösen most kell visszanyúlnunk, amikor az elmúlt évtizedekhez képest különösen nagy szükség van arra, hogy mi nők új erőre kapjunk, felragyogjunk, mert a családoknak szükségük van erre.

Kell valaki, aki fénybe borítja a hétköznapokat odahaza.

A megújulás egyrészről nagyon is látványos, ennél nincs mágia – egyszer csak kitárjuk mi nők az ablakokat, elhúzzuk a függönyöket, kikergetjük a tél füstjét az otthonunkból. Kirázzuk a fagyos napok porát, kínját az ablakon. Szelektálunk is. Kiszórjuk, ami már nem kell, ami teher vagy az idők során teherré vált- és már csak nyomaszt. Egyszerűen szükségét érezzük annak, hogy fény, friss levegő és illat libbenjen be a nyitott ablakon – és tiszta teret alakítunk ezek befogadásához.

Átrendezzük a gardróbot, portalanítunk, bútorokat tologatunk ide oda, akár újra gondoljuk az egész lakást – új funkciók szerint rendezzük be a sarkokat. Méricskélünk, tervezgetünk és tavasszal merünk igazán nagyokat álmodni – nem télen, tavasszal jön a gondolat, hogy kell még egy szoba, toljunk át egy falat, vagy végre hozzuk tető alá a teraszt.

De nemcsak kifelé mutató, mások számára jól látható jelek üzennek a felbuzgó, áramló, megújuló energiákról. Belül történnek az igazán nagy változások.

Legbelül- tavasszal nagyobb a bátorság olyan döntések meghozására, amelyek fejlődésünkkel kapcsolatosak. A megtorpanásokon ilyenkor lépünk át, a bukdácsolásokból ilyenkor lesz haladás. Vagy ilyenkor döntünk úgy – itt az ideje teljesen új utakra lépni. Ilyenkor történik meg az a varázslat, amit a környezet ámulva figyel: amikor mi nők egyszer csak a semmiből (vagy a semmire támaszkodva) elrugaszkodunk, lesz, ami lesz. Mert mi tudjuk, nekünk tudnunk kell, mi csakis így létezhetünk, hogy van jövő. Életre tervezünk mindig, nem csak tavasszal.

Életre tervezünk, élettel tervezünk mi nők. Nincs más opció.

És akkor szárnyra kapunk. Sárga meg türkiz sálat kanyarítunk a nyakunkba, lobogtassa azt a szél, nem bánjuk. Nem bánjuk a tavaszi viharokat sem, az eső is a barátunk. Diadallal merítünk a színekből, a fényből, a szélből, a vízből. A kezünk alá simulnak a duzzadó rügyek – minket éltet, feltölt a természet. Kapuk vagyunk – rajtunk keresztül csordul tovább az energia, amiből merít aztán a család, és áramlik tova, körbe- körbe és ki tudja hova.

Nincs, nem lehet megálljt parancsolni a női megújulásnak. Nem lehet kaput zárni, gátakat húzni előtte vagy másfelé terelni a felbuzduló erőt ijedten – mert nekünk ez túl sok, nem bírjuk – hiszen mindenki más, akit szeretünk, tőlünk kap energiát.

Megújulunk, mert ez belső parancs – feltöltődünk és új erővel mozdulunk mások felé, mint a főnix madarak. Újra meg újra elégve, akár elégetve az utolsó csepp energiát is, hogy aztán a semmiből felbukva, a semmire támaszkodva megértessük és elhitessük a mellettünk élőkkel: ez a világ fényekkel, színekkel és szeretettel van tele.

Mint a nők zsongó megújulásra képes, tavaszillatú szíve.

Share
8 kedvelés
Előző bejegyzés: Azokat engedjük be az életünkbe, akik tisztelettel, szeretettel, megbecsüléssel közelednek felénkKövetkező bejegyzés: Működőképes időgazdálkodás nőknek – avagy nyerj időt a valóban fontos dolgokra

Kapcsolódó bejegyzések

Iratkozz fel hírlevelünkre
Legfrissebb
Facebook