noiszem_logo_rgb

Egy patinás civil szervezet vezetőjeként, gyakorló háziasszonyként és nagycsaládos édesanyaként is temérdek olyan munkát végez, amely a „láthatatlan munka” fogalmi körébe sorolandó. Mennyire érzi magát megbecsültnek a családja, barátai és a társadalom által?

Jelenleg elég speciális helyzetben vagyok: a legkisebbek még csak két és fél évesek, a NOE-t önkéntesként vezetem, így én – a definíció szerint – csak láthatatlan munkát végzek. Nagyon sok támogató barát, családtag, munkatárs áll mellettem, ami nagyon jó érzéssel tölt el, de talán a legfontosabb, hogy úgy érzem, én is a helyemen vagyok. Nagyon szeretek az Egyesület ügyeivel foglalkozni, családokkal találkozni, látni egy-egy újabb gyermek születésének örömét és nagyon szeretek otthon lenni, látni, ahogy a kisebbeknek nyílik az értelme, beszélgetni a nagyokkal, újra megélni az önfeledt ifjúságot, vagy beszélgetni, együtt lenni a férjemmel. Este pedig számot vetni.  A nagy kihívás a folyamatos egyensúlykeresés: inkább akkor vagyok elégedetlen – és persze olyankor úgy érzem mások is azok –, ha a mérleg valamelyik irányba elbillen és eltolódnak a súlypontok.

Láthatatlan

Mivel hívogatna másokat a NOE munkájába való bekapcsolódásra? Mivel lehetünk gazdagabbak, ha nemcsak szűk családunkért, de tágabb környezetünkért is dolgozunk, még ha fizetetlenül is?

Én azt gondolom, hogy az önkéntes munka magában hordozza a választás szabadságát. Önkéntesként azt csinálom, ami érdekel, ezáltal kedvem van hozzá, közben pedig megélem azt a jó érzést, hogy szükség van rám, elismerik a munkámat. Emellett ez a láthatatlan munka segít magának az önkéntesnek is, hiszen új ismereteket szerezhet, új barátságokat köthet, új kihívásokkal találkozhat, akár valamire jelentős hatással is lehet. A noe.hu oldalon megtalálhatóak régiós titkáraink elérhetőségei, így – bárhol is lakjon, akinek kedve van segíteni – megtalál minket az ország bármely pontján.  Szükség is van rájuk, hiszen számtalan feladat adódik egy hetvenezres egyesület életében, az adománygyűjtéstől az adminisztratív munkáig, a rendezvényeken történő kisegítéstől a számítástechnikai támogatásig. Ugyanúgy szívesen látjuk az idősebbeket, a nagymamákat, mint a fiatalokat.

Egy háztartásbeli anyukának, ha nem végez fizetett, a munkaerőpiacon jegyzett munkát, rendre felteszik a kérdést: „Te nem dolgozol?

Pont a napokban vettem észre, hogy ezt mi magunk rontjuk el. A férjem hétfőtől péntekig dolgozik, minden reggel, amikor elindul, elmondjuk a két és fél éves aprónépnek, hogy Apa elmegy dolgozni. Az egyik hétvégi reggelen, amikor otthon volt, a legkisebb meg is fogalmazta: apa ma nem dolgozik. Azt hiszem a belénk ivódott szóhasználattal van gond, amin persze nagyon nehéz változtatni. Olykor eszembe jut azt is, hogy a láthatatlan munka igazából maga az élet. Hiszen pont azt fogalmazza meg, aminek annyira természetesnek kellene lennie, hogy segítünk másokon, segítünk a szomszédunknak, hogy gyermeket vállalunk és vállaljuk az ezzel járó feladatokat is miközben ezek a láthatatlan munkák a testi-lelki jól-létünket segítik.

Nagycsaládban az otthoni munka is sokszorozódik a családtagok számának növekedésével. Nem véletlen, hogy a NOE is kitüntetett figyelmet szentel a Láthatatlan Munka Világnapjának. Mivel készülnek erre az alkalomra?

Szeretem, ha a dolgokat, amikhez hozzáfogunk, a lehető legkomplexebb módon járjuk körbe, s az ezekkel kapcsolatos események is minél szélesebb körben valósulnak meg. A láthatatlan munka kapcsán is igyekeztünk így eljárni. Egyrészt a szakmai párbeszédet akartuk elősegíteni, mind nemzetközi, mind pedig hazai vonatkozásban. Emellett – legalább ekkora hangsúllyal – a nyilvánosságot is szerettük volna megszólítani. Még februárban Joó Kinga, egyesületünk Nemzetközi Tagozatának vezetője tartott a témában beszédet az ENSZ illetékes bizottságának (Commission for Social Development) ülésén, és az ott megismert „good practice-okat” is magával hozta. Magyarországon április 5-én tarjuk szakmai konferenciánkat a témában, amire a közgazdászokat, szakszervezeti vezetőket, a KSH illetékes előadóit, valamint a társszervezetek képviselőit is meghívtuk. A program nyilvános, a Pesti Vigadóban várunk minden érdeklődőt 10 órától.

Itt kerül sor a BEUGRÓ – „Munkához látok” című video- és fotópályázatunk eredményhirdetésére is. A pályázókat arra kértük, hogy gondolják végig, ki, milyen láthatatlan munkát végez a családjukban, baráti körükben, tágabb környezetükben, s készítsenek – akár segítséggel, mással kooperálva – erről videofilmet vagy fotót. A szélesebb nyilvánosság érdekében pedig kértük, hogy a saját online felületein osszák is meg a pályaművet, így is felhívva a figyelmet a láthatatlan munkára, illetve az azt végzőkre. A pályázat nagyon érdekes volt számunkra is, hiszen nem csupán a házimunkák jelentek meg abban, de a betegápolástól és a – tipikusan – férfiak által végzett munkákról is érkeztek pályázatok. Humoros megközelítéssel ugyanúgy találkoztunk, mint dokumentarista, megrázó művekkel. Nagyon hálás vagyok a pályázóknak, hogy észreveszik, értik és értékelik ennek a munkának a jelentőségét. Ez a fajta odafigyelés, figyelmesség, amellyel egészen biztosan jobb hely lehet a világ.

Minden láthatatlan munkás elfárad olykor. Ön hogyan töltekezik és mennyire partner a családja abban, hogy odahaza „szabadságra menjen”, akár csak egy-két órára?

Ha a családom nem lenne partner, nem is tudnám ellátni feladataimat. Valóban szükségem van néha egy kis egyedüllétre, de nekem, és hiszem, minden szülőnek, a valódi töltekezés maga a család, a gyermekeim. Ők tudnak igazán kikapcsolni, magukhoz vonva örömöt adni és ellazítani a folytonos rohanás közepette. Persze, olyankor is magukra tudják vonni a figyelmet, amikor az nem okoz ilyen örömet…

Láthatatlan

Sok helyen dolgoznak takarítónők, babysitterek, bejárónők. Ön szerint van-e annak a minta továbbadása miatt veszélye, ha a gyermek azt látja: a láthatatlan munkát más végzi el?

A kisgyerekek nagyon fogékonyak a láthatatlan munkára, nagyon szívesen segítenek: teregetésénél adogatják a ruhát és gyakran alig várják, hogy ők porszívózzanak, a mosogatásnál pedig sokkal kreatívabban használják a szivacsot és a mosogatószert, mint mi magunk. Tény, hogy ez részünkről igényel több odafigyelést, de ahogy korábban említettem, ez maga az élet, és ha életre próbáljuk nevelni őket, akkor nekik maguknak is szükségük van megtanulni ezeket a feladatokat, szolgálni egy kicsit azt a közösséget, amiben élnek, szeretettel lenni a többiek felé. Természetesen el tudom fogadni, hogy van élethelyzet, amikor szükség van segítségre, nekünk is van segítségünk a kicsikhez, amikor több órát nem vagyok otthon, de tudom, hogy a nagyobbakhoz is fordulhatok, ha szükséges.

Láthatatlan

A gyerekeket manapság egyre nehezebb rávenni a házimunkára. Ön milyen eredményeket könyvelhet el e tekintetben. Segítenek odahaza a gyerekek?

Nem panaszkodhatom, nagyon sokat segítenek. Egy ekkora családban egyszerűen nem lehet nem közösséget vállalni a feladatokban. Mi most elég izgalmas időszakot élünk, a nagyobbaknak igényük van a rendre, a kisebbek pedig épp most borogatnak ki mindent. Utóbbi folyamatos munkát ad nekünk. Azt gondolom, nagyon sok mindent meg lehet beszélni a gyerekekkel és a közösen meghozott döntések segítenek, hogy mindenki bevonódjon a munkába. A legnagyobb kihívás mostanában a főzés volt, a nagyok szeretik, ha főzök, az ikrek viszont a jelenlétemet szeretnék. Többször volt már, hogy két gyerek két lábamon és mozdulni nem tudtam, miközben minden rotyogott a tűzhelyen. Most már úgy kezdünk neki, hogy vagy a nagyobbak főznek és én csak fél szemmel odafigyelek, vagy én főzök, viszont addig ők figyelnek az ikrekre. El kellett fogadni, hogy a kettő együtt nem megy. A rutinfeladatokban is sokat segítenek, itt már korábban megvolt a döntés szabadsága, van, aki szívesen tereget, vagy összerakja a cipőket az előszobában és van, aki profi módon tudja megtömni a szelektív kukát. Utána együtt örülünk az eredményeknek.

Interjút készítette: Lotte

Láthatatlan
Láthatatlan
Share