noiszem_logo_rgb

A legtöbb édesanya azt hiszi, akkor adja a legtöbbet a gyermekének, ha a nap 24 órájában jelen van és mindig elérhető gyermeke számára – és ez akár igaz is lehet a baba születése után, amikor az édesanya jelenléte szinte alapfeltétele a gyermek optimális fejlődésének. Ám az idő múlásával, éppen az édesanya fizikai-lelki pihenése, feltöltődésének szüksége okán bűntudat nélkül érdemes énidőt szervezni és ehhez szabad, sőt kell a család, az édesapa segítségét igényelni.

Célirányosan kihasznált énidő, az alváson túl

Amikor már túl van az édesanya a fokozott, állandó alvásigényen, – kb. a kicsi egy éves kora körül, – az anyukák egy új lehetőségként, új életcélként kitűzhetik maguknak, hogy tanulnak valami új dolgot, akár egy új nyelvet, esetleg továbbképzik magukat saját hivatásukban. Ez természetes igény a hosszú ideig tartó „bezártság” után, amikor az édesanyák fokozott intellektuális és szociális elszigeteltséget éltek át.  Meglehet az anyuka az otthonlét alatt ébred rá, hogy a családi élet az más, mint amit elképzelt magának és nem feltétlenül egyeztethető majd össze azzal a munkával, amit a gyermekvállalás előtt végzett. Ezért aztán, ahogy közeledik a munkavállalás időszaka, a kismamákban kétségek ébrednek, hogyan is lesz majd azután. Éppen ezért ebben az időszakban történhet meg egy tudatos felkészülés egy más hivatásra, akár egy vállalkozás indítására. Ma már az internet lehetőségeit kihasználva számos megoldás kínálkozik erre, akár távoktatásban, online kurzusokat is bevállalhatnak úgy, hogy az otthon falai közül se kell kimozdulniuk.

A megbízható, nyitott, segítő környezet- az anya pihenésének másik záloga

Ahogy egyre nagyobb lesz a gyermek, egyre több idő, lehetőség adódik az énidőre. Természetesen csak akkor, ha ezt a környezet lehetővé teszi. Ideális esetben vannak a család körül rokonok, segítők, barátok, akik megkérhetőek arra, hogy vigyázzanak a babára egy-két órát. Így az édesanya el tud szakadni, tud vásárolni, be tud ülni egy könyvtárba vagy a barátnőkkel tud csevegni egy – két üdítő, szabad órát. És ez bizony nagyon jó hatással lesz nem csak az édesanyára, aki fel tud így töltődni, de a gyermekre és az egész családra is.

Tudatosan tervezett énidő

Rendkívül fontos, hogy az énidő igénybevételének módját és kereteit célszerű már a gyerek születése előtt megtervezni: konkrétan ki tud – akar segíteni, mikor, hogyan, hányszor. Arra is figyelnünk kell, hogy az anyának nem csak énidőre lesz majd szüksége, de biztosítani kell olyan időkeretet is, amikor a szülők együtt, a gyerektől távol tölthetnek egymással időt. Nagyon fontos, hogy legyen olyan idő, akár csak pár óra, egy hétvége vagy akár egy egész nyaralás is, amit apa-anya kettesben, gyerek/gyerekek nélkül tölthet el, hogy a nő ne csak édesanya legyen, de nő is maradjon és tudjon nőként partnere maradni a másiknak.

De vajon létezik bűntudatmentes énidő?

Az énidő elsősorban az anya igényeitől függ és attól, hogy képes-e tudatosítani magában azt, ami örömet okoz számára, és ez egy kicsit az önismerettel is összefügg. Hiszen akkor igazán pihentető és feltöltő az énidő, ha a gyerekmentes, magára szánt időt az anya bűntudatmentesen tudja eltölteni.

Például amikor más anyák társaságát keresi, akár a játszótéri kapcsolatokban, akár egy olyan online közösségi csoportban, amik egymás segítésére jöttek létre. Ezek a kapcsolódások, és az ezekre (is) épülő énidő eltöltése azért nagyon fontos, mert enyhülhet az anya elszigeteltségének érzése.

A tökéletes anyakép, mint belső gát

Amikor egy anya úgy érzi, hogy akkor tökéletes anya, ha ő old meg minden problémát, ha 0-24 ben ott van a gyermeke közelében és meggyőződése, hogy csak ő tudja gondozni és ellátni TÖKÉLETESEN a kicsit, ha nem tudja kiadni a kezei közül ezeket a teendőket, akkor problémába ütközhet az énidő…

Érdemes ezekkel az elvárásokkal foglalkozni, ha valakiben önmagával szemben a tökéletes anya ideájának képe él. Mert ez a kép lehet egy hiedelem is, hogy minden dolgot csakis ő tud gyermeke körül tökéletesen elvégezni, miközben ebbe mások is bekapcsolódhatnának.

Jó szervezéssel akkor is lehet énidőt teremteni, ha pl. bébiszitterre nincs pénz. A kismamák egymás között is meg tudják oldani megbeszéléses alapon, hogy az egyik nap 1 vagy 2 kismama vigyáz több kicsire, míg az anyukák el tudnak menni ügyeket intézni vagy kikapcsolódni. Ha erre sincs mód, akkor a lakóhely szerinti kismamaklubokra érdemes fókuszálni, és azokat a lehetőségeket megkeresni, ahol a gyerekkel együtt ki lehet mozdulni.

Szeretnénk minden anyuka figyelmébe ajánlani az “Énidő anyaként – így teremts magadnak bűntudatmentes pihenést” című kiadványunkat, melynek lapozható formátuma itt érhető el >> https://noiszem.hu/enido-anyakent-a-buntudatmentes-pihenes/

Share