Országonként változik, hogy február 14-én, Valentin napon mire irányul a fókusz. Magyarországon a szerelmesek ünnepeként épült be a hagyományaink közé, de például Észt és Finnországban is a barátságok erejéről emlékeznek meg ezen az ünnepen.
A finnek ilyenkor a baráti kapcsolatokat számos módon, nagyon sok közösségi és egyéni programmal, közös szánkózással, korcsolyázással, eszem-iszommal ünneplik. Valamint ezt a napot képeslap – napként is számon tartják, mert február 14-én nagyon sok – barátságról, szeretetről szóló üzenetekkel teleírt – lapot küldenek egymásnak. 2015-ben például 3 millió lapot adtak postára a finn emberek. Apropó posta! A finn posta erre a napra nagy erőkkel készül, minden évben kortárs művészekkel készíttet bélyegeket és képeslapokat, így egyformán segíti a barátságok fennmaradását, valamint felpezsdíti országuk kultúráját is.
Hazánkban a barátságokra valamiért kevesebb figyelem jut, pedig egy jó barát kincset ér. Akiknek van, azok tudnának erről mesélni hitelesen és részletesen, milyen sok erőt ad egy-egy nehéz helyzetben az, ha egy barát fogja a kezüket. A Nőiszem is fontosnak érzi a barátságok életben tartását, mert a barátság a nők között is jelen van és jó esetben erős, értékeket és életet megtartó szövetség az a nők között. Mert a nőknek mindig, minden kultúrában, minden körülmények között erősnek kellett és kell lenniük. És ehhez az évezredes elváráshoz jól jön egy másik ember, egy másik nő támogatása. Egy igazi barátnő.
Mert a barátnő, majdnem családtag. Sőt szinte az, mégis más. Nem kevesebb, de más színekkel, más árnyalatokkal, más történésekkel teli a kapcsolat két ember között, mint a családban. Néha akár őszintébb is lehet, nyitottabb és egyenesebb, mert nincs annyi elvárás és nincsenek jelen a család történetéből, működéséből fakadó játszmák. Egy barátságban egyszerre lehet lágyabbnak, máskor keményebbnek lenni, mint a családban, mert más a látószög, más a visszacsatolás, és más az alaphelyzet is.
De milyen egy igazán jó barát?
Egy igaz barát nem irányít erőből, de mindig jelen van, ha szükség van a jelenlétére. Akkor is jelen van, ha fizikailag nem tud ott lenni, de jelen van mégis, mert elérhető. Elérhető és nem utasítja vissza a közeledést, a megkeresést. Nem pattintja le rosszkedvűen vagy unottan a másikat soha, vagy ha mégis, akkor annak okára őszintén kíváncsi a másik. Benn marad a helyzetben, a beszélgetésben, nem tágít és kicsalogatja a másikból a rosszkedv okát. Azelőtt oldja és enyhíti a dolgokat, mielőtt elmérgesedhetne valami jelentéktelen baj. Úgy kommunikál, úgy válaszol, úgy jelez, hogy érzékelteti, a másik fontos számára. Fontos akkor is, ha már nem a barát az első az életében, mert párkapcsolatban él, vagy akár saját családja is van már.
Az igazi barátságok nem „csak” túlélik a másik családalapítását, de meg is erősödnek az alakuló körülmények között. Mert abban a kohóban, ahol anyává edződik a másik, vele együtt izzanak a barátságok is. Nem szívódnak fel, tűnnek el nyomtalanul, mert az igazi barátnő ott marad. Végigkíséri a várandósságot, nem tűnik el akkor se, amikor az élet egy baba miatt a négy fal közé szorul. Odamegy akkor is, ha fáradt, nyúzott, a végletekig kimerült a másik. Amikor nem jó társaság, amikor a csillogó partik és közös utazások helyét más kalandok, más kihívások veszik át. Amikor egy ideig nem esik másról szó, csak arról, hogy aludt – nem aludt, evett – nem evett a baba. Amikor a másik szótára a gyerek nyelvére szűkül le és nehezen csalogatható elő a régi, a család előtti énje és vitalitása.
Nagyon sok barátság vérzik el akkor, amikor az egyik fél családot alapít, a másik pedig még egyedül él. Azonban az életesemények, az állomások eltolódása okozhat kis elcsúszást a barátságokban, de nagy, végletes törést soha.
Az igazán erős barátságokban építenek a régi közös élményekre és jelen van az a szeretet, elfogadás és a másikat mindenen átsegítő akarat, ami fenntartja a szövetséget. A gyerekszületésnél így nem unja a gyerekről való kommunikációt az, akinek még nem született baba, hanem kitereget a másik helyett, vagy vasal egy adag kisruhát, hogy aludni, pihenni tudjon a másik. Nem méltatlankodik azért, mert nem ugranak el egyet pizzázni úgy, mint régen, vagy nem feltétlenül jár majd el ettől kezdve másokkal pizzázni, hanem süt egyet, hogy a másiknak ne kelljen főznie. Mert csak így, egymás élethelyzetét és aktuális állapotát figyelemmel kísérve lehet életben tartani a barátságot. Mert a szövetség ettől eleven, hogy tudjuk, mire van szüksége a másiknak és abban a dologban feltételek nélkül, önzetlenül mindent beleadunk. És ez egy életen át kölcsönös marad.
