Aki, keres az talál. Keressük a fényt a Halloweenben.
Aki utálja az októbert, előbb-utóbb meg kell szeresse. Mert nem ez a legszebb hónap, na.
Ilyenkor már olyan fázós. A télikabát nem kerül elő, mert még korai. Ahogyan a hajnali felkelésekbe is korai lenne még belefásulni. De, hogy valami megváltozott szeptember óta, az tetten érhető, amikor még mindenki alszik és kilépek a gangra: mindig kicsit sötétebb az ecetfa felett az ég. Aztán egy szomszéd dühödten felrántja a rolót és egyszerre nappal lesz. Amikor délután megindulok a gyerekekért, már öregesen, de különös melegséggel hívogat a Gellért hegy színpompája – mi azonban hátat fordítunk neki és csörtetünk a házak sorfala között. Benézünk minden kapualjba, hátha papírgyűjtési lázunkat csillapíthatnánk némi friss reklámújság maradékkal.
Amúgy semmi bajom nincs az októberrel, hiszen „hűvös arany szél lobog”, meg a „kamrában egér rág”. De azért jó lenne valamivel feldobni az időt Karácsonyig a kötelező versek megtanulásán kívül is. S akkor itt van nekünk ez a Halloween, ami ugyan nem egy tősgyökeres magyar hagyomány (bár állítólag a régi magyarok buzgón faragták a töklámpásokat elűzött Salamon királyunknak a fogságban), de most már hiába is ágálunk ellene. Pár évtizede a boltok idényjellegű kínálatában nem jelent meg októberben a csontvázas kulcstartó, vagy a gumi pók, csak az akciós mécses és a művirág. De a temető sötétjében a sok kis gyertya végül mégis csodálatosan világított – hála nekünk, piromániás gyerekeknek. Viszont nyomasztó volt érezni a felnőttek néma gondolatait.
Mert kell egy kis játék és vidámság is, még ha a Halloween jelentős részben pogány szokásokból táplálkozik is. Még a név hagyján, mert az „all hallows eve” Mindenszentek estéjének régies formája. De például a töklámpás története egy kárhozott lélekről szól, aki életében, mint Fukar Jack, folyton rászedte az ördögöt. Aztán mégis pórul járt, mert halála után a mennybe nem mehetett érthető okokból, de az ördög sem eresztette be magához, hanem egy égő széndarabbal küldte végtelen útjára. A kis fényt Jack egy kivájt répába helyezte és azzal bolyongott a világban már Jack O’Lanternként.
Magam is sokáig követtem az ír és skót kivándorlók példáját és buzgón vájtam répa helyett immár a tököt, mit sem törődve a történet átkos hangulatával. Még mi, gyakorló keresztények is vitatkozunk azon, hogy például helyes-e vigyorgó fejet vájni a tökbe? És akkor a Halloween-partykról ne is szóljunk! Bár katolikus papok egy része kárhoztatja az új szokásokat, mások kevésbé szigorúak és vannak, akik szerint lehet akár közös ünneplést is tartani a magunk hívő módján: sejtelmes fényekkel, sütivel, különféle jelmezekkel (ebben az esetben például a vámpír már nem fér bele, de a csontváz a mulandóság jelképeként még esetleg igen, mégis inkább angyalok, szentek lennének a főszereplők).
Addig is, míg egészen biztosat nem tudok, átálltam a Martin lámpás készítésére, mely szokással egy magánóvoda német csoportjában találkoztam éppen október végén. Szent Márton napja ugyan kicsit később van novemberben, de a lámpás elkészítését előbbre lehet hozni a készülődés jegyében. A vékony és átlátszó papírra különféle mintát vágva sejtelmes fényeket kapunk.
Hogy mit teszünk a fénnyel, mi döntjük el. Idén szelíd türelemmel tekintek majd a vámpírfogú, boszorkánysapkás, csontváz cicanadrágos fiatalokra. Ha kell, a kislányomat elengedem az iskolai bulira, aztán majd megbeszéljük a látottakat. Én közben szeretettel gondolok a szentekre és a halottakra is – tényleg, a nagymamám mennyire fel lenne háborodva, ha ezt látná… Róluk szól majd november első két napja, és róluk Halloweenkor sem kell elfeledkeznünk. Amúgy meg, akár faragunk tököt, akár nem, most van itt az ideje a sütőtöklevesnek. Azt mindenképpen főzzetek, abból nem lehet baj!
Evarek
