A Mellrák elleni küzdelem hónapjában tényleg legyen fontos az egészség – mert bárki érintett lehet

Október 1-e a mellrák elleni küzdelem világnapja, de egy teljes hónapot, az egész októbert ennek a küzdelemnek szenteli az ország.

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület is egy teljes hónapig fókuszál erre a rendkívül fontos témára, több online és offline esemény is ennek fényében kerül megrendezésére. Kiemelt eseményként pedig október 13-án a „Szűrj az életedért!” elnevezésű konferencián ismert és elismert szakemberek, valamint az egyesület alapítója, Király Nóra is rámutat a megelőzés, a szűrővizsgálatok fontosságára.

Ha meg szeretnénk fogni a mellrák elleni küzdelem lényegét, akkor azt mondhatjuk, hogy a gyógyulás nagyon sok esetben a rendszeres és időben elvégezett vagy elvégeztetett szűrővizsgálatokon múlik.

Mert ha az elváltozást a legelején sikerül kiszűrni, akkor szinte száz százalékos esély van a gyógyulásra. Minél később észleljük bajt, minél később fordulunk orvoshoz, annál inkább romlanak az esélyeink a dolgok szerencsés kimenetelére.

Nőként óriási felelősségünk van abban, hogy a környezetünkben élő többi nő velünk együtt komolyan vegye a szűrővizsgálatok bevállalását, valamint az önvizsgálat módszerének pontos elsajátítását és rendszeres gyakorlását.

A példamutatás és a nyílt kommunikáció ebben az esetben is életet menthet. Ha merünk beszélni a saját tapasztalatainkról, ha társaságban nem kezeljük ezt unalomig ismételt témaként, ha nem legyintünk erre az eshetőségre, akkor nagyobb motivációval áll tükör elé a barátnőnk, a kolléganőnk vagy éppen az édesanyánk. Mindazok, akik úgy hiszik, hogy védettek a daganatos megbetegedésekkel szemben. Mert az biztosan csak másokat érinthet, őket nem. Pedig bárki érintett lehet. A legkörültekintőbb óvintézkedések mellett is felütheti fejét szervezetünkben a rák. A mellrák pedig mint tudjuk, előkelő helyet foglal el a nőket érintő daganatos megbetegedések között.

Minden 10. nő, vagy másként tízből egy nőnek szembe kell nézni ezzel a betegséggel és ez akkor is ijesztő szám, ha abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy mi vagyunk az a bizonyos kivétel.

Az emlődaganat jellemzően a 40 feletti korosztályt érinti, különösen a klímaxba lépő vagy azon átesett nők tartoznak a rendkívül magas kockázatú csoportba. Ám nem csak az a korosztály van veszélyben, hiszen a megbetegedések körülbelül 20% -a fiatalabb nőket érinthet.

Mik lehetnek a legjellemzőbb kockázati tényezők?

  • korai menstruáció, amikor az első havivérzés 12 évesnél fiatalabb korban jelentkezik először
  • késői menopauza (55 év után) – bár egyéb élettani szempontok miatt kifejezetten kellemes, hogy másokhoz képest később jelentkeznek a klímax- szal együtt járó kínzó tünetek, a melldaganatos megbetegedések szempontjából ez rizikófaktor
  • szülésen át nem esett, vagy 30 éves kor felett először szülő nő
  • öröklött hajlam – különösen nagy családi halmozódás esetén
  • korábban már lezajlott daganatos megbetegedés, emlőrák a kórtörténetben – kifejezetten veszélyes és nagyon gondos, kiemelt figyelmet kívánó helyzet
  • emlőszövet sűrűség
  • mozgásszegény életmód, elhízás – több kutatás is foglalkozott ezzel és talált összefüggést a jelentős elhízás, rossz táplálkozás, mozgásszegény életmód és a daganatos megbetegedések között.
  • dohányzás
  • nagymértékű alkoholfogyasztás

Hogyan zajlik az önvizsgálat?

  • Tekintsük meg az emlőit alaposan, nincs e rajta bármilyen elváltozás, különösen a bőr szövetének megváltozása üzenhet, valamint a bimbók elváltozásai lehetnek szembetűnőek Figyeljük meg van e szivárgás, esetleg behúzódtak e a bimbók, nem vastagodott e meg a bőr valahol.
  • Jól megvilágított, tiszta foncsorú tükörben nézzük meg elölről és oldalról is a mell formáját, nincs e méretbeli, alaki elváltozás. Gyakran csak az egyik mell érintett és z árulkodik a megváltozott mellmérettel
  • Mindezt felemelt karokkal is ismételjük meg.
  • A bal karunkat továbbra is felemelve körkörös mozdulatokkal, zárt ujjakkal tapogassuk át a mellünket, nincs e kis göb, elváltozás, apró csomó a mellszövetben. Ezt ismételjük meg az ellenkező oldalon is.
  • Ugyanezt fekvő helyzetben, az érintett oldali vállát alátámasztva, egyik majd másik kézzel is ismételjük meg. A vizsgált oldali karunkat vizsgálat alatt nyújtsuk a fejünk fölé.
  • Következő lépésben a mell és a hónalj közti területet, és a hónaljunkat is ugyanígy vizsgáljuk át felemelt, illetve törzs mellé eresztett kar pozíciójában is.

Október 1 a mellrák elleni küzdelem világnapja, legyen számunkra is az a nap, amikor elkezdünk foglalkozni egészségünkkel. Karikázzuk be ezt a dátumot a naptárunkba, legyen szem előtt egész hónapban ez a küzdelem. Érezzük magunkénak akkor is, ha minket és minden közeli barátot vagy ismerőst megkímélte ez a betegség. Mert a mellrák a legváratlanabb módon és szinte észrevétlen érkezik. Nagyon is tudatosan kell figyelni önmagunkat ahhoz, hogy a kezdetek kezdetén otthon észleljük. vagy nagyon egészségtudatosnak kell lennünk, vagy azzá kell válnunk, hogy az egészségügy által ajánlott szűrővizsgálatokat (soha) többé ne blicceljük el.

Share
0 kedvelés
Előző bejegyzés: Kiadvány a mellrák elleni küzdelemértKövetkező bejegyzés: Idén először megrendeztük a “Szűrj az életedért” elnevezésű konferenciánkat, a mellrák elleni küzdelem jegyében

Kapcsolódó bejegyzések

Iratkozz fel hírlevelünkre
Legfrissebb
Facebook