“Anyanyelv. Nem véletlen, hogy a világ népeinek nagy részénél a nyelv fogalmát és jelentését az anyához kötik. A születés csodájához, az emberi test melegéhez, a szeretet mélységeihez, a hűséghez, a féltéshez, a befogadáshoz, a teremtéshez. Az anyanyelv öröklött vagyonunk, sejtjeinkbe szövődő tulajdonunk, az anyanyelv egyenlő vállalt önmagunkkal.” (Dobos László)
Ez a gyönyörű, mindenkihez a saját nyelvén szóló világnap egy szomorú esemény emlékére született. 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. A döntés elleni tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, és a tiltakozás megakadályozása közben a rendőrség öt diákot megölt közülük.
Ebből a megrázó eseményből is látható, hogy az édes anyanyelve valódi érték minden nép, minden népcsoport számára, egy olyan kincs, amiért érdemes síkra szállni és küzdeni. Egy olyan közös jelrendszer, amely jóval több annál, hogy az azonos nyelvet beszélők könnyedén megértik egymást. Az érzelmek szintjén közös az anyanyelv. Nem véletlenül mondják, hogy szeretni és álmodni a saját nyelvén tud igazán az ember.
Mintha az anyatejjel szívná magába mindenki azt, az anya ölelése, dajkálása ültetné el az anyanyelv ritmusát, dallamát a szívben. Kerüljünk bármilyen nyelvi közegbe, teljen el akárhány évtized más országban, az anyanyelvét érzelmi szinten senki se tudja elfelejteni. Felismeri azt akár egy szótöredékből, vagy egy mondat ritmusa alapján. És legyen bármilyen kalandos és sok új élményt hozó egy utazás, szinte megnyugszik a lélek, amikor olyan helyre ér, ahol gyermekkora nyelvén, az anyanyelvén szólhat másokhoz.
A magyar nyelv (számunkra mindenképp) a legszebb nyelv a világon és mérhetetlenül gazdag az a szókincs, amiből válogathatunk gondolataink közléséhez, a beszédhez. Körülbelül egymillió magyar szó létezik, amelyből a Magyar Értelmező Kéziszótár nagyjából hetvenezret tartalmaz csupán, és ez a hetvenezer szó is olyan pazar, olyan színpompás, olyan gazdag mondatalkotást, olyan kifejező, olyan sokrétű, olyan érzelem-gazdag beszédet segít elő, ami szinte egyedülálló a világon. Nincs olyan érzelem, amit magyar nyelven ne tudnánk elmondani a másiknak. De ugyanez az elv érvényes minden anyanyelvre.
Nelson Mandela szerint „Ha egy emberhez olyan nyelven szólsz, amit az ért, ez azt jelenti, hogy az értelméhez szólsz; ha viszont az anyanyelvén beszélsz hozzá, ez azt jelenti, a szívét érinted meg.”
Ezzel a gondolattal maximálisan egyet kell értenünk, még úgy is, hogy ezt a gyönyörű gondolatot nem magyarul fogalmazta meg, hanem a saját anyanyelvén, de értette és megértette másokkal is a lényeget: a közös anyanyelv közös bölcsőt jelent.
A magyar nyelvet szerencsére sikerült megőriznünk még úgy is, hogy hazánkban 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv. Ma jelenleg 14-15 millióra tehető a magyar anyanyelvűek száma a világon és egyik legnagyobb feladatunk anyanyelv megőrzés-művelés vonalon, hogy ez a szám ne csökkenjen.
A határon túl élő, a magyar nyelvet magáénak valló magyar kisebbségek anyanyelv használatának elősegítése is kiemelkedően fontos feladat, ahogy a magyar nyelv szépségének és tisztaságának megőrzése is mindannyiunk feladata.
Természetes folyamat, hogy alakul, változik, fejlődik, máshol kopik egy nyelv. Ezek a változások minden nyelvben tetten érhetőek, de nem mindegy milyen sebességű és még inkább és milyen mértékű és mélységű változásokról van szó. Jelenleg a magyar nyelvre az angol szavak beszivárgása a jellemző és ezt a folyamatot erősíti, illetve gyorsítja az internethasználat is. A helyesírási készségeket pedig erőteljesen rombolja a billentyűzettel való írás, illetve az SMS-nyelvezet, a rövidítések használatának elterjedése.
Mit tehetünk az anyanyelvünk megőrzése érdekében, mi édesanyák?
Beszéljünk szépen, tisztán gyermekeinkhez. Beszéljünk sokat. Énekeljünk, mondjunk mondókákat, de leginkább meséljünk sokat. Az élőszavas mese gyökeret ereszt a gyermekszívekben, és virágot hoz. Ha szép gondolatokkal, szép szavakkal ültetjük tele a gyerekek lelkét, ha nem kapkodjuk el, nem halogatjuk, nem helyettesítjük mással a mesemondást. Ha jelen vagyunk a gyermekek mellett estéről estére, ha nem spóroljuk meg a szót, ha nem sajnáljuk az időt arra, hogy magyarul dajkáljuk álomba gyermekeinket, akkor élő marad az anyanyelv.
Bár jelenleg a magyar nyelv nincs közvetlen veszélyben, nincs a „kihalás” peremén, de nagyon sok más nyelv igen. A Földön több mint 6000 nyelvet beszélnek, ezeknek körülbelül a fele már veszélyben van. Havonta (más források szerint kéthetente) két, őshonos lakosok által beszélt nyelv hal ki. Ez pedig ijesztő tendencia, mert azt üzeni: a nyelvek kihalásának folyamata szinte megállíthatatlan. Ez ellen pedig mindenki a saját anyanyelvén tud tenni.
Nekünk, hétköznapi embereknek talán csak annyi a feladatunk, hogy napi szinten, a család, a közösség szintjén őrizzük meg és adjuk át a saját kincsünket szóban, dalban és írásban, adjuk át kitartóan és bátran a semmi mással nem helyettesíthető édes anyanyelvünket.
Az ENSZ február 21-ét nyilvánította az Anyanyelv Nemzetközi Napjává 1999-ben, s a következő évben, 2000-ben ünnepelte először méltó helyén a világ az anyanyelvet.
cikk forrása: ficsakblog.hu
