Marilyn a könyvtárba vinné a teát, ha meghívna bennünket egy délutáni beszélgetésre. Körbenézve elcsodálkoznánk a több, mint 4000 könyvön, ami körülveszi őt. Ezek között nagyon sok gyűjtői példány is akad, sok első kiadás. Büszke mosollyal nyugtázná elismerő tekintetünket, azután kecsesen letelepedne az egyik kényelmes fotelbe.
A gyermekkoráról keveset és kissé keserűen beszélne, hiszen az árvaházak és a 11 nevelőszülő-pár, akiknél megfordult, nem idéznek benne kellemes emlékeket. Elmondaná, hogy már 16 évesen férjhez ment a húsz éves szomszéd sráchoz. Sok választása nem volt, hiszen, ha nem teszi, kiskorú révén megint az árvaházban kötött volna ki. A négy évig tartó házasság végül válással végződött. A mindenki által jól ismert huncut mosollyal mesélné, hogy a volt férje később újraházasodott. és a mendemondák szerint az új feleség nem engedte, hogy akár egyetlen filmjét is megnézze.
Amúgy hogy tetszik a nevem? – kérdezné hirtelen témát váltva. – A Monroe anyám lánykori neve volt. Mielőtt a Marilyn Monroet választotta, modellkedéshez használta a Jean Norman és a Mona Monroe neveket is és eredetileg a Jean Adair-t szerette volna filmes álnévnek. Végül a Marilyn Monroe-nál kötött ki, de csak 1956-ban vette fel hivatalosan ezt a nevet. Szeretett a nevekkel játszani, a hotelekbe például az inkognitója megőrzése végett Zelda Zonk néven jelentkezett be.
Tudatosság, szorgalom és csillogás
Karrierje 1944-ben kezdődött, amikor a gyárban, ahol dolgozott, motivációs fotókat készítettek a fronton harcoló katonáknak női munkásokkal. Bár végül egy képe sem jelent meg ebből a sorozatból, a fotósnak annyira megtetszett, hogy segített beindítani modellkarrierjét. Marilyn leszerződött egy modellügynökséggel, a javaslatukra kiegyenesíttette és kiszőkíttette a haját. Elköltözött a férjétől és önálló életbe kezdett. Nevetve mesélné, milyen ambiciózus és szorgalmas volt. Imádta az önálló élet és önálló kereset minden percét és centjét. A kérdésre, hogy hogyan menedzselte magát ilyen jól, cinkosan azt felelné, hogy 168-as IQ-val nem volt olyan nehéz. Sokkal nehezebb volt elrejtenie az intelligenciáját, hiszen az nem illett a róla kialakult képbe.
A fotózások után a 20th Century Fox-hoz szerződött. Bár az első hat hónapos szerződése alatt nem játszott semmilyen filmben, intenzíven készült a sztárságra. Éneket, táncot és színészetet tanult. Elmélázva mesélné, hogy a sok munka és a tudatosság meghozta a gyümölcsét. A karrierje beindult, olyannyira, hogy a Reggeli Tiffany-nál főszerepére őt szerette volna Truman Capote, aki szerint elképesztően jól játszott. Végül nem vállaltam el a szerepet, mondaná, mert túlzottan beskatulyázott volna a buta szőke szerepébe, amivel amúgy is folyamatosan küzdöttem. Ha megkérdeznénk, mit utált a legjobban a színészkedésben, akkor nevetve két dolgot említene, a szövegtanulást, amire képtelen volt, és a kamerát. Sokáig iszonyú lámpalázzal küzdött.
Elmesélné Hollywoodról, hogy imádta Clark Gable-t, amikor a férfi meghalt, két napig sírt, és azt is, hogy míg ő eleinte csak 100.000 dollárt kapott egy filmért, addig Elizabeth Taylor ennek az összegnek a tízszeresét zsebelte be. Hatalmas sikerei és népszerűsége ellenére bosszúsan mondaná, hogy bár Golden Globe-ot kapott a Van, aki forrón szereti-ben nyújtott alakításáért, de Oscart sosem nyert. Imádtam az ötvenes éveket – nevetne. És valóban, abban az időszakban ő volt Hollywood koronázatlan királynője. Majdnem 30 nagysikerű produkcióban szerepelt, volt köztük sok olyan is, ahol rácáfolt a buta szőke nő szeretotípiájára.
A befolyását arra is felhasználta, hogy Ella Fiztgeraldot bejuttassa a Mocambo klubba, ami az egyik legnépszerűbb éjszakai szórakozóhely volt akkoriban. Fitzgeraldnak nehézségei voltak a karrierje kezdetén, mert a bőrszíne és a testalkata miatt nem akarták alkalmazni. Marilyn imádta a zenéjét, így felhívta a klub tulajdonosát, hogy ha felveszi Fitzgeraldot, akkor ő minden este ott fog ülni az első sorban. Fitzgerald elkezdett énekelni a Mocambo-ban, Marilyn pedig, ígéretéhez híven, ott ült az első sorban, hatalmas sajtóérdeklődést generálva a klubnak és az énekesnőnek is.
Kicsit szégyenkezve mondaná el, hogy volt időszak, amikor két-három különböző méretűt is kellett neki csináltatni ugyanabból a ruhából egy-egy forgatásra, mert olyan gyorsan változott a súlya. A folyamatos jojóhatástól nem tudott megszabadulni. A ruha, amiben az elnöknek énekelte a Happy Birthday, Mr. Presidentet, olyan passzentos volt, hogy percekkel azelőtt igazították rá, mielőtt kiment a színpadra. Azután elmondaná, hogy túl sok volt neki a hollywoodi stressz és a magánéleti problémák. Összecsaptak a feje felett a hullámok.
Három gyermektelen házasság
A második férjéről, Joe DiMaggioról, szeretetteljes mosollyal beszélne. A házasságuk alig egy évig tartott, mert a férfi az ikonikus fehér fellibbenő szoknyás felvételen annyira kiborult, hogy tettlegességhez folyamodott, ami miatt elváltak. A barátságuk azonban sosem szakadt meg.
Marilyn elmondaná, hogy mindig szerette az intelligens férfiakat. Harmadik házasságával sem cáfolta meg ezt. Arthur Miller drámaíró mellett sokáig úgy érezte, hogy megtalálta a boldogságot. A férfi neki írt szerepeket, de végül négy év és két sikertelen terhesség után a házasságuknak vége lett.
Marilyn nem lenne büszke arra, ami ezután következett. Az egészsége hanyatlani kezdett, elhatalmasodott az endometriózisa és hatalmas fájdalmat okoztak az epekövei. A sok gyógyszertől drogfüggő lett, ami miatt a Miller által írt The Misfits film forgatását is fel kellett függeszteni.
A Kennedy-ekhez fűződő viszonyáról nem szólna egy szót sem, de hatalmas fájdalom sugározna a szeméből. Majdnem akkora, mint amikor arról beszél, hogyan élte meg a sikertelen terhességeket. Nagyon szeretett volna anya lenni, hogy egy babának megadhassa a biztonságot és szeretetet, amit ő sosem kapott meg.
A beszélgetést végül azzal zárná, sokszor említették, hogy a The Misfits-ben mennyire hihetetlenül jól beleéltem magam a mély, fájó érzésekbe. A száját gunyoros mosolyra húzná és annyit mondana: “Nem volt nehéz. Jól ismerem a mély fájdalmat.”
Eszter
