Nagyon sokféle oka lehet annak, ha a szilveszter napját egyedül töltjük, és ha nincs még ebben tapasztalatunk, akár ijesztő is lehet a gondolat, hogy az év egy ennyire fontos és szép eseményét egyedül éljük meg.

Természetesen nagyon fontos különbség van abban, hogy ezt a helyzetet valamilyen kényszer szülte vagy mi magunk döntöttünk így.

Mert lehet egy munka miatt ragadtunk külföldön és nem így terveztük ezt a napot, de lekéstük a repülőjáratot vagy a vonatot. Az is előfordulhat, hogy a covid húzta keresztbe a terveinket. De közbejöhet egy szakítás vagy mosolyszünet a párunkkal esetleg összezördültünk a családdal, a barátokkal, és ha nem sikerül erre a napra a megbékélés, akkor nehezebb lehet ennek a különös helyzetnek az elfogadása és megszervezése.

Dönthetünk azonban úgy, ez a szilveszter éppen attól lesz különleges, hogy magunknak adjuk az egész napot. Egy teljes napnyi énidőt adhatunk magunknak, és ha ez tudatos megélés, akkor eszünkbe se jut azon szomorkodni, hogy nincs társaságunk.

Az is lehet a háttérben, hogy nagyon elfáradtunk az év folyamán és másra se vágyunk, mint enni egy jót és aludni egy hatalmasat az év utolsó napján. És higgyük el, ezzel sincs semmi baj.

Ám bármi is az ok, lehet véletlenek sorozata a háttérben vagy tudatos és minket erősítő döntés, a lényeg, hogy hozzuk ki a helyzetből a számunkra lehető legjobbat.

Tegyük próbára erőnlétünket!

Senki se mondta, hogy a szilveszter napját 0-24 órában a lakásban kell tölteni. Nyugodtan mozduljunk ki, sétáljunk egy nagyot vagy húzzunk futócipőt. Egy kiadós adrenalin-löket csak jót tehet velünk.

Együnk jókat!

Ám ha úgy döntünk, azzal sincs baj, ha ezen a napon nem megyünk sehova. Ha ez az elgondolás, akkor vásároljunk be előre és tervezzük meg az egyszemélyes menüt. Az is előfordulhat, hogy éppen azért, mert csak egy személyben kell gondolkodni, olyan exkluzív finomságot is kigazdálkodunk a költségvetésünkből, amit egy sok emberes házibuliban sose tehetnénk meg. Most azonban igen, és miért ne, ha az év utolsó napján igazán szeretnénk jól érezni magunkat.

Fedezzük fel a saját otthonunk kényelmét!

Az év során ritkán gondolkodunk el azon, milyen szerencsések is vagyunk, mert van fedél a fejünk felett, van világítás, fűtés az otthonunkban. Érdemes egyszer egy évben tudatosan rátekinteni erre a helyzetre és őszintén örülni annak, ami megadatott. Ha ezen túl vagyunk és a fürdőnk alkalmas egy házi wellness programra, akkor ne sajnáljuk magunktól a fürdőhabot. Élvezzük a kényelmet ráérősen és nagyon tudatosan. Legyünk szívvel-lélekkel is jelen a pillanatban, hiszen nem sürget éppen senki, nem kell kiugrani a kádból, nem kopogtatnak ránk, hogy siessünk már, másnak is kell a fürdőszoba.

Kényeztessük a lelkünket és az elménket!

Egy egész nap állhat a rendelkezésünkre ahhoz, hogy olyan filmeket nézzünk meg, amiket már régen szerettünk volna, vagy hogy az éjjeliszekrényen tornyosuló könyveket végre kézbe vegyük. Az olvasás igazi luxus, éljünk vele.

Írjunk hálanaplót vagy hálás szavakkal teli levelet!

Ezzel a művelettel érdemes élni, mert nem csak felszabadító erejű és megtisztító élmény lehet, de egyben megerősíthet is minket a jövőre nézve. Amiért hálásak vagyunk azt megkaptuk, az a miénk, azzal számolhatunk a továbbiakban is. Fogalmazzuk meg kéréseinket is, legyünk nagyon pontosak és tudatosak ebben. Higgyük el, hogy egy ilyen „gyakorlat” után sok minden tisztábbá válik előttünk és könnyebb lesz elfogadni az adott helyzetet is.

Hívjunk fel mást, aki hasonló helyzetben van!

Szinte biztos, hogy az ismerősök közül más is lehet hasonló cipőben, ne féljünk felhívni őket vagy csetet kezdeményezni. Néhány kedves szó, esetleg egy kiadós beszélgetés még inkább segíthet kitölteni a társas űrt.

Ha azonban magunk akarunk lenni, mert azt mi így szerettük volna, akkor kapcsolódjunk le a netről, és élvezzük a szabadságot, ami ezzel jár.

Share