Befogadnád az otthonodba az utolsó órás Máriát és Józsefet?
Az adventi időszak egyik legmeghittebb pillanata a szentcsalád-járás rítusába való bekapcsolódásunk óta, mikor otthonunkba fogadjuk, majd néhány nap után továbbvisszük más családokhoz a szállást kereső szent család képét. A szokás megismerését két kisgimnazista fiúnk iskolájának, a váci piarista gimnáziumnak köszönhetjük. A magyar honban korábban mindenütt ismert adventi szokás szerint az iskola osztályközösségeiben lehetőség nyílik a szent családot ábrázoló, előzetesen a templomban megáldott kép kézről-kézre adására, hogy aztán karácsony előtt visszaérkezzen a rendházba. A családok advent idején hozzák-viszik egymás közt a befogadást kereső szent család képét és az általa közvetített áldás nem marad el…
A szemérmes szertartást előre meghatározott sorvezető segíti, melynek keretében a gyerekek osztálytársai és családjaik járják körbe egymás otthonait, hogy egy-egy órácskát együtt töltsenek énekléssel, imádkozással és persze azt követően ismerkedéssel, beszélgetéssel, játékkal. Az online kapcsolódásokkal átszőtt világban különös érzés egyszer csak nagyon is valóságosan, fél-ismerősökkel, legfeljebb a szülői értekezletek, iskolai ünnepségek során látott szülőtársakkal és csemetéikkel hirtelen olyan helyzetbe kerülni, ahol ugyan segít bennünket a megadott énekek, imák sorrendje, de mégiscsak nekünk, magunknak kell egy asztal körül közösséggé válnunk, Jézus életünkbe fogadását egymás előtt is láthatóvá téve.
Valljuk be, nemigen vagyunk ehhez szokva, dadogva, sután kezdődik minden egyes alkalom, hisz nem szokás a hitünk megvallása, sokszor még a családoknak sincsenek kódjaik a legszemélyesebb hitbéli meggyőződések egymás előtti kinyilvánítására. De eddigi tapasztalataink szerint mindig feloldódik a kezdeti görcs és valóban áldás száll az Isten nevében egybegyűlt alkalmi kis közösségre: remek hangulatban zajlik a gyertyafényes este. Idegenből ismerőssé leszünk egymás számára, a gyerekek pedig – hál’ Istennek általában nem is kevesen – pillanatok alatt egymásra hangolódnak és egy klasszikus gyerekzsúr zsivaját szolgáltatják aláfestésül a szülők döcögősebb ismerkedésének.
Mindez megteremti a lehetőségét annak, hogy a hitünket megvallva, együtt készüljünk az egyik legszebb, leginkább várt ünnepre, a karácsonyra. Kiszakít egy pillanatra a mindennapokból, az év végi hajszoltságból. Nagy kegyelem, ha van olyan közösségünk, ahol megélhetőek, átélhetőek ezek a pillanatok. Köszönet érte az iskolának és a vállalkozó szülőknek.
Talán nem volna rossz gondolat, ha a szent család-járás szélesebb körben is ismertté, elterjedtté válna, és minél többen bekapcsolódnának a szokás gyakorlásába. Nemcsak egyházi iskolák osztályközösségei, de baráti-, szomszédközösségek is ugyanúgy érdemesek lehetnének arra, hogy tagjaik ily módon – saját komfortzónájukból tudatos elhatározással kissé kilépve – nyíljanak meg egymás előtt.
Hozzánk a szent család érkezésével kopogtatott be idén is az igazi advent. A sötétségből a fény felé vezető úton meghitt közösségben tehettük meg együtt az első, csetlő-botló lépéseket, és bepillanthattunk olyan családok életébe, akik számára a karácsony ugyanúgy nemcsak kedves hangulat, alkalom a „kellemes” együttlétre, de életbevágó kérdés is: Jézus életünkben való megszületéséről, a bele való kapaszkodás örök lehetőségéről üzen.
Lotte
