Harmadik gyermekünket várjuk éppen, aki a két lány után fiú lesz. Egy, számomra a téma avatott szakértőjének számító barátnőmet faggattam arról, szerinte min múlik a jó testvérkapcsolat. Azt látom, hogy ők az öccsével felnőttként szeretik és segítik is egymást. Anyaként, azt gondolom, természetes a vágyam, hogy nálunk is harmonikus legyen a kapcsolat a gyerekek között. A barátnőm azt válaszolta nekem, hogy sok mindenen… de a szülőkön sok múlik (na, köszi…), és hozzátette, készüljek fel a legrosszabbra a kisbaba érkezése után. Majd elmesélte, nagytestvérként ő hogyan viselkedett a betolakodóval. Édesanyjuk minden este gondosan kikészítette nekik a vízzel teli fogmosó poharakra szép vízszintesen a fogkeféket, rá a fogkrémet és pár percre egyedül hagyta őket, hogy leszedje a vacsoraasztalt. Kedves barátnőm kihasználta a pillanatot: szépen kiöntötte a vizet, és belepisilt az öccse fogmosó poharába. Hónapok teltek el ebben a rituáléban, mire az édesanyjuk rájött a turpisságra. Amikor lányát kérdőre vonta, és a miértekről faggatta, ő annyit mondott, csak egy kicsit szerette volna megmérgezni a tesóját. Édesanyjuk ugyanis előzőleg többször hosszan magyarázta, a pisi milyen mérgező…
Arról már volt tapasztalásom, milyen, ha egy tesó érkezik a családba, hiszen a nagyobbik lányomnak is lett egy húga, de most a kisebbik testvér szemszögéből is szerettem volna megvizsgálni a dolgokat. Akárhova fordultam, akármit néztem, olvastam, kérdeztem, minden ezzel kapcsolatos információ a nagyobb szemszögéből szemlélte a helyzetet. A tesós mesekönyveket hamar kizártam, mert azok mind csak az első testvér érkezéséről – tisztelet a kivételnek, pl. Szia, Baba! – regélnek. (Hozzáteszem Boldizsár Ildikó: Mesék testvérekről testvéreknek c. könyve is zseniális.) Pszichológusként és anyaként így hát elkezdtem saját kútfőből mesélni, rajzolni, mutogatni, és felidézni azt az időszakot, amikor az elsőszülött lányomat vártam, ami láthatóan nagyon tetszett nekik, és érdeklődve figyelték a történeteimet. A baba-mama kapcsolatanalízis során pedig a kisfiúnknak mutattam be a lányokat, milyenek, mit szeretnek, és ha a lányok jöttek oda, minden esetben jeleztem nekik, hogy az öccsük mit kommunikál, érez a testemben velük, vagy mással kapcsolatban. Ez nagyon szépen működött és beépült a családi rendszerünkbe.
Második lányom születése előtt is hasonlóképpen zajlott a felkészítés, aztán jött a véres valóság, és a legérdekesebb, hogy nem is neki volt a legnehezebb, hanem nekem. Látnom a szenvedésüket, hogy egy anyán kell osztozni. A férjem szerint ez egy zéró összegű játszma, és igen, sok fájdalommal, ambivalenciával jár. Rengeteg energiám ment el arra, és folyamatos készenléti állapotban voltam, hogy kiegyensúlyozzam a kapcsolatukat. Sokat beszélgettünk erről a párommal, én elsőszülött vagyok és egy 11 évvel fiatalabb öcsém van, kvázi egykének minősülök, a férjem harmadik gyerek és 2 nővére van, akik szintén jóval idősebbek nála. Sajnos, saját mintánk igen csekély volt erre a nehezített élethelyzetre. Ráadásul szerettem volna, ha a gyerekeim jobb testvérek lesznek, mint mi magunk voltunk. Anyaként meg fájt, hogy sokszor úgy reagálok, ahogy nem is akarok, az elején meg még azt sem értettem, miért van ekkora különbség a testvérek között.
Hozzáláttam hát a szakirodalom kereséséhez, de azt tapasztaltam, hogy míg a hogyan tudok nőies nő lenni, bennünk élő Istenek férfiaknak, nárcisztikus a párom stb. témában rengeteget lehet olvasni, ebben a problémakörben szinte semmit. Aztán eljött a karácsony, és a férjem meglepett az Ölelni vagy ölre menni c. könyvvel. Izgatottan kezdtem el lapozgatni, és már rögtön az elején találtam 3 nagyon hasznos információt benne, amit most szeretnék közkinccsé tenni. Aztán mindenkit arra kívánok buzdítani, hogy rohamozza meg a könyvesboltot és szerezze be L. Stipkovits Erikától a fent említett művet, csak mert jó, ha a polcon van, és az is lehet, hogy még a gyerekeink és unokáink is haszonnal fogják forgatni, amikor ők válnak szülővé.
Szóval mi az, amit tanultam belőle:
Először: Brenda Volling és Jay Belsky amerikai pszichológusok kutatási eredményei szerint: a testvérek közötti jó együttműködés, a proszociális viselkedés nagymértékben függ az apa facilitáló, támogató magatartásától, az apai szeretet, törődés megnyilvánulásaitól. Úgy látszik, hogy a konfliktusok elkerülésének képessége, a békés egymás mellett élés az anyai kötődéssel, míg kifejezetten a védő, támogató viselkedés, az erő helyes, visszaéléstől mentes használatának képessége az apai kötődéssel áll szoros kapcsolatban. A gyerek az anyával való együttműködés és a konfliktuskezelés történetét használja a testvérkapcsolatokban, ennek munkamodelljét alkalmazza testvéreinél is. Ám azt csak az apától tanulhatja meg, hogyan ne éljen vissza az erőfölényével, helyzetével, hogyan használja jobb képességeit testvérei segítésére, ösztönzésére.
Másodszor: A szülők közötti viszonyulást, kapcsolódást másolják le gyermekeink, hiszen számukra ez az elsődleges szocializációs minta. Ha mi fasírtban vagyunk, veszekszünk, ők is elkezdenek így viselkedni.
Harmadszor: Rengeteg ötletet kaptam ahhoz, milyen elsőszülöttnek, másodszülöttnek, és harmadszülöttnek lenni, hogyan tudom a gyerekeimet támogatni testvérszerepeikben.
A könyv lerántja a leplet az ikrek mítoszáról, külön fejezetet szentel az írónő a parentifikált gyermekekről, és nem hallgatja el azt sem, milyen fájdalommal jár egy beteg, vagy halott testvér a családban. Olvashatunk arról is, milyen egy készen kapott kapcsolat, az élet a mozaikcsaládokban testvérként.
A Védőháló című fejezetben olyan gyakorlati útmutatók szerepelnek, amiket akár kritikus élethelyzetben is elő tudunk venni, vagy egy ismétlődő negatív mintára hívják fel a figyelmünket, amit ki lehet küszöbölni. Nézzük a példákat!
- Nézzünk bele saját szülői tükrünkbe!
- milyen a szerepem az eredeti családomban, a születési sorban?
- melyik gyerekem az, aki ugyanazt a helyet tölti be?
- milyen vele a kapcsolatom, gyakran kivételezek vele, vagy éppen távolságtartó vagyok?
- Vizsgáljuk meg, mennyire jellemző az eltérő szülői bánásmód? (ezt érdemes a szülőtársunkkal együtt kitölteni, sőt a nagyobb kamaszgyerekek is megtehetik a saját szemszögükből) 1-5 között adjunk pontszámot.
- megdicsérem
- amikor vele beszélek, folyton fegyelmezem
- helytelenítem a cselekedeteit
- nevetünk együtt
- a büntetés, amit kiszabok rá inkább a hangulatomtól függ
- eszembe jut, hogy gyermekem általában nehezebben kezelhető
A testvérkapcsolat felnőttkorban is mélyíthető, jöjjön erre is pár gyakorlat:
- Éljünk tabuk nélkül! Vannak olyan kínos események, amelyekről mindenki tud, mindenki sejt valamit, mégsem beszélnek róluk. Ezek a tabuk sok szorongás forrásai, oldjuk fel őket!
- Beszélgessünk testvéreinkkel befejezetlen mondatok segítségével!
- Abban mindenképpen ugyanolyanok vagyunk, hogy…
- A te segítségeddel…
- A legjobban akkor haragudtam rád, amikor…
- Szeretném, ha a jövőben…
- Készítsük el testvérkapcsolatunk érzelmi idővonalát!
Testvérünkkel külön-külön rajzoljunk idővonalat születésünktől napjainkig, majd töltsük meg tartalommal. A vonalon rajzoljuk be azokat az életeseményeket, amik fontosak voltak számunkra, pozitív vagy negatív értelemben.
Talán nem szükséges hosszan taglalni, milyen fontos, hogy feltárjuk és rendezzük kapcsolatainkat a testvéreinkkel, és tudatosan, sérülések nélkül tereljük gyermekeinket a jó testvérkapcsolat, ezáltal a harmonikusabb felnőttkor felé.
Noémi
