Rögtön különbséget kell tennünk, hogy azért visel-e valaki bizonyos típusú lábbelit, mert az a szívügye, vagy mert azt kell hordania. Simán el tudom képzelni, hogy egy bolti árufeltöltő örömmel menne csinos balerinacipőben dolgozni, ám munkájához mégiscsak egy sportosabb darab a megfelelő. Igazán érdekes lenne egy cégvezető hölgy körömcipő helyett tornacsukában, nem túlzottan passzolna a kosztümjéhez. Egy egész nap állómunkát végző fodrász vagy a kisgyerekei után rohangáló anya ne is álmodjon tűsarkúról. A légiutas-kísérőt pedig fel sem engednék a repülőre ormótlan bakancsban.
Ám ha azt vizsgáljuk, hogy maguktól miféle lábbelit visel(né)nek, akkor azért néhány személyiségtípusra talán következtethetünk. Bár azt is elismerem persze, hogy erősen munkálkodhat bennünk ilyenkor az előítélet is.
Aki 20 centis tűsarkokon tipeg, arról sokkal több nőiességet feltételezünk, mint aki lapos sportcipőben. A magas sarok határozottságra utal, és hiába tagadják a viselői, erőteljes szexualitásra is. Az elegánsabb hölgyek cipőjének sarka kopog, aki viszont a laposért rajong, az inkább gyakorlatiasabb nő, aki a földön jár. A balerinacipők szerelmesei pedig romantikusabb alkatúak lehetnek, és biztosan visszafogottabbak, szolidabbak, mint a magas talpú patacipősök.
Akinek a lábbelije orra hegyes, az talán határozottabban kiáll érdekei érvényesítése mellett, akié pedig kerek, az inkább empatikus, és könnyebben köt kompromisszumot. Kivéve persze az acélbetétes bakancsosok, akikről agresszivitás sugárzik, bár az is lehet, hogy saját önbizalomhiányukat igyekeznek ezzel a brutális lábbelivel leplezni.
A vastag bőrből készült cipő viselője és a külvilág között lehet, hogy fal húzódik, a vékony bőrből készült cipő gazdája meg nyílt, természetes, és felvállalja önmagát. Akinek a cipője pedig vászon és/vagy gumi, az állítólag rugalmas személyiség.
Akinek a márka a lényeg, az egyszerűen sznob, mondják. Vagy csak a minőséget keresi? És a divatimádók tényleg gazdag egyéniségüket fejezik ki a szupertrendi cipőkkel, vagy pont hogy maximalisták, akikben a megfelelési vágy dolgozik?
A drága lábbeli természetesen jómódot tükröz, a tisztára suvickolt pedig precizitást és lelkiismeretességet. De akié koszos, az feltétlenül egyszerű ember? Nem lehet, hogy simán csak kint él egy tanyán, ahol a gumicsizma az alap?
A visszafogott színű lábbeli rejtőzködő, a környezetbe beleolvadó emberre utal, az élénk színek viszont kreativitásra, olyan egyéniségre, aki szívesen hívja fel magára a figyelmet.
A klasszikus stílus kedvelői inkább konzervatívok, az extravagánséi pedig valóságos különcök, akik igazán színes egyéniségek. A sportos tornacipőt laza, talán kissé fiús nők hordják.
Az a baj, hogy ezeket a kategóriákat igen könnyű félreérteni. Azt, aki egy szál flip-flopban ugrik le az éjjel-nappaliba, könnyen bélyegezhetik meg igénytelenként, miközben szerinte ez a legkényelmesebb viselet. És gáz lehet mások szerint városba hótaposóban menni, de mit érdekli azt, akinek a mínuszokban lefagy a lába.
Sokan azonban teljesen átlagos lábbelit hordanak, a kérdés, hogy azért, mert zárkózottak, vagy mert nincs pénzük szuperdivatos cuccokra, esetleg magasról tojnak a cipőkre, a lényeg csak az, hogy valami, akármi legyen a lábukon.
És mit szólunk azokhoz, akiknek semmi sincs a lábukon? Én például a természet lányaként szívesen vagyok nyáron teljesen mezítláb, télen viszont még negyvenesként is bumfordi bakancsot hordok, amitől a párom és az anyukám ki van akadva, de szerintem tökéletesen tükrözi a lázadó, non-konformista hozzáállásomat.
Hát neked mi a kedvenc lábbelid?
Réka
