Az iskolatáska örök – akkor is, ha tönkremegy. Története van minden családban. Anyukámnak az ötvenes években egy könnyű, papírból készült táskácskája volt, melyre nagyon büszke volt. Feltehetően semmilyen mai követelménynek nem felelt volna meg, főként a tartósság terén teljesített rosszul: egy esős napon a hazafelé vezető rövid úton szétázott. Én tehát már egy vízálló, erős, bőrszerű anyagból varrott iskolatáskát kaptam, melynek dísze egy diszkrét és bölcs bagoly volt.
Azóta sokat változtak az iskolatáskák. Ahogy tovább híztak, kialakításuk is egyre gondosabb lett − az egészség a hívószó. Már-már misztikus köd lengi be a kérdést, szakszavakkal, mint: ergonómia, anatómia. Intelmek is elhangzanak: „ne a gyerek egészségén spóroljunk”. (Vagyis, ha sóher vagyok, a gyerekből Quasimodo lesz?) A tanítónő már az első szülőin elmondja, milyen is a megfelelő iskolatáska. A jó táskának tartása van (ha letesszük a földre, nem omlik össze), könnyű (ezek szerint vannak eleve nehéz iskolatáskák is), hátfala merev, párnázott, szellőző.
Magam is meglepődtem, milyen kényelmes ezeket a táskákat cipelni. Azt viszont nem tudom, minek bohóckodok drága pénzen az ergonómiával, ha úgysem engedem a gyerekeimet cipekedni? Valószínűleg azért, mert a jó kialakítású táska ma már nem csak egészségügyi kérdés, hanem annak a szimbóluma, hogy felkészültek vagyunk. Lehet, hogy a felnőttnek van, de a leendő elsősnek többnyire nincs kedve fittyet hányni a trendre. Így pár évvel ezelőtt, mikor első kislányom kezdte az iskolát, a gyermek úgy festett, mint egy aprócska csiga egy rettenetesen nagy házzal.
Sajnos, már második osztályban elromlott a minden szempontból egészséges, doboz-szerű iskolatáskánk csatja, s onnantól kezdve a táska folyton kinyílt. A következő gyereknél már négy évre terveztünk. Ennek érdekében sportosabb és főként cipzárakkal zárható, sokzsebes táskákra szűkítettük le a kört, s nagyon ügyeltünk a mintázatra is. Az első osztályban még menőnek számító figurák pár év alatt olyanná válnak, amilyenek valójában: nevetségessé. Gondoljunk csak a rózsaszín szívekből kikukucskáló fehér sörényű lovakra, Spongyabobra és társaira, a különféle pókokra, koponyákra és támadásban lévő dinoszauruszokra.
Úgy tűnik, hogy a gyártók csak nemi sztereotípiákban gondolkoznak, amikor a lányoknak a giccses, a fiúknak az agresszív jellegű díszítéseket kínálják. Ezért először az interneten kutakodunk hosszasan, ahol nagyobb a felhozatal, mint a papírboltokban, és ahol amúgy is könnyen az impulzusvásárlás csapdájába eshetünk. A webáruházak általában olcsóbban kínálják a boltokban is megvehető táskákat.
Miközben kislányom örömére jó sok időt töltök azzal, hogy keresem a megfelelő táskát az interneten (végül is nem mindegy, hogy miből fogom hajnali egykor kivakarni a bepenészedett banánt), azzal vigasztalom magam, hogy nem lesz ez mindig így. A legutóbbi híradások szerint 2018 őszére az ötödik osztályosok körében kipróbálják a tableteket Magyarországon, vagyis egyre inkább digitálissá válik majd a tananyag (idővel bizonyára az alsóbb osztályokban is). Persze, mint minden újítás, ez is jelenthet majd jót is és rosszat is: lehet, hogy több lesz a digitális rabszolga, de az is lehet, hogy megtanuljuk az okos eszközöket okosan használni. Addig is dúdolgassuk a szokásos nótát a nehéz iskolatáskáról. Én már nagyon unom.
Evarek
