Levél a Mikulástól: egy kedves ötlet a kiscsizmákba

Minden gyerek várja a Mikulást, a sok csokit, édességet, apró ajándékokat. Idén meglephetjük őket egy kedves, névreszóló levéllel is a nagyszakállútól, amiben megdicsérhetjük őket, hogy milyen jó gyerekek voltak egész évben, egyben belecsempészhetünk olyan üzenetet is, ami esetleg problémát jelent a hétköznapokban. Ha nem szeret fogat mosni, szorong az iskolában vagy sokat veszekszik a testvérével.  Ha egyenesen a Mikulástól jön a bátorítás, ösztönzés, lehet, hogy jobban megfontolja a tanácsot, könnyebben eléri a célját a szülő is.

Két sablont mutatunk most nektek, írjátok be a címzett nevét a kipontozott részekre, nyomtassátok ki, és már mehet is a csizmába!

Kedves ………….!

Hallottál-e már az Északi-sarkról és a Mikulásról? Igen?! Sejtettem. 🙂 Én, a Mikulás ebben a varázslatos északi birodalomban élek, ott, ahol a hó uralma kezdődik. A házam és a kis manók háza körül (megsúgom neked, hogy tényleg édességekből épült a tető) mindig  szikrázik a hó, és sokszor hatalmas hópelyhek hullanak az égből. Manóimmal azon dolgozunk egész évben, hogy eljuttathassuk az örömöt a világ összes kisgyerekéhez, hozzád is …. Naphosszat készítettük, csomagoltuk a szebbnél-szebb ajándékokat. Közben sokat kacagtunk, rád és a többi gyermekre gondoltunk. Tudod, kik segítenek még a Mikulásnak (persze a manókon kívül), hogy megörvendeztethesse a kislányokat és a kisfiúkat a földön? Jól gondolod, bizony, bizony, mondd csak hangosan. Hát persze, hogy a rénszarvasok!! Nélkülük nem szálltam volna át hegyeken, völgyeken, tengereken, házrengetegeken. Nélkülük nem sikerülhetett volna ez a küldetés. Hűséges rénszarvasaim – Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas és a piros orrú Rudolf – húzták a szánomat idáig, egészen a ti házatokig. De közben sok-sok mindent láttam, elrepültem az iskolád, a nagymamád háza felett. A szánomon (ne higgy a rosszindulatú híreszteléseknek, nem fogom lecserélni szuperszónikus szánra) sok száz csengettyű cseng. Ha megérkezem vagy elindulok, mind-mind csilingelni kezdenek ezek az aprócska csengettyűk. Talán félálomban …., te is megneszelted éjjel, hogy ott jártam? Hallottad, amikor megérkeztem hozzátok? Igen, már rég aludtál, de azért sejtetted, hogy jönni fogok, ugye?

Mit gondolsz, miként jutott el hozzám a kívánságod? Ez egy nagyon, nagyon titkos dolog, szóval, ezt csak neked mesélem el. A Mikulás-postán keresztül és még más varázslatos módokon megismerhetem a gyerekek vágyait és kívánságait. Minden gyermek álma, kérése, rajza, óhaja és sóhaja eljut egyenesen hozzám és igazán közel áll a szívemhez. De a tiéd, ….. igazán megmelengette a lelkemet. Érzem, hogy szeretettel, áhítattal vártad te is Miklós napját és megtiszteltél azzal, hogy kifényesítetted, kitisztítottad a cipőcskédet, csizmácskádat. Köszönöm, hogy vártál.

Már messziről hallottam hírét, hogy a “……….” milyen jó kislány/kisfiú volt ebben az évben. Szerető testvére voltál ………, megbízható barátja ……, szorgalmas tanuló az iskolában és otthon is segítőkész. Jut eszembe, ……… és ………. jól van? Mondd meg nekik is, hogy őket sem fogom elfelejteni, nézzék csak meg a csizmájukat az ablakban! Azt is rebesgették a mindentudó manóim, hogy milyen ügyes vagy az órákon. Sosem szabad feladni, ha nehéz is az edzés, az iskolai feladat, a házi, csak így tovább! A kitartás, a hit és a szorgalom az életben és itt az Északi-sarkon is óriási erény, hatalmas segítség. Gondolj bele, ha a manók csak úgy egyszerűen feladnák a játékkészítést, a csomagolást…, huh, mennyi gyerek lenne szomorú!

Ahogy éjjel bekukkantottam hozzátok, láttam a könyveidet, biztos sokat forgatod őket, látszik rajtuk.  Ilyen szorgalmas kislány biztos sokat is tanul, és szót fogad a szüleinek, nem veszekszik sokat a testvérével, rendet rak a szobájában és minden este fogat mos, ugye ……?

Szokták krampuszokkal, virgáccsal ijesztgetni a gyerekeket, de ha még rosszak is vagytok, ti gyerekek, vagy te ….., akkor is szeretnek titeket a szüleitek és én is, így krampuszokat nem hozok magammal soha.

Advent áldott időszaka kezdődik, várd tiszta, nyitott szívvel és készülj díszekkel, saját készítésű apróságokkal a szeretteidnek. Öltöztesd fel a szívedet és a lelkedet is az Ünnepre!

Jövőre újra eljövök hozzád, addig is légy jó, persze csak, ha tudsz… ha, nem tudsz, akkor is jövök..és az álmaid mind, mind váljanak valóra!

Gondolatban mindig veled,

a Mikulás

Kedves ……!

Milyen gyönyörű neved van! Hallottad, hogy az én névnapom, Miklós napja is hamarosan itt van? Szeretnélek megajándékozni Téged, ……., de Te is megajándékozol engem, ha szeretettel vársz és megismersz engem.  Minden gyerekhez el szeretném vinni az örömöt, s ha jól dolgozom, még arra is jut időm, hogy egy-egy nagyon jó gyereknek, mint te, …… levelet írjak. Szerencsére én mindenről értesülök − jókedvre derítettél azzal, hogy láttam milyen együttérző vagy, milyen szorgalmas. Azonban, tudod, nem szabad úgy a szívedre venni, ha megbántanak, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretted volna. Mindenkivel előfordul, hogy elront, elhibáz, vagy csak eltéveszt valamit, vagy egyszerűen a többiek félreértik a szándékát.  Képzeld, még nekem, a Mikulásnak sem sikerül mindig minden úgy, ahogy elterveztem.

Én tehát sokat tudok rólad, ……. Vajon Te ismersz-e engem? Van, aki nagy hasú, piros arcú bácsinak képzel. Mások csak a derékig érő fehér szakállamat látják. Sokan a rénszarvasaimról, vagy netán a krampuszaimról érdeklődnek. Vannak, akik tudják rólam, hogy püspök voltam sok-sok évvel ezelőtt, de a legfontosabb tudnivaló, hogy szeretettel kereslek Titeket és a szüleiteket, akik gyakran segítenek is nekem a munkámban. Erre nagy szükség van, mert régóta járok-kelek ezen a Földön, és sok minden megváltozott az én gyerekkorom óta.

Persze mi is szerettük az édességeket és örültünk a játéknak, néha veszekedtünk, mint akár ti is …….., máskor kibékültünk. Akkoriban nagy volt a szegénység, így felnőttként szerettem volna segíteni a bajba jutott embereknek. De, hát ez természetes és bizonyára sokszor te is jót teszel másokkal úgy, hogy észre sem veszed.

Szerencsére a jó cselekedetek nem olvadnak el olyan észrevétlenül, mint a csoki. Bevallom, néha én is elmajszolok egy-egy kockával, de én annak örülök a legjobban, amikor másokra gondoltok: amikor jószívűek vagytok a barátaitokkal, te is ……,  a barátaiddal, testvéreiddel és az osztálytársaiddal, akkor is, amikor az idegeitekre mennek, ha segítetek a játszótéren a kisebbeknek, vagy otthon a szüleiteknek. (Erről jut eszembe, te helyére teszed ebben a téli időben a kabátodat és cipőidet, amikor hazaérsz?) Annak is örülök, ha igyekeztek megválni rossz szokásoktól.

Nem csak ajándékozni szerettem, hanem sokat beszélgettem az emberekkel, vigasztaltam őket, és segítettem Nekik, hogy békében éljenek, megbocsássanak egymásnak. Úgyhogy ne higgyétek, hogy bárkinek is virgácsot vinnék a névnapomon!  A megbocsátás minden kapcsolatban, barátságban nagyon fontos, te se haragudj a testvéredre, barátaidra, szüleidre túl sokáig!

Azon se aggódjatok, hogy láttatok-e valóságosan vagy sem!  Vannak gyerekek, akik meglátnak engem, vagy csak a palástom egy fénylő kis szárnyát, ahogyan elsuhanok a lépcsőházakban, folyosókon, kertek alján. Leginkább azok látnak meg, akik nagyon hisznek bennem, mert ők észreveszik az apró jeleket, amelyeket magam után hagyok: például a fenyőillatot vagy a rénszarvasaim puha, meleg szőréből áradó párát, a gallyat, ami a rakományról a padlótokra hull, vagy némi csillámport, amit a csillagokról sepertem le hosszú utamon. Tudod, ……., nem szeretem a feltűnést, még a végén be kéne mennem a tévébe, s nem tudnék veletek foglalkozni. Szeretem a titokzatosságot, játsszunk együtt ezen a napon!

Remélem, hogy gondoltok rám, amikor a csokiból készült hasonmásomat ropogtatjátok! Osztozzatok meg rajtam, és ne felejtsetek el fogat mosni, mert fogból sajnos nem tudok újat hozni. És egyétek meg az almát, diót, mogyorót is, nem csak azért, mert a felnőttek szerint egészségesek, hanem azért is, mert ezek az én kedvenc téli csemegéim. Még sietnem kell, mert megpróbálom a morcos, álmos hófelhőket rábeszélni, hogy szitáljanak a névnapomon egy kevés havat a földre.

Jövőre újra eljövök hozzád ……, addig is nevess sokat, légy jó, persze csak, ha tudsz…ha, nem tudsz, akkor is jövök!

Miklós nyugalmazott püspök,

vagy ahogy jobban ismertek: a Mikulás

Share
23 kedvelés
Előző bejegyzés: Nagy Mikulásteszt – te csokit veszel vagy tejbevonó masszát?Következő bejegyzés: Mikulás, Télapó, Láncos Miklós – A jótevő püspök, Szent Miklós legendája

Kapcsolódó bejegyzések

Iratkozz fel hírlevelünkre
Legfrissebb
Facebook