Ha a mai kor laikus emberét vesszük, megdöbbentő milyen elképzelések születnek, amikor feltesszük a kérdést: mi az unalom? A leggyakrabban elhangzott vélemények, jelzők közül a teljesség igénye nélkül a következők hangzanak el leginkább: „semmit tevés”, „ügyefogyottság”, láblógatás”, „haszontalanság”, „céltalanság ”, „ötlettelenség”, „kreativitás hiánya”, „unalmas élet”, „lehangoltság” stb. mind-mind negatív jelentéssel bíró, az unalom érzetét kedvezőtlen színben feltüntető szavak. Valóban, az unalom szónak kizárólag pejoratív jelentést tulajdonítunk, ennek azonban ellentmond Wijnand van Tilburg, a Southamptoni Egyetem szociálpszichológusának a kutatási eredménye, mely szerint az unalom segít regenerálni az agyat, segít a fontos tevékenységekre való koncentrációban (unalmas tevékenység közben az agy a haszontalan dolgokat kidobálja) és ezáltal kedvez a kreativitásnak. Ezt az elméletet támogatják Benjamin Baird és Jonathan Schooler – a Santa Barbarai Egyetem tanárai – is, akik négy különböző csoportnak négy különböző nehézségű és koncentrációt igénylő munkát adtak: azt találták, hogy az a csoport, amelyikben lehetőség volt a gondolatok elkalandozására, a következő, egységes feladatban sokkal több pontot ért el, mint amelyiknek a figyelme koncentrációt igényelt.
Egy tanulmány az unalmat átmeneti affektív állapotként határozza meg, amelyben az egyén úgy érzi, hogy nincs mit tennie, nem sok dolga van, olyan érdektelen dologgal kell foglalkoznia, amit adott esetben szívesen kihagyna − vagy egyszerűen most ugyan semmihez sincs különösebben kedve, ám mégis örömmel venné, ha valami jókedvre derítené. Az unalmat az egyéntől és a szituációtól függő tényezők válthatják ki, illetve többnyire kettőjük interakciójának az eredményeként alakul ki; többnyire a környezetből érkező ingerek szintjének és az egyén által elvárt ingerszintnek, illetve az egyén extra stimulációs készségének az interakciója során keletkezett állapotként lehet értelmezni. Mikor az ingerek összessége a kívánt szint alatt marad, unalom lép fel.
Egy 2010-ben végzett vizsgálatban bemutatott eredmények rámutatnak, bizonyítékokat hoznak, mely szerint az egyén tapasztalt unalomérzete összefüggésbe hozható az általa érzékelt foglalkoztatottság érzetével, a munkahely által nyújtott támogatottság mértékével és természetesen a munkájáért kapott visszajelzéssel. Az eredmények továbbá felhívják a figyelmet, milyen fontossággal bír a szervezetekben megjelenő munkahelyi unalom: ennek magas költségvonzata, munkamorál romboló hatása mindenképp beavatkozást hív életre.
Az ember a legjobb állásban is előfordul, hogy elunja magát − a kivétel bizonyosan ritkaság. Csíkszentmihályi szerint még azok a sebészek is el-elunják magukat, akik úgy gondolják, hogy a sebészet a világ legérdekesebb szakmája. A sebészek az alábbi három szituáció egyikével szokták társítani az unalmat: mikor olyan operációt hajtanak végre, amelyet „abszolút rutinműtétnek” tekintenek; mikor a sebészeti eljárás mechanikus lépéseit hajtják végre (mint például a bemetszés bezárása); illetve mikor egy másik sebész mellett segédkeznek. A sebész készségeit ezen esetek egyike sem teszi próbára, sőt optimális szinten hasznukat sem veszi egyik sem. Így aztán kevésbé komoly munkakörökben dolgozó emberek millióinak nincs sejtelmük sem arról, hogy mennyire hasonló cipőben járnak a sebészekkel − legalábbis az unalmat kiváltó szituációk hasonlóságát illetően.
Egy 23 különböző foglalkozást feltérképező minta alapján a képességek kihasználatlanságából lehet a munkakör-specifikus unalmat a legpontosabban bejósolni. Nem meglepő, hogy a legmagasabb unottsági mutatót olyan foglalkozásokban találták többek közt, mint az automatikával vezérelt gyártósorok mellett dolgozó szerelőé, a targoncavezető, a gépkarbantartó, valamint a gépszerelő. A legalacsonyabb unottsági mutatót a professzoroknál és az orvosoknál mérték. Úgy találták, hogy az unalomhoz kötődő változó munkaköri jellemzőkhöz tartozik még a munkaköri feladat komplexitása, valamint kisebb mértékben a csapatmunka, illetve a munkatársak iránti felelősség. Ez a felmérés csak alátámasztja a legunalmasabbnak ítélt munkakörök természetéről közszájon forgó előítéleteket.
Néhány érdekes eredmény:
- A magasan képzett személyek könnyebben elunják magukat, viszont kevésbé valószínű, hogy ez negatív hatással lesz majd a teljesítményükre.
- A nem és a kor egyaránt hatással van az unalomra − legkönnyebben a fiatal férfiak hajlamosak magukat elunni.
- A belsőleg motivált személyek jobban elviselik az unalmas helyzeteket.
- A szituációs jegyekkel szemben a személyiségjegyektől függő unalomra való hajlamosság alapján kevésbé lehet az adott munkakörben várható unalom szintjét bejósolni.
- A munkahely szubjektív és objektív jegyei egyaránt hatással vannak az unalomra. Az olyan munkahely unalmat gerjeszt, ahol repetitív, kevésbé bonyolult, ingerszegény munkát kell végezni, a többi embertől elzárva, kényszeredetten, kellemetlen közérzettel kell dolgozni úgy, hogy mindig pontosan lehet minden következő lépést tudni. A szubjektív tényezők közül az, ha a munkavállaló készségei kiaknázatlanok maradnak, komolyan hozzájárulhat az unalomhoz.
- Az emberek különféle módokon igyekeznek úrrá lenni az unalmon − például változtatnak a munkavégzés olyan formátumain, mint a munkavégzés sebessége, illetve magán a munkavégzés helyzetén azzal, hogy beszélgetnek, mozognak, illetve mentálisan azzal, hogy álmodozásba menekülnek, vagy fejben lejátsszák, mit tennének vészhelyzetben.
Számos ígéretes módszert találtak, amelyekkel csökkenteni lehet a munkavégzéshez kötődő unalmat, bár ezeket még tesztelni kell.
Többek közt az alábbiakat:
- Olyan embereket kell alkalmazni, akik kifejezetten jól viselik az unalmat, illetve kevéssé hajlamosak neurózisra.
- Olyan embereket kell alkalmazni, akik jól vizualizálnak, és a tanultak alapján fejben le tudják játszani a vészhelyzeteket.
- Az unalmas munkaköröket úgy kell átalakítani, hogy az alkalmazottat gyakrabban érje impulzus, és az lehetőleg összetett legyen és változatos; illetve csökkenteni kell a kényszeredettség érzetét.
- A munkakör szubjektív jegyeit úgy kell átalakítani, hogy lényegessé váljék a munkahelyi előrejutás, a munkakör szerepe és fontossága, illetve lehetőség szerint a munkát végző alkalmazott maga határozhassa meg, miként végzi el a munkakörébe tartozó feladatokat.
- Olyan technikákkal kell megismertetni a munkavállalókat, amelyekkel változatossá tehetik az elvégzendő feladatokat.
Tóth Mónika, pszichológus – Kisszoba
Források:
Kerce, E.W. , Boredom at work: implications for the design of jobs with variable requirements. Navy Personnel Research and Development Center, San Diego
Szita, J. (2014) The benefits of boredom Holland Herald, January, 201
