Az egyszerű, a családra fókuszáló karácsony igazi békét hoz, gazdag ünnepet teremt. Régóta tudom, mindenkinek mást jelent a karácsony, és az, hogy kinek mit jelent, még a legbelső érzések is változhatnak az évek alatt. Másként éljük meg kisgyerekként, kamaszként, fiatal szülőként. Másként anyaként, másként anyósként, másként nagyszülőként a Karácsonyt. Másként ha egy széthullott családot kellene összegereblyézni erre a három napra. Ezért is olyan nehéz okosan, jól szervezni az ünnepet, nehéz szót érteni, és nagyon sok egymás melletti elbeszélésen csúszhat el a harmónia még úgyis, hogy azért végső soron mégis csak mindenki egy irányba törekszik. Mindenki azért küzd, hogy békében, szeretetben tudjon azokkal ünnepelni, akiket szeret.
Az ünnep megszervezése, előkészítése és lebonyolítása azonban igazi kihívás annak, akikre ezek a feladatok hárulnak. Leginkább a nők, az anyukák vállalják ezen a területen is magukra a mindent megoldó szerepet és a feladatok jelentős részét. A nők teremtik elsősorban meg az ünnepet és ha túl sok mindent tartanak egy kézben, végül pont számukra nem mutatja meg fényét a karácsony. Mert gyertyagyújtás idejére kimerülten dőlnek le az asztal mellé, és ha meg is találják mások örömében az örömöt, azért a generális fáradtság el tudja mosni a teljességet.
Sokszor kerül szóba a családban és ismerősök között is, hogy érdemes lenne újra értelmezni azt, miről is szól az ünnep valójában, egyeztetni egymással az igényeket és elvárásokat, őszintében kommunikálni arról, mit várunk a másiktól. Azt is tisztázni, miért akarunk mindenáron – akár erőnkön felül is olyan bőséget felmutatni, amire talán nincs is igény, nem is volt, csak úgy hisszük, attól lesz szebb a családi ünnep, ha minél gazdagabbnak mutatjuk. Miért is akarunk mindenhol jelen lenni, miért engedjük, hogy szétforgácsolja, bedarálja ezt a pár napnyi kevés kis időt mások ünnepvárása és vélekedése arról, milyen is a megfelelő karácsony.
Én régóta érzem úgy, hogy a karácsony az akkor is karácsony, ha egyetlen fogás kerül csak asztalra és akkor is tud ragyogó lenni, ha éppen nem mi gyúrjuk a mézeskalácsot. Régóta engedem, és ahogy érzékelem egyre többen engedik meg maguknak ezen a területen is a lassulást. Nem kényelemszeretetből vagy lustaságból, sokkal inkább azért, hogy az elveszett varázst visszaszerezzék.
Mert a karácsony nem lehet ámokfutás egyetlen ember és gyermek számára sem. Ha a karácsonyfát szitkozódva faragja a talpba az apuka, és utálja a művelet minden egyes pillanatát, ha az anyuka sóhajtozva darálja a mákot, vagy a szerteágazó feladatok miatt odaégeti a káposztát, és olyan fáradt Szentestére, hogy majd’ elalszik a fa mellett, akkor a karácsony nem tudja betölteni küldetését. Akkor sem, ha az ünnep népvándorlássá válik és a szülők egyik rokontól a másikig ráncigálják a gyerekeket, mert kétségbeesetten próbálnak megfelelni annak az elvárásnak, hogy mindenhol kell lenni egy kicsit.
Nálam fiatal anyukaként egyszer eljött az a pont, amikor ki tudtam jelenteni, hogy nem megyünk sehova. A Szenteste a miénk. A többi nap pedig felosztottuk, hogy ki jön hozzánk, kihez megyünk mi és szembe tudtam nézni azoknak a csalódásával is, akikhez nem jutottunk el. Pedig előző évben bezzeg volt rá időnk…..és el tudtam fogadni békével, ha valaki ezért bírált minket.
Éppen ilyen békével próbálom elfogadni mások kapkodását, a maszkkal nehezített tülekedést a boltokban most is, de egyetértek azokkal, akik ezt nem teszik. Akik tényleg a lassú, a befelé és a szűk családra fókuszáló ünnepre törekednek. Ahol ajándék a jó szó, a kedvesség vagy az, ha kiveszik egymás kezéből a munkát a családtagok.
Ahol ünnep az is, ha egymás mellett, egy asztalnál ülhetnek, és nem esnek kétségbe attól, ha nincs ötféle sütemény az asztalon. Vagy azokkal a gyerekes családokkal, akik széthúzzák az ünnepet és nem akarják a három nap alatt az egész rokonságot végiglátogatni. Nem csak a covid miatt, hanem azért is, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját otthonukban megérezni, megérteni, megélni a karácsonyt. Órákig együtt lenni, ráérősen eszegetni, hatalmas társasjáték partikat tartani, nem rohanni sehová.
Megtanulni azt, hogy az ünnep belül születik és a körülmények segíthetik ugyan a megélést, de nem helyettesíthetik azt. Az ünnep születéséhez azonban időre, békére és egymás felé forduló, valódi figyelemre van szükség. Nem tárgyakra, nem pazar lakomára. Hanem elcsendesedésre és fenyőillattal teli, meleg otthonra rohanás helyett.
Nagyon sok helyen látom, olvasom, hogyan lehet okosan előkészíteni, megszervezni az Ünnepet. Ezek jelentős részével egyet is értek. Valóban fontos, hogy időben elkezdődjön a felkészülés. Érdemes idejekorán beszerezni az ajándékokat (ha tárgyakban gondolkodunk), okos dolog előre megsütni, megfőzni, lefagyasztani finom falatokat. Karácsonyi programot, menüt tervezni, naplózni, pipálni….. de egyre többen látják úgy, hogy a karácsony nem egy projekt, ami attól sikerül majd szépen, ha tartjuk az ütemtervet. Lehet egyetlen délután alatt is megteremteni azt, amire szükség van az ünnephez, ha határokat húzunk, ha kevesebbel is beérjük, ha képesek vagyunk az elengedésre és új hagyományok teremtésére. Olyanokra, amelyek nem érintik a Karácsony legbelső üzenetét, de egyszerűbbé, tisztábbá, elérhetőbbé teszik az önmagunkkal és a másokkal való ünneplést.
Fotó: Freepik.com
