Menni jó – gurulni menő! Talán ezért láthatunk Budapest utcáin egyre elképesztőbb alkalmatosságokat, melyek főleg a mindenre elszánt turisták számára csábítóak. A segway, a mini segway és elektromos roller árnyékában egy-egy piros, sárga, vagy kék kismotor üdítően hat a maga prózai műanyagságával is. Vannak, akik életerős koruk dacára sem használják lábizmaikat, mások öltönyben is képesek lábbal hajtani a rollert – de a legtöbb kerekes mégis gyerekes.
Míg én kismotor nélkül nőttem fel (ó, sanyarú gyermekkor), mára ez a „jármű” szinte a babakelengye részévé vált. Olcsó és strapabíró: négy gyerekem tudott elnyűni egyet totálkárosra. Játéknak látszó tárgy, mellyel ugyanakkor óriásit lehet esni. Ugye mindenki látott már csatakos hajjal kismotor után rohanó anyát? Talán csak idő kérdése és a kreatív jármű fejlesztők előrukkolnak a távirányítással blokkolható kismotorral.
Addig a bevált (?) módszer szerint tanítgatjuk a gyerekeket, miszerint „az úttest szélén meg kell állni”, a „piros tilos” és „ne üssétek el a nénit”.
Amikor ez már látszólag stabilan megy, átlépünk a biciklik és a rollerek világába. Mérföldkő ez minden szempontból. Egyrészt, mert egy jóféle, divatos kis roller már más árkategória, mint a fröccsöntött kismotor. Másrészt, mert végre nem a motort kell cipelni. Végül pedig, mert innen már nincs megállás – már ami az újabb járműveket illeti.
Mert például a futóbicikli nagyon praktikus és jól előkészíti a biciklizéshez szükséges egyensúlyozást. A mini micro rollerek nagyon ötletesek, könnyű velük haladni, szépek és nem utolsó sorban csendesek. Aztán a görkorcsolya! Előnye a hátránya: nehéz ellopni, mert nehéz levenni. Ha makacskodunk, a lego készlet guruló részei látják kárát (gyerekként magam is a házi készítésű görkorival próbálkoztam).
Hogy a kisfiam milyen érvekkel vett rá a gördeszkára, már egyáltalán nem emlékszem. A család felelősségteljes tagjai figyelmeztetettek, hogy rossz esetben rossz vége lesz, jó esetben pedig a sarokban porosodik majd a járművek eme fekete báránya. Beszereztem a térd- és könyökvédőket (amelyeket sosem használtuk), valamint bukósisakot. Továbbá egy darabig csak a lakásban használtuk a gördeszkát, mígnem az alattunk lakó elváltozott arcszínnel fel nem jött. Ekkor úgy tűnt, beteljesedik a nagyszülői átok jobbik fele: a sufniban kötött ki a gördeszka.
Évszakok jöttek-mentek, a járműparkból hol ez, hol az került a toplista élére. Most, hogy nem kell az öltözködéssel annyit bajlódni, mindenki gurulni akar − még én is. A legnagyobb görkorival halad, lazán, ahogy a filmekben. Az öccse rollerrel zörög, ugrat (mindig izgulok a ragasztott fogáért, ami szobában tört le). A húga a háromkerekűt nyúzza a megengedett kilóhatár felett, s a legkisebbnek még mindig a kölcsön kapott kismotor a sláger.
Hát, így megyünk mi a játszótérre, ami szerencsére nincs túl messze. Kétségkívül kicsit abszurd ez a menet, de mire valaki elcsodálkozna, már el is tűntünk az utcasarkon. A parkban pedig szabad a vásár. Ma már akár egy anyuka is kipróbálhatja a gördeszkát és senki sem akad fenn a látványon. Én is megtanultam végre kanyarodni. Hurrá!
Evarek