Lúcia, Jacinta, Francisco. Mennyi brazil szappanoperát kell ahhoz megnézni, hogy mindegyik névről eszünkbe jusson egy-egy sorozat? Épp annyit, hogy ma már egyik szentimentális történetet sem tudnám pontosan felidézni. Ismerek viszont egy másikat a portugál pásztor gyerekekről, akik pontosan 100 éve, május 13-án nyájukat őrizve csodát láttak. Jácinta 7 éves, a bátyja 9, unokatestvérük, Lúcia 10 éves volt ekkor. Villámlást láttak, majd egy tölgyes bokor felett egy fehérbe öltözött hölgyet, akivel nagy félve, de beszélgetni kezdtek. Vajon kit láttak a gyermekek?
Ahogyan egy cseh teológus, Václav Pospíšil fogalmaz, a csoda jel, mely a hit szemüvegén keresztül látható. Éppen ezért reménytelennek tűnik, hogy csodákat bizonyítani lehessen, még ha sokan egyet is értenek azzal, hogy a csoda nem feltétlenül mond ellent a tudományos törvényeknek, hanem számunkra ismeretlen természeti törvények teszik lehetővé azokat.
A katolikus egyház igaznak ismerte el a fatimai jelenéseket − merthogy az első találkozást követően még ötször találkoztak a gyermekek Szűz Máriával. S ha a csodák között sem „szokásos”, az azért van, mert a gyermekek üzeneteket kaptak, melyet lelkiismeretesen át is adtak. Csak az volt a kérdés, hogy a felnőttek el tudják-e a fogadni a gyerekek közvetítésével a tényt, hogy „odafönt” törődnek az emberekkel?
Az üzenetekben meglepő részletességgel volt szó mindenféle veszedelemről: kárhozatról, az I. világháború végéről és az újabb háború kitöréséről, az Oroszországot fenyegető veszedelemről, s az onnan elterjedő tévtanokról. Sőt, a gyerekek még láttak egy fehérbe öltözött papot is, aki egy hegyre tartva sok ember között megsebesülve a földre zuhant.
Októberben jelent meg utoljára Mária, több tízezer ember előtt, a „napcsodával” búcsúzva. Tömegpszichózistól a napfogyatkozásig sok mindennel igyekeztek megmagyarázni a különös égi jelenséget, mely hiába figyelmeztetett a veszélyekre. Bekövetkezett a nagy októberi szocialista forradalom novemberben (milyen bizarr ez a dátum kavarodás), s tudjuk, mi minden jött még ezután. A gyermekek közül a testvérpár elkapta a spanyolnáthát és 1920-ban már mindketten halottak voltak. Lúcia viszont élt, megtanult írni-olvasni és lejegyezte a titkokat.
Ezek közül a leginkább vészjósló utolsót csak 2000-ben hozták nyilvánosságra, így a pápa elleni merénylet elkövetői sem ismerhették. Ali Agca (és a sokak szerint a háttérben álló KGB) viszont a csodás események naptárát sem tanulmányozta át kellő alapossággal a támadás napjának meghatározásakor. Így a szkeptikusok számára csak a véletlen egybeesés lehetősége maradt meg: a fatimai jelenés évfordulóján, május 13-án lőttek a pápára.
Az viszont biztos, hogy a katolikus egyház által csodásnak elismert események csodás módon szivárognak be a hétköznapi emberek hétköznapjaiba. Jómagam még sosem rágtam át magamat a Szentek életén és nem habzsolom a kegyes irodalmat. Tényleg véletlenül ismertem meg a kis látnokok történetét a Rubicon egyik számát olvasgatva, sok évvel ezelőtt. A történet, a képek és különösen a Jácinta név különösen megtetszett.
Nem ismertem senkit, akit így hívtak volna. De, mit ad Isten, elvetődtem egy csángó faluba, ahol egyszerre több Jácintával is találkozhattam. Ahogy később elmesélte Berszán atya, neki is nagyon tetszett a történet, s a divatos nevek kárhoztatása helyett inkább maga kínált a híveknek afféle „újdonságokat”. Így terjedt el a faluban ez a név mindenki megelégedésére − és biztosan tudom, hogy Budapesten is él egy ilyen nevű kislány. Hát nem csoda ez?
Evarek
Bartal Csaba – Bende László: Lövések a Vatikánban, Rubicon 2006/2-3
Prof. Ctirad Václav Pospíšil: Csodák a teológia szemszögéből http://web.295.ca/gondolkodo/talalkozo/irasok/CtiradHU05.html
