noiszem_logo_rgb

Mit hoz fel a cigaretta a mentségére? Az egészségügyi világszervezet 1987-ben döntött úgy, hogy május utolsó napján – a dohányzásmentes világnap – a vádlottak padján a „cigi” áll. Halálos ítélet kizárva. A dohányipar él és élni fog: életfogytiglan és még azon túl is velünk (nem úgy, mint áldozatai).

Bűnei számosak. Magyarországon minden évben több tízezer embert, az egész világon több millió embert küld a halálba. A cigarettásdobozokon nem lehet olyan sokféle ijesztő kép, mint amilyen gazdag az elváltozások tárháza: elmeszesedő erek, magas vérnyomás, szívinfarktus, agyvérzés és a rettegett rák. Jó esetben csak harákolunk, miközben csendesen romlik a génállományunk. Miközben rossz példát mutatunk, a „kapudrognak” becézett szer előkészíti a fiatal dohányosok szervezetét újabb drogok befogadására, arra az esetre, ha a nikotin már nem lenne elég.

Zacher Gábor szerint „függőség nélkül lehet élni, csak nem érdemes”. Elgondolkodtató szavak ezek a haza toxikológusától, aki egyben nikotinfüggő is. Szerencsés az, akit a cigaretta soha nem csábított, de bajban lennék, ha valaki egyszer csak azt mondaná, hogy ne kávézzak többet. Még, ha nehéz is megérteni, hogy mi éltet egy káros szenvedélyt, igencsak halvány a határvonal a dohányzók és a nemdohányzók tábora között − ismerősök, jóbarátok, családtagok álldogálnak a dohányzásra kijelölt helyeken.

Őket szeretjük, a trafikokat megszoktuk, az elrettentő képeket meg kénytelenek leszünk elviselni. Nem gondoltam (hiszen erről a világnapról nem is tudtam), hogy a tavalyi jelmondat, miszerint „Készüljünk fel az egységes csomagolásra!”, bármilyen szempontból érintene. Mi közöm hozzá? Az utcán elhajigált dobozok sem érdekeltek, amíg a gyermekeim fel nem fedezték azokat.

Bizonyára ősi, atavisztikus vonzódás ez a romlás és a halál látványához. Egy ideje tehát kérdéseket kell megválaszolnom rohadó lábujjakról, pucér férfiakról, vagy a fehér koporsó mellett szomorúan álldogáló párról. Ezek a dobozok ott lapulnak az avar alatt, a kapualjakban, a parkoló kocsik alatt eldobva, vagy az elhagyatottabb játszótereken. Így lapul közöttünk maga a probléma és a szenvedés, amely belőle fakad.

Jó hír, hogy többek között egy ausztrál kutatás is arra jutott, hogy az ijesztő képeknek tényleg kimutatható hatása van. Még ha százalékokban mérve a szám kicsi is, a valóságban ez több tízezer hús-vér embert jelent. Az általam megkérdezett dohányosok közül akadt, aki elismerte, hogy hatással van rá a szörnyűségek látványa, van, aki nem törődik vele, és ott a strucc is, aki cigarettatartó dobozba pakolja át a dohányt.

Próbálok lassan eljutni a világnap idei jelmondatához is, mely szerint a dohányzás „Fenyegetés a fenntartható fejlődésre”. És tényleg, tévedés, hogy a cigi magánügy. A saját egészségünk tékozlásával ugyanis a közösség egészségét, vagy kevésbé patetikusan a családunk erejét rongyoljuk le. A dohánytermékekből származó adóbevétel pedig nem fedezi a későbbi egészségügyi kiadásokat. De tágítsuk ki még jobban a látóhatárt! Másra is felhasználható, értékes termőföldeken virul a dohányültetvény, melyről vegyszerek, növényvédő szerek és gyakran veszélyes körülmények között dolgozó gyermekek gondoskodnak. A szállítás és a feldolgozás is mind energiaigényes folyamatok.

Szóval hosszú az út a dohánylevéltől a csúf dobozig. És hosszú az út a doboztól is: a mérgek elvégzik dolgukat bennünk, a csikkek szétszóródnak. Néha tüzeket okoznak, de békés lebomlásuk is eltart egy darabig.

De hogy az emberi szívek és tüdők mennyi idő alatt tudnak regenerálódni a füstölgés után, nem tudom.

Evarek

Share