Ideje leszámolni az öregedés elleni kifejezéssel? A pszichés jóllét az új trend

Amerika legismertebb női magazinja, az Allure, augusztusi számában hadjáratot indított az öregedés elleni kifejezés ellen, mely „úgy ivódik az ember tudatába, mint egy betegség, amivel muszáj szembenézni és harcolni”- vélekedik vehemensen Michel Lee szerkesztő. “Hogy megváltozzon a gondolkodásunk az öregedésről, előbb meg kell változtatnunk, ahogy beszélünk róla.”- állítja. Az öregedés elleni vagy anti-ageing kifejezés rendkívül […]

Share

Hűtlenség, a lélek kínja, ami megbetegíti a testet

 „Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál.” Madách Imre Ahogy jön az ősz, és kezd az idő a télbe hajlani, felsejlik bennem életem eddigi legnehezebb időszaka. Egy ilyen őszi napon a férjem bevallotta, megcsalt. Ha megkérdeznétek, hogy lehetett-e a hűtlenségét előre sejteni, őszintén szólva, igen. Szerencsére már sok minden elhalványult azokból a képekből, amiket őrzök ebből az […]

Share

Vadas a nagyitól szeretettel, avagy kinek mi a szeretetnyelve

„Jaj, ha hazaérkeztünk, akkor le kell utaznom a nagyimhoz, már rég láttam, és mindent meg kell majd ennem, amit főzött.”- fakadt ki a legjobb barátnőm közös nyaralásunk végén. Elsőre nem is értettem, mi ebben a rossz, vagy a nehézség … Aztán elkezdte mesélni, hogy a nagyija ilyenkor levessel, háromféle főétellel és minimum kétféle süteménnyel várja […]

Share

Alárendelődő a gyereked? Milyen példát mutatsz neki?

Az utóbbi időben sokat hallhattunk az asszertivitásról: asszertív problémakezelés, asszertív viselkedés, asszertív konfliktuskezelés. Sőt, asszertív, azaz elfogadó szülő is létezik. Valahol. Oké, én is ismerek ilyet, de én sajnos, nem ilyen vagyok. A minap játszótereztünk a gyerekekkel. A kislányom jó pár percet várt a hintára, ám amikor félrefordult, épp akkor szabadult fel a hinta, és […]

Share

Apa, nevessünk!

Hányszor hagyta el gyerekkoromban a számat esténként ez a mondat! Elég volt csak kimondani, mint egy varázsigét és édesapámmal már nevettünk is … Felnőttem, de mind a mai napig működik, mint egy jó kis, igazi varázsige, ez volt a mi csiribá-csiribúnk. A szocioemocionális pedagógiai terápia, vagyis Varázsjáték, egy olyan folyamat, amelyben a gyerekek megtanulnak önmaguk […]

Share