Kamasz a háznál – a fiatalság elixírje

Hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy van egy kamasz fiam! A nagyfiam 13 éves, már csak a válláig érek és 43-as cipője láttán fényévnyi távolságra érzem azt a cseppnyi újszülöttet, aki nem is olyan rég a kora-babaság határán billegve a 36. hétre született és 2680 grammos súlyával a csecsemős osztály legapróbb emberkéje volt. (Indiszkréció volna azt […]

Share

(Apró)SZENTEK – Meg nem született lelkek, Eszter története

Eszter Lépkedett a szikrázó nyári délutánban, aranyos sugarak fonták körbe fénnyel, színnel, fátyollal szegélyezett arcát. Mintha glóriát vont volna feje köré a nap. Ebben a napkoszorúban, hófehér ruhájában, gyönyörű volt, mint egy királynő. Legfőképp pedig áldottnak, vagy kiválasztottnak érezte magát, akinek minden, amiről álmodott megadatott. A násznép, mint egy egységbe olvadt szem őt figyelte, amíg […]

Share

A lét a tét – sorsunk az anyák kezében

Oswald Spengler 1922-ben megjelent főművében, a Nyugat alkonyában olyan jóslatot kockáztat meg, melyet ma kőkemény valóságként élünk és saját szemünkkel tapasztalunk. A német történész-filozófus a neves mű második kötetében így ír: „A nagy fordulat (a népek történetében) akkor következik be, amikor egy nagy műveltségű nép mindennapi gondolkodásában  a gyermekek létezésére indokokat kezd keresni. A természet […]

Share

Egyedül nem megy – Az önzetlen segítés ajándéka

Ha nem vagy képes anélkül segítséget kérni, hogy ítélkeznél önmagad felett, akkor nem vagy képes segítséget nyújtani anélkül, hogy ítélkeznél afelett, akinek segítő kezet nyújtasz.”  Nemrég hallottam ezt az igen érdekes kijelentést Dr. Brené Browntól, akinek a világszemlélete, a kutatásai és a könyvei nagy hatással voltak rám. Húsbavágó mondat, nem igaz? A mai kor értékrendje, hogy […]

Share

Barátság – Gúzsba köt vagy szárnyalásra késztet?

Barátság

Barát – a régi aranyat ér, az új ezüstöt, tartja a mondás. Kérdés, hogy ez valóban így van-e? A megbízható, régi barátok, akikkel együtt átmentünk tüzön-vizen, nagyon fontos részei az életünknek. Megismertek minket az iskolában, látták, ahogy leérettségizünk, tanúi voltak az első szerelemnek, a szakításnak, számos sikernek és bukásnak. Ismernek minket, ahogy mondani szokás, mint a […]

Share

Minden gyermek művész – Hova tűnik a kreativitásunk?

Gyermekművész

“Minden gyerek művész, a probléma az, hogy hogyan maradjon az felnőtt korára is.” Picasso Nos, azt hiszem, ha nem is lenne minden gyerekből felnőtt korára elismert művész, viszont megőrizné a kreativitását, akkor máris sikert érnénk el. A kreativitást pedig definiáljuk egyszerűen úgy, mint képességet arra, hogy valami újat és értékeset hozunk létre az élet bármely […]

Share