Az első gyerek érkezésére szinte lehetetlenség felkészülni. Olyan, mint egy ugrás az ismeretlenbe, ami még akkor is komoly változásokat hoz egy nő életében, ha sok babával foglalkozott már a családjában, vagy minden könyvet elolvasott a témában.

A mai világ a kifelé fordulásról szól. Többnyire nagy városokban élünk, rengeteg ember vesz körül munkahelyen, hobbi- vagy sportfoglalkozás közben. Egyedülállóként vagy fiatal párként rengeteg programlehetőséget találunk magunknak. Ezek közül sok programot kismamaként is fenn lehet tartani, persze vigyázva.

A várandósoknak sokszor a szülésig, esetleg a szoptatás megkezdéséig van „terve”, hogy mi hogyan fog történni. Aztán egyszer csak otthon találják magukat a négy fal közt egyedül egy kisbabával.

A legfontosabb arra felkészülni, hogy az élet sokkal lassúbb lesz. Kevesebb lesz az inger. Az első néhány hétben még közösségbe sem lehet menni. Néhány hónapos babával van már lehetőség mazsolázgatni a babás-mamás programok közül, ismerkedni a sorstársakkal.

A másik érdekesség – főleg akkor, ha a kisbabánk nagyon nyűgös-sírós – hogy a babák maguktól megváltoznak. A felnőttvilágban az emberek nem változnak, csak ha rávesszük őket, tehát ehhez vagyunk hozzászokva. A kisbabák fejlődnek, és nem kell hozzá erőlködnünk, hogy egyszer csak máshogy viselkedjenek.

A helyzet természetesen hatalmas örömmel jár, hiszen hónapok óta várva várt baba végre megérkezett. Meg lehet ölelni, megpuszilgatni, végre látható a kis arca, a vonásai. Egyben egy idegen világ, egy kis emberpalánta, akit meg kell ismerni. Az emberi kapcsolatok sem egyik pillanatról a másikra születnek, a baráti kapcsolatok is sok együtt töltött idő után válnak erőssé. Nincs ez másképp a kisbabánkkal sem.

Amikor első gyermekemet közvetlenül a születése után a hasamra tették, az első gondolatom az volt: „Hát te meg ki vagy?”. Annyira furcsa volt, hogy az a pocakban jól ismert ficánkoló kis test most láthatóvá, tapinthatóvá vált.

Az ezt követő időszak pedig pont arról szólt, hogy megismerjem a fiam igényeit, és személyiségét, egyben magamat is megtapasztaljam anyaként. Rájöttem, hogy én sem tudtam elképzelni, hogy ez milyen lesz. Az a fajta felelősség, ahol a világon senki nem tud helyettesíteni. Van egy aprócska teremtmény, akinek én vagyok a világmindenség, általam tapasztalhat meg mindent, és senki más nem teheti meg, amire anyaként hivatottá váltam.

Tündéranyu
Tündéranyu

Ebben az időszakban meg kell tanulni befelé figyelni. Azt szokták mondani, hogy ilyenkor az ember lánya újra átéli a saját maga csecsemőkorát, felszínre jöhetnek régi érzelmek. Egyben a gyermek által lehetőséget kapunk, hogy a mi gyerekkorunkban esett sérüléseket általa meggyógyítsuk. A kisbabánk iránt érzett szeretet és törődés által.

Ahogy sok türelemmel napról-napra beleszoktam az anyai minőségbe, úgy lettem egyre elégedettebb és boldogabb. A visszaigazolás nem a főnököm dicsérete volt, hanem a kisbabám elégedett szuszogása, kedves mosolygása.

Tündéranyu
Tündéranyu

A gyermekvállalás végső soron egy önismereti lecke, ami megtaníthat sok új dolgot felismerni az életünkkel kapcsolatban, egy olyan  lelki utazás, amiben átalakulunk mi is testestül-lelkestül, és végül mi is újjászületünk. Édesanyává válunk.

Szerző: Veronika

Tündéranyu
Tündéranyu
Share